7. Vörösmarty Mihály
Írta: dezs   
Share this!
Hogyan ábrázolódik a költői élet- és léthelyzet Vörösmarty utolsó verseiben?

Vörösmarty: magyar romantika legnagyobb alakja, európai színvonalon

élete vége:

a forradalom idején is maradi, konzervatív közéleti figura (a Batthyány-kormány híve, a forr. alatt közbíra); népszerűsége Petőfi mellett csökken; a világosi katasztrófa összetöri: bujdosik, majd följelenti magát, de kegyelmet kap

Baracskán él 1850-től, földje van, dinnyét termeszt, állítólag elméje kezdett megbomlani; ezután ’53-ban szülőföldjére, Nyékre költözött; ekkor már komoly beteg; Pesten állandó felügyelet, majd ’55-ben meghal (temetése: nemzeti tiltakozás)

Élete utolsó szakaszában nem tud sokat alkotni (bár szeretne): kevés, de jelentős mű

 

munkásság:

a szabadságharcról csak pár buzdító/lázító versek, epigrammák szólnak; világos utáni bújdosása idejéről csak két vers: Emlékkönyvbe (lelki összeomlás, kétségbeesés), Átok (indulatos, vádló)

utolsó öt éve:

Előszó:

Baracskán írt vers; koncepció: világost kozmikus tragédiává növeli

a Három rege c. könyve előszava lett volna talán, de nem jelent meg végül a kötet

egyetlen évvel példázza a nemzet sorsát, az évszakok változásával bemutatva; sorsszerűség, kikerülhetetlen végzet

tavasz: utópisztikus látomás: értelmes munka, béke

nyár: elérkezett az idő, megjött a szent szózat, a szabadságot kihirdették, de egy ilyen katarzis után csak összeomlás következhet

ősz: a zsarnokság végigpusztítja a földet: apokaliptikus látomás

tél: pusztulást, halált jelenti; mozdulatlanság, dermedtség; alliteráció, kötőszavak halmozása hatásossá teszi; istenkáromló motívum: Isten elborzadt művén

befejezés: természet és társadalom már nincs összhangban; minden változás már csak hazugás, látszat

A vén cigány (1854): utolsó ránk maradt verse; nehéz, vitatott mű, többen az elmebaj jelének tartják

műfaj: rapszódia; csapong, merész képeket lazán, néhol következetlenül kapcsol össze: nehéz érteni

dalszerűség: refrén (bordal-keret), sírva vigadás hangulata

címszereplő: muzsikájával a bánatot feledteti; ezen kívül a költő metaforája: önmagát buzdítja, tele van önfelszólítással (pl. a refrén); írnia kell, buzognia, a semmittevés ártalmas (figura etimologica: „ne gondolj a gonddal!”)

utolsó alkotásra vonatkozó merész képek: forró vérrel, megrendült agyvelővel, égő szemmel kell megalkotnia sokkoló művét

aktuális célzások: krími háború, kemény tél

hangokat kifejező szóhasználattal ad hírt a nemzeti katasztrófáról, amelyet a mitológiai tragédiákhoz lehet hasonlítani

a végén teljesen elrugaszkodik, távolról látja az egész világot; a hang itt már bizakodóbb: megtisztul a Föld (utolsó versszak: optimizmus, majdani öröm; „Lesz még egyszer ünnep a világon”; a refrén is más)