5. Az egyház szerepe a középkori művelődésben és a mindennapokban
Írta: dezs   
Share this!

 

A Római Birodalom hanyatlása kulturális téren is jelentkezett. A gazdasági hanyatlás, a politikai hatalom meggyengülése, az állandó háborúk teljes létbizonytalanságot eredményeztek. A kialakuló kereszténység szemben állt a görög-római vallással, világszemlélettel. Természetes volt, hogy nem lehetett a korábbi kultúra átvevője, továbbfejlesztője, új alapokon új kulturális fejlődés kezdődött.


 

A kora középkor alacsony szintű termelése nem kedvezett a kultúrának, a tudományok, a művészetek fejlődésének. A nehéz körülmények közt termelő jobbágyoknak sem idejük, sem igényük nem volt a művelődéshez. A földesurak életük nagy részét háborúkban töltötték, vagy készültek a háborúra (gyakorolták a fegyverforgatást), politikai, gazdasági ügyekkel foglalkoztak, ítélkeztek jobbágyaik ügyeiben.

Az egyháznak nagyon fontos,  mindent meghatározó a szerepe a középkorban.

Az egyházi vezetők egyben feudális urak is voltak. A birtokaikon élő jobbágyok ugyanúgy adóztak nekik, mint a világi földesuraiknak. Az egyháznak még külön adóztak a jobbágyok, ez volt a tized (decima – dézsma).

A középkori ember világképét vallásos képzetei szabták meg. Megfelelő ismeretek nélkül a Földet tekintették a világ közepének, mely körül keringnek az égitestek (Nap, Hold, csillagok). Magát a Földet laposnak képzelték, s valós méreteiről fogalmuk sem volt. A földrészek közül csak Európát, Afrikát és Ázsiát ismerték, de az utóbbi kettőről igen kevés adattal rendelkeztek (az átlagparaszt faluja határán kívülre is alig jutott életében). A távoli, ismeretlen világot mesés szörnyekkel népesítették be képzeletükben. A földi életet csak átmeneti állapotnak, Siralomvölgynek tekintették (az ember porból vétetett és porrá lesz). A földi élet felkészülés a túlvilági életre. Az ember földi szenvedéseinek jutalma az örök boldogság. A bűnösök, gazdagok, zsarnokok stb. haláluk után a pokolba kerülnek. Ez az ideológia a földi lét nyomorúságainak elfogadását, a kialakult viszonyokba való belenyugvást tekintette erénynek. Az emberi cselekedeteket isteni akarat irányítja, vallották, így fölösleges ellene tenni. Mindent, a legsúlyosabb csapásokat is elfogadták Istentől származónak, melynek zokszó nélküli elviselése megnyithatja az utat a túlvilági boldogsághoz. Ez a hit tette képessé a középkor emberét arra, hogy elviselje a háborúk, betegségek, járványok pusztításait. Ez nyújthatott lelki megnyugvást a szenvedő, nyomorgó tömegeknek.

Az egyház és a vallásos világkép az élet minden területét szabályozta: népességszaporulat (egynejűség), szexuális élet (bűn, paráznaság, csak a fajfenntartást szolgálja), becsületet szerez a fizikai munkának (nem átok, hanem Istennek tetsző tevékenység, az első „dolgozó” Isten, aki megteremtette a világot), a pihenőnapok, munkanapok rendjét is az egyház szabályozza ( 7. nap –vasárnap, munkaszüneti nap, az év napjainak kb.1/3-a egyházi ünnep) étkezést (böjtökkel), hadviselést (bizonyos napokon tilos a háborúskodás) stb.

Az egyházi hatalom bonyolult kapcsolatban állt a világi hatalommal, a kettő közti háború az invesztitúra háború.

Ilyen körülmények között a kultúrának egyetlen letéteményese az egyház volt. Az antik kultúrát ők mentették át a népvándorlások zűrzavaros századaiban, de jellemzően csak azokat az alkotásokat, amelyek saját ideológiájukkal nem ellenkeztek. Természetes, hogy az egyház a kultúrát saját céljainak szolgálatába állította. A középkor kezdeti évszázadainak kultúrája elsődlegesen egyházi kultúra. Nyelve a latin.

 Az irodalom jellegzetes darabjai a himnuszok és legendák.

A képzőművészeti alkotások bibliai jeleneteket ábrázoltak. Fontos nevelő és oktató feladatot látnak el: közvetítik az írni-olvasni nem tudó tömegeknek a Biblia történeteit. Elsősorban templomfalakra festettek freskókat (freskó – vakolatba keverték a festéket, s úgy vitték fel a falra). Légies, vékony, nem evilág alakok jelentek meg rajtuk.

Az egyházi szertartások kísérőjeként jelen van az ének (s majd később a zene is). A VI. és IX. század között alakult ki és terjedt el az egyszólamú éneklés, a gregorián dallam (a megnevezés I. Gergely pápára utal, aki e dallamokat összegyűjttette és használatát elrendelte).

A középkor művészetei közül a legjellegzetesebb az építészet volt, melyen a kor jellemző stílusjegyei jól megfigyelhetők, mint a román stílus (XI-XII. század) vagy a gótika (XIV-XV. század).

Román – az egyház a gazdagodása folytán nagyszabású építkezésekbe kezdett (elsősorban templomok). A román stílus az egyház, a fennálló társadalmi rend szilárdságát, rendíthetetlenségét szimbolizálja. A románkori templomok a középkori lovagvárakra emlékeztetnek: tömzsi, zömök falak, lőrésszerű ablakok (állandó félhomály, sejtelmesség, félelem, megilletődöttség), kapuk, árkádok, ablakok félköríves lezárása. Pl.: lébényi, jáki, zsámbéki templomok, tihanyi apátság.

Gótika – ámulatba ejtő, lenyűgöző hatás, felemelő, felszabadító,; kecses, égbetörő tornyok, vékony falak (építészet technikájának fejlődése teszi lehetővé), nagy belmagasság, világosság, fény, élénk színű üvegablakok, „rózsaablak”, csúcsív (gótika emblémája), külső támív stb. Pl.: párizsi Notre-Dame, Mátyás-templom stb.

A tudományok is egyházi keretek között fejlődtek a kora középkorban. A tudományos élet hosszú pangás után az egyház iskoláiban indul új fejlődésnek. Az egyház hozza létre azokat az iskolákat, melyekben alapszinten az írást, olvasást, s a keresztény hit alapjait tanították.

A korszerű műveltségi anyagot a kora középkorban is (akárcsak az ókorban) a „hét szabad művészet” („septem artes liberales” -a szabad emberhez illő 7 foglalatosság) néven foglalták össze: grammatika (nyelvtan, latin szerzők alapján),dialektika (logika), retorika (fogalmazás és etika), muzsika (egyházi éneklés), aritmetika (számtan), geometria (mértan), asztronómia (naptárkészítés). A középkori keresztény felfogás szerint az „igazság” megismeréséhez ezek a tudományok szükségesek. Ezután jöhettek az egyetemi tanulmányok. Egyetem (universitas)= hallgatók és tanárok közössége, együttese, egyeteme. A XII-XIII. századra kialakultak az első egyetemek (Bologna, Oxford, Párizs, Prága, Krakkó, Mo. – Pécs 1367, Nagy Lajos alapította stb.).

Természetes, hogy a középkorban az egyház komoly politikai szerephez  is jutott. A királyi udvarban írni-olvasni tudó emberekre volt szükség (oklevelek kiállítása, törvények írásba foglalása stb.). írástudók pedig ebben a korban csak az egyházi személyek voltak. A középkorban a királyok többsége is írástudatlan volt. Ha a király igényt tartott szakértő, művelt emberek tanácsára, ezt is csak a magasabb iskolákat végzett főpapság tagjai között találhatta meg.

Az egyházban szigorú hierarchia (rangsor, rendfokozat) volt: plébánosok – esperesek – püspökök –érsekek – pápa . 1054-ben egyházszakadásra került sor, ekkor nyugati (római) és keleti (bizánci, ortodox) egyházra bomlott a kereszténység.

A középkori művelődés központjai (a főúri várkastélyok, királyi udvarok és az egyetemek mellett) a kolostorok voltak. Szerzetesek éltek itt, szerzetesrendekhez tartoztak. Egész életükre terjedő fogadalmat tettek (tisztasági – szüzességi, szegénységi, engedelmességi). A jelentőségük: kultúramegőrző (ókori), kultúrateremtő és terjesztő tevékenységet folytattak. Feladataik: lelkészi, hívek lelki életével kapcsolatos tevékenység, tanítás, másolás (kódexeket másoltak, kódex= kézzel írott könyv, szent hivatás ezt másolni, áhítatot bizonyító cselekedet, a könyvnyomtatás koráig rendkívüli fontosságú, a kultúra terjesztésének egyetlen módja. Díszítés: iniciálé - díszes nagy kezdőbetű, miniatúra: kis képecske), gyógyítás, munka (földművelés pl.).

Középkor szerzetesrendjei: bencés, ágoston rendi, cisztercita, karthauziak rendje, dominikánus, ferences szerzetesrend.

A XIII. század végétől a megváltozott körülmények hatására megváltozott az emberek gondolkodása, szemlélete, világról alkotott képe. A városi fejlődés kitermelt egy új társadalmi réteget, a polgárságot, mely fokozatosan kialakította a maga sajátos kultúráját. A polgári fejlődés Észak – Itáliában volt a legerősebb. Itt a középkori kulturális hagyományokkal szakító polgár hamar felfedezhette a régi római emlékeket. Az olasz kereskedők a keleti világgal kerültek kapcsolatba, ahol szintén tovább éltek a római hagyományok (művészetek, tudományok). A XIV. századtól a római művészetek újjászületése, reneszánsza kezdődik, mely Itáliából kiindulva rövidesen elterjed Európa nagy részén.