FRANCOIS VILLON
Írta: dezs   
Share this!
Irodalom tétel

FRANCOIS VILLON

(? 1431 -? 1463)

 

ÉLETE:

     Villon egész költészetét, zaklatott élete ellenére is, mély vallásossága, halálfélelme, a pokoltól való rettegése, őszinte bűnbánata és az isteni könyörületben való reménykedése a középkorhoz kapcsolja.

     Életét alig ismerjük, a legtöbb adatot bírósági jegyzőkönyvek és börtönakták őrizték meg róla. Valószínűleg 1431-ben született Párizsban. Ekkor dúlt az ún. „százéves háború” Anglia és Franciaország között, s nyomorba süllyesztette a francia földet. Az országban fosztogató rablóbandák garázdálkodtak, pestis pusztított.

     Az apja korai halála miatt árván maradt fiút anyai nagybátyja, Guillaume de Villon, a Párizsban élő jómódú pap fogadta magához. Gondoskodott neveléséről, beíratta az egyetemre is. A költő nevelőapja iránti hálából vette fel és használta a Villon nevet. A hosszú háború alatt a megtépázott és romba dőlt Párizsban a diákélet is teljesen lezüllött. A Sorbonne, Párizs híres egyeteme banditák menedéke és búvóhelye lett, kik az egész várost rettegésben tartották. Villont betörés és lopás miatt újra meg újra bebörtönözték, s 1455-ben, amikor önvédelemből halálosan megsebesített egy részeg papot, hónapokig bujdosásra kényszerült.

1460-ban az orléans-i püspök börtönözte be, a csak XI. Lajos trónra lépése mentette meg az akasztófától. Visszatért Párizsba, s ekkor alkotta meg élete főművét, A nagy testamentumot (1460). Egy utcai verekedés jutatta ismét a törvény kezére, s a visszaeső bűnöst most halálra ítélték. Ebből az alkalomból írta az Akasztottak balladáját társai vigasztalására. Kegyelemből a halálos ítéletet megváltoztatták, s tíz évre száműzték a fővárosból 1463 januárjában hagyta el Párizst, s ettől kezdve semmi bizonyosat nem tudunk életéről.

A nagy testamentum

     A mű 173 nyolcsoros strófából, ún. oktávából áll, 15 ballada meg néhány más jellegű költemény ékelődik a versszakok közé (egy „panasz”, egy rondó, egy dal, egy sírfelirat). A törvénytől üldözött csavargó-költő

a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét, készít számvetést.

 

Hatalmas ellentétek feszülnek egymásnak Villon művében: a kicsapongó, züllött élet olykor hetykemegvallásával áll szemben a középkori vallásos áhítat. Villon hívő keresztény volt, s elhibázott élete ellenére is hitt a megváltásban, az isteni megbocsátás kegyelmében.

     Egyéni szenvedéseinek emlékével kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű eseményeit, személyes sérelmeit, átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre. A költeményben jelentős szerepet játszik a halál, az élet gyors múlandóságának tudata. A halál bizonyosság nemcsak arra figyelmeztet, hogy a földi dolgok múlandók és hívságosak, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is jelképezi: a halálban a különböző rangú és hivatású halandók mind egyformák. Villonra hatott a késő középkor népszerű képzőművészeti és irodalmi műfaja, a haláltánc.