DÉRY TIBOR:SZERELEM
Írta: dezs   
Share this!
Kötelező olvasmány,rövid összefoglaló elemzése  

Déry Tibor: Szerelem

 

B. hét év után szabadul a börtönből. Nem tudja, minek köszönhető a hirtelen szabadulás, hisz már másfél éve ült a halálraítéltek cellájában. Szorongva lép ki, fél, hogy csak tévedés, fél, hogy ő is úgy jár, mint a négy szabaduló közül az egyik, akit visszavittek, mivel a szabadulásáról szóló hír csak tévedés volt. De az ő szabadulása nem tévedés. Visszakapja régi ruháit, óráját, s a pénzt, amit ez idő alatt keresett. Felszáll a villamosra, s hirtelen megelevenedik körülötte a világ. Újra él. A villamos után egy taxiba száll, azzal megy Budára. A késő tavaszi idő, a színpompás természet teljesen megszédíti B.-t. A szürke börtönfalak után még hozzá kell szoknia az új látványhoz. A taxisofőr rögtön rájön, hogy most szabadult, s itt derül ki a is, hogy politikai fogoly volt. Lassan ér haza, otthon senki nem nyit ajtót. A házmesternőtől tudja meg, hogy felesége dolgozik, fia iskolában van. Megkapja a kulcsot, hogy felmehessen lepihenni. Két szomszéd is ételt és italt hoz neki. Már négy társbérlőjük van, az asszony kiköltözött a cselédszobába, a fürdő és a konyha közös a bérlőkkel. Lemegy a parkba, s itt találkozik feleségével, aki nem tud mást mondani, csupán ezt: „EGYETLENEM”. A férj fél, hogy felesége számára már idegen, de nem így van. Neje imádja. Ugyanúgy, mint régen. Megbeszélik, hogy a kisfiú ezen az éjszaka a földön fog aludni, ők pedig együtt töltik az éjszakát…