A nemzetközi viszonyok alakulása a II. vh. végétől 2.rész
Írta: dezs   
Share this!
Történelem tétel      Nagy-Britannia:
harmadik győztes;
végérvényesen másodlagos hatalom,
Szovjetunióval szemben már nem volt képes saját erejéből helyreállítani az európai hatalmi egyensúlyt - USA segítsége;
elveszítette külső piacainak jó részét, exportja kétharmaddal csökkent, az importja nőt;
aranykészleteik vándoroltak az USA-ba;
fizetési mérleg hiányának helyreállítására nyújtott kölcsön feltételei (a preferenciális Commonwealth vámrendszer leépítése, s a konvertibilitás érdekében a sterling blokk 1947-ig történő megszüntetése) a Brit Birodalom gazdasági vázát rombolták szét;
1945.: választások: Munkáspárti győzelem.
A világ kettészakadása 1945-ben kezdődik, amikor a háború lezárását követően a megszálló hatalmak igyekeznek saját ideológiájuknak megfelelő kormányokat hatalomra juttatni, több-kevesebb sikerrel. A két "pólus" nyílt szembenállása 1946. március 5-én mutatkozik meg, amikor az ex-miniszterelnök Winston Churchill Fultonban beszédet tart, amelyben felhívja a figyelmet a Szovjetunió expanziós törekvéseire, és használja a "vasfüggöny" kifejezést. Churchill nézeteit Truman osztja, mire Sztálin meglehetősen gyorsan reagál: "Churchill egy háborús uszító". Ez jelenti a hidegháború kezdetét. A szó azt jelenti, hogy a két nagyhatalom között fokozott elidegenedés és ellenségeskedés tapasztalható, egymást nukleáris háborúval fenyegetik, ám ezek sohasem fajulnak egy harmadik világháborúig. A korszakot az 1960-as években kezdődő "enyhülés" váltja föl.
1947.: megszűnik a két fél között minden kapcsolat; megkezdődik az ellenségeskedés, a kölcsönös vádaskodás; erősödik a bizalmatlanság; diszkriminatív intézkedéseket vezetnek be; ugrásszerûen nő a titkosszolgálatok jelentősége és ami a leglényegesebb, megkezdődik a fegyverkezési verseny, a katonai melldöngetés, a fegyverek helyi háborúkban jutnak szerephez;
hidegháború első szakasza: Sztálin haláláig, 1953-ig tart:
ez időszakban kell(ene) érvényesülnie a Truman- doktrínának, -avagy a feltartóztatási politikának-, amely kimondja, hogy a Szovjetunió bizonyos térségekben túl nagy befolyást szerzett, ezért a további terjeszkedést meg kell állítani, ennek érdekében pedig a labilis országokban minden áron a polgári erők győzelmét kell kivívni és ezek kormányra kerülését kell megoldani. Ez főleg Koreára, Vietnámra és Görögországra vonatkozik.
1946: az Egyesült Államok kereskedelmi embargót vezet be a szocialista tömbbel szemben. Ez kezdetben csak árukiviteli tilalmat jelent, később azonban kiterjesztik a gyártási technológiákra -know-how- is.
    Párizsi béke:
1946 tavasz: tény: a volt szövetségesek egymás ellen fordulnak;
április, Párizs: megkezdődött a 21 győztes ország békeelőkészítő értekezlete;
1947. február 10.. Párizs: a győztesek aláírják a békeszerződéseket: Magyarországgal, Bulgáriával, Finnországgal, Olaszországgal és Romániával;
nem tudtak megegyezni a japán, német békeszerződésben, valamint Ausztria kérdésében;
jóváhagyta a Molotov-Ribbentrop-szerződés következtében megszerzett területeket;
Bulgária: elvesztette a háború idején Görögországtól és Jugoszláviától elvett területeket, és negyvenöt millió dolláros jóvátétel; megtarthatta Dél-Dobrudzsát;
Finnország: át kell engedni az 1940-es békében álló területeket Szovjetuniónak; 300 milliós jóvátétel;
Magyarország: el kell fogadni a trianoni határokat; Rajka térségében három térség Csehországhoz tartozik; 300 milliós jóvátétel. A békeszerződés jogot adott a Szovjetuniónak arra, hogy az ausztriai megszállási övezetével való összeköttetés biztosítására csapatokat állomásoztasson az országban;
Olaszország: lemond afrikai gyarmatairól, elismeri az általa elfoglalt Etiópia és Albánia függetlenségét, Isztriai-félsziget és Rijeka Jugoszláviáé; 360 millió dolláros jóvátétel;
Románia: visszakapta Észak-Erdélyt, átengedi Bukovinát, Besszarábiát a szovjeteknek; 300 milliós jóvátétel;
    Truman-elv és a Marshall-terv:
1947 június 5; Harvard egyetem: meghirdetik egy beszédben a Marshall-tervet, amely egészen 1959-ig szolgálja Nyugat-Európa újjáépítését.
A tervet George C. Marshall, az amerikai külügyminiszter dolgozza ki, és eredetileg egész Európának hirdetik meg, de a Szovjetunió megtiltja a segélyek igénylését.
terv: hivatalos nevén Európai Újjáépítési Program - megvalósításában 16 ország vett részt az 1948 áprilisában alakult Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet - OECC keretében;
terv szerint az európai államok összesen 13,6 milliárd dollárban részesülnek (Kongersszus szavazata alapján) , amelynek 90%-a segély, 10%-a pedig kölcsön. A gyakorlatban az összeg a következőképpen oszlik meg: Nagy-Britannia 23%, Franciaország 20%, Olaszország 10% és Németország nyugati zónái 10%.
eredménye: résztvevő országokban az ipari termelés átlagosan 30%-al nőtt, emelkedett a termelékenység, és megújult a közlekedési és a távközlési infrastruktúra;
1950 június: létrejött az Európai Fizetési Unió a közös pénzrendszer szervezésére;
1952 július: megkezdte működését az Európai Szén- és Acélközösség;
1952-ben a Benelux-államok, Franciaország és az NSZK létrehozza a Montánuniót, ami átfogta a nemzetipar központi nemzetközi területét, többek között a Ruhr-vidéket, a Saar-vidéket, Luxemburgot és Lotaringiát.
Truman-elv:
"dominó"-elmélet szerint, ha egy térség valamelyik országában kommunista hatalomátvételre kerül sor, akkor ez láncreakciószerűen maga után vonja a kommunista uralmat és a szovjet uralom befolyását a környező államokban is;
1947. március 12.: a törvényhozás elfogadta az elnök beterjesztett indítványát: juttassanak Görögországnak kétszázötven millió, Törökországnak százötven millió dollárt katonai és gazdasági célokra;
az elnök kifejtette, hogy a világon csak két életforma létezik: az egyik a többség uralmára épül, a szabadon választott képviseleti kormány, az egyéni jogok, a szólás-, a vallás- és a politika szabadság jellemzi; másik típus meghatározó jegyei a kisebbség erőszakos uralma, a terror, a gúzsba kötött sajtó és a rádió, a választási csalások, és a személyi szabadságjogok hiánya;
    A Kominform:
1947 szeptember: létrehozza Szovjetunió a KOMINFORM-ot, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját.
A szervezet fő ideológusa Zsdanov, akinek eszmefuttatása a következőben merül ki: "aki nem kommunista, az reakciós";
célja a fordulat elősegítése a térség országaiban, a pártokon keresztül az országok összefogása és az országok politikáját és gazdaságát a Szovjetunióéhoz igazítani.
1947-ben kapcsolódik az 1956-ig fönnálló szervezethez az olasz és a francia kommunista párt is, nagy nyugtalanságot keltve a nyugati tömbben. Jugoszlávia függetleníteni igyekszik magát a Szovjetunió törekvéseitől, az ország adottságait venné figyelembe, ezért Titót megbélyegzik, ő az "imperialisták ügynöke" és a "láncos kutya". Ennek hatására 1948-ban az olasz és a francia kommunista pártok kilépnek a szervezetből.
1949 januárjában létrejön a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, amivel a térség országait gazdaságilag is elszigetelik a nyugati területektől (Miután Sztálin megtiltotta a Marshall-segélyek igénybevételét, csak Csehszlovákia igényelt 1947-ben még egy kis összeget).
A tanács egészen 1991-ig fönnáll, és eléri, hogy az országok külkereskedelmének fele-kétharmada a tömbön belül folyik le. A szervezet nemcsak gazdasági és kereskedelmi, hanem mûszaki és tudományos együttmûködést is jelent.
    Jugoszlávia kiközösítése:
1948: Sztálin elérkezettnek látta az időt, hogy Titot megrendszabályozza;
a pártvezér akkor vált veszélyessé, amikor elkezdte hangoztatni a balkáni és Duna menti népek föderációjának tervét;
Tito nem volt Sztálin elkötelezettje - Moszkva nem tűrt semmiféle önállósodást;
1948: Kominformmal élesen elítélték a jugoszláv kommunisták politikáját;
Zsdanov: bizonyíték, hogy Tito imperalista kém;
1949: Sztálin kizáratta Jugoszláviát a Kominformból;
    NATO megalakulása:
1948. Március: brüsszeli szerződés aláírása: Nagy-Britannia, Franciaország, Benelux-Államok - gazdasági, szociális és kulturális együttműködés és az együttes védelemről szól;
később az USA is csatlakozott az egyezményhez - így kibővült az egész euro-atlanti térségre;
bevonták a tárgyalásokba: Kanada, Dánia, Norvégia, Izland, Olaszország, Portugália;
1949. április 4.: Észak-atlanti Szerződés aláírása;
1952.: Csatlakozik Görögország és Törökország;
1955: NSZK is;
1982: Spanyolország csatlakozik
kimondja az alapokmány, hogy bármelyik tagország elleni fegyveres támadást "valamennyiük elleni támadásnak" tekintik, és az aláírók kölcsönös védelmi, katonai segítségnyújtási kötelezettséggel tartoznak egymásnak;
gyakorlati megvalósítás érdekében politikai szervezetet hoztak létre: NORT ATLANTIC TREATY ORGANISATION;
a szervezet intézményei: Tanács, a Nemzetközi Titkárság, a Védelmi Tervező Bizottság(a tagállamok védelmi miniszterei), a Katonai Bizottság (a tagállamok vezérkari főnökei), valamint a négy hadászati zóna vezetése:
a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelső Parancsnoksága (SHAPE);
a Szövetséges Fegyveres Erők Atlanti-óceáni Legfelső Parancsnoksága (AFLANT);
a Szövetséges csatorna Főparancsnokság (AFCHAN);
az USA-Kanadai Regionális Tervező Csoport (USCANPRG).
Az 1970-es és 80-as években a NATO nukleáris első csapás politikája, melynek révén a hagyományos fegyverekkel történő esetleges szovjet támadás elhárítható lett volna, Nyugat-Európában igen vitatott volt. Sokan úgy tartották, hogy ez a nukleáris háború veszélyét növeli meg.
1966-ban a De Gaulle parancsnoksága alatt álló Franciaország kivonta csapatait a NATO parancsnoksága alól, de továbbra is a politikai szervezet tagja maradt.
1989-es Kelet-európai változások után a NATO londoni csúcsértekezletén megkezdődött a szervezet katonai és politikai céljainak átértelmezése.