DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Babits Mihály élete és művei PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Kidolgozott tétel  

Babits Mihály

(1883-1941)

 

A 20. század elején a modern, a népnemzeti irányzatot felváltó, esztétikai tekintetben magas szintű irodalom kiemelkedő alakja volt Babits Ady mellett. Távol áll tőle az Adyra jellemző kinyilvánító modor, a prófétai attitűd, lírájára éppen a gondolati-filozófiai mélység, a töprengő, a kérdező és kétkedő eszmélkedés élményének a kifejezése jellemző.

  

Élete:

1883. november 26-án született Szekszárdon, egy törvényszéki bíró gyermekeként. Tanulmányait Pesten és Pécsett végezte, 1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányival. 1900-tól kezdett verseket írni, de nem gondolt nyilvánosságra még. Latin-magyar szakon diplomázott Baján, majd Szegeden tanított. Első műveivel a Holnap antológiában jelent meg (1908). A Fekete ország c. versével nagy botrányt kavart, mert Ady: Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták. 1908-ban Itáliába utazott, és ekkor határozta el az Isteni színjáték lefordítását. Még ebben az évben Fogarasra került tanárnak. 1909-ben jelenik meg első kötete (Levelek Iris koszorújából) 1911-től az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba helyezték át. 1912-ben kezdte a Dante-fordítást (1913, 1920, 1923). 1912-1916-ig a tisztviselő-telepi gimnázium tanára. Egy verse ürügyén (Játszottam a kezével) hazafiatlansággal vádolták, fegyelmi indult ellene, majd nyugdíjaztatta magát. A Nyugat főmunkatársa, majd egyetemi tanár (1919). 1919-ben írta az 1990-ig cenzúrázott Szíttál-e lassú mérgeket c. versét, amelyben a tanácsköztársaság jelszavait leplezi le, az ellentmondásokat tárja fel. A Magyar költő 1919-ben c. versében mindenféle diktatúrától elhatárolja magát. Eltávolítják az egyetemről. 1920-ban Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal lefordítja Baudelaire-t. 1921-ben összeházasodik Tanner Ilonával. 1933-ban írja utolsó regényét, a hátborzongató antiutópiát, Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom címmel. 1927-ben meghalt Baumgarten Ferenc, aki végrendeletében alapítványt hozott létre a rossz sorsú költők számára. A kuratórium elnöke Babits volt. 1929-től főszerkesztője a Nyugatnak. Lírájában egyre jobban látszott az egyre pesszimistább világszemlélete, amelyet csak fokozta, hogy gégerákot kapott. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, miután nem tud beszélni, beszélgetőfüzetén keresztül érintkezik a külvilággal. 1938-ban írta a Jónás könyvét, majd 1939-ben a Jónás imáját. 1941. augusztus 4-én halt meg Budapesten egy szanatóriumban.

 

Babits korai lírája:

Babits első korszaka 1905-1913-ig tart. Nagy szerepet játszik az antik művészet imitációja ekkor nála. Első kötete, a Levelek Írisz koszorújából az 1902 és 1908 között készült verseket tartalmazza. A kompozíció a sokszínűség elvére épül: egymás mellé kerülő darabok nem alkotnak olyan ciklusokat, melyeket egy fő motívum tartana össze – mint például Adynál. A kötet címe is utal a sokféleség elvére, a koszorú az önmagába folyamatosan visszatérő körkörösség alakzatát jelölheti.

A kötet indító verse, az In Horatium a lírai én pozícióját, mint a költői nyelvet megújító beszédhelyzetet tünteti fel. A verset felfoghatjuk ars poeticának is. Babits ebben a versében horatiusi „arany középszerrel” a „soha meg nem elégedés” eszméjét állította szembe, megvallva, hogy a világ sokszínűségének befogadására törekszik. A költemény a tradíciónak és a dolgok rendjének örökös körforgását fogalmazza meg, az örökös megújulás vágyát hirdeti: „… a dal is legyen örökkön új”. Az új költészetnek olyan világba kell megszületnie, melyre jellemző az örökös körforgás, változás („nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba”). A vers időmértékes, strófaszerkezete kötött.

A kompozíció szempontjából rendkívül fontos a kötet 3. verse, a Himnusz Íriszhez. A vers első két versszaka a sötétség, a kontúrok és színek nélküli világ állapotát ecseteli. E színtelenség ugyanakkor meghatározza az én pozícióját is. Ami annyit jelent, hogy ha a világ határai az én határaival esnek egybe, akkor kettejük viszonya felcserélhető. A második vsz. vége Íriszt idézi fel álom formájában, míg a 3. vsz-ba a mitológiai alak részletező leírása a színek sokszorozódását, a tarkaság vágyott világát tárja fel. A 4. vsz-ban folytatódnak a színek variációinak kibomlásai, s a „teljes enmagam” kifejezés a képek, színek azonosítottjaként értelmezhető. Vagyis már itt megfogalmazható a kötet egyik központi problémája, nevezetesen, hogy a világ megismerése elválasztható-e a megismerő szubjektumtól. A nemleges válasz ere onnan indul ki, hogy a világ és az én eleve adottak. Innen kezdve az idő játssza a főszerepet, a beszélő a múlt és a jövő megnyitását kéri az istennőtől, s így Írisz a teljes világ megismerésének megszemélyesítőjévé válik. Tehát ez a vers azért nagyon fontos, mert olyan kérdések vannak benne, melyek a versben később is visszatérnek.

Fekete országot gyakran emlegették együtt Ady: Fekete Zongora c. versével, habár nem annyira értelmetlen, inkább a fekete szó túlzott gyakoriságát és pesszimizmusát sokallták. Érdekes benne a vershelyzet váltása. A kiindulási helyzet a lírai én álma, igéi múlt idejűek, majd nominális rész következik, nem találunk igéket, majd jelen idejű igék következnek. Ezzel a középső résszel a múlt időből úgy tér át jelenbe, hogy szinte észre sem vesszük. A látomás rejtett igazságot mutat be, az álom csúszik át látomásba. Olyan dolgot lát, ami igaz, de testi szemeinkkel nem láthatjuk. Amit álmodunk nem feltétlen igaz, de a látomás igen, ezért kellett áttérni rá. Rejtett igazságot mond el, de nem magát a látványt írja le, hanem a belső lényeget vetíti ki a külsőre. A fekete szín több jelentésben is megjelenik, pl.: szószerinti jelentésben: fekete ember, tenger, gyász, kelme. Viszont vannak jelentésbeli összeférhetetlenségek is: fekete öröm (negatív öröm: káröröm); fekete mag, tojás, csíra - itt a fekete jelző a pusztulásra utal, nem lesz belőle élet, már a kezdet negatív; fekete elme: gonoszság; fekete vér, ér: halál. Fekete ország: pokol. Ez az emberek mindennapi világa, a mi világunk. Forma, jelentés kapcsolata: nincsenek versszakok, látomás a tudattalanból jön, ezért formátlan. Ritmusa gyors, néhol szabályos daktilus, néhol erős licenciák találhatók, melyek megbontják a ritmust.

A soha meg nem elégedés szavával kezdte kötetét, kínzó elégedetlenséggel zárta a Lírikus epilógja c. szonettben. Szintén ars poeticát megfogalmazó költemény, az In Horatiummal azonos témájú: ebben a versben is önmagát vizsgálja. A cím belső ellentétet sugall, míg a líra a lelki táj megjelenítésére alkalmas, addig az epilóg a számadás, a visszatekintés műfaja (utószó). Babits ebben a költeményében a szubjektivitás problémájával viaskodik. Ez a filozófia feloldhatatlannak tartja a tudat és a lét ellentétét. Azt hirdeti, hogy az énen kívüli világról semmit sem tudhatunk, s még létezése sem bizonyítható. A költőt gyötri a világ megismerhetőségét tagadó világszemlélet, elfogadásába nem tud belenyugodni. Versformája szonett: 2 db négysoros és 2 db háromsoros vsz-ból áll, a sorok 11 szótagosak, jambikus lejtésűek. Szigorú szabályokhoz kötött, zárt szerkezetű műfaj, egy vsz-ba egy gondolat fér bele. Szervezőereje az ellentét. Az első strófában felhangzik a valóság és a vágy ellentmondó feszültsége: a mindenséget, az egész univerzumot megverselni vágyó költő csak az én-ről, önmagáról tud énekelni. Undorát érzékeltetik az énhez kapcsolt újabb metaforák és a hasonlatok: „első, s utolsó”, „vak dióként dióban zárva lenni”, „bűvös kör”. Képei egyre konkrétabbak, a végtelenbe tartanak. Az énnel szemben álló mindenség ezzel párhuzamosan egyre halványul, veszít konkrétságából. Ezt jelzi az igék határozottabbá válása is. Az 1. vsz. még világosan beszél a mindenség létéről: „a mindenséget vágyom versbe venni”. A következőben az „azt hiszem” már kétségbe vonja, megkérdőjelezi a mindenség létezését, valóságát. A 3. vsz. „jól tudom” igéje határozottan tagadja az énen kívüli világot: a vágy nyila ugyan kiszökhet a bűvös körből, de hiába, mert „a vágy sejtése csalfa”. A lélekben lezajló szenvedélyes vita előhívja az énhez kapcsolódó újabb metaforákat, hasonlatokat: „börtön”, „alany és tárgy”, „ómega és az alfa”. Az alfa és az ómega szimbolikája az én világának végtelenségét is sejteti. A költeményben a világot megismerni vágyó ember kudarca fogalmazódik meg, az ember a világba önmagát látja bele, ezért nem szemlélteti magát tárgyilagosan és felülemelkedve.

 

Erkölcsi-politikai szerepvállalás:

A napi politikától mindig idegenkedő költőt versírásra késztette a „véres csütörtök” megrázó élménye. A Május huszonhárom Rákospalotán kétrészes költemény: az elsőben leírja a történelmi dátum valóságát, majd lakóhelyének nyugalmát békességét. A második részben erkölcsi szempontból ítélte meg a tüntetést: az igazság diadalát várta tőle, még vállalta volna a forradalommal együtt járó barbárságot is. Az erkölcsi kérlelhetetlenség fordította szembe a háborúval: az emberi élet és humanista érdekek védelmében lépett fel, s ekkor írta meg a Húsvét előtt c. versét, mely a föltámadást, a béke eljövetelének reményét hirdeti. A költemény szabadversre emlékeztető rapszódia, ritmusa nyugtalan, zaklatott mellékmondatok. Az igazság kimondásának félelme többször eltéríti a költőt mondanivalójától, ám végül mégis kitör belőle: a béke. A versnek ez a legfontosabb üzenete, a háborús uszítással szemben, a béke bátor követelése, a békevágy kinyilvánítása. Négyszer tér vissza a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat: „s ha kiszakad ajkam akkor is”, ezek jelentik a vers gerincét. Ekkor sorra felidézi a háború kegyetlenségét (a malom visszatérő szimbóluma – Vörösmarty). A vers nem a diadalokat, a győzteseket, hősöket, nem a szerelmet, az embert, hanem azt, aki először kimondja a béke szavát, azt ünnepli a vers, s a késleltetések után a lírai én mondja ki azt. A sorok rendeződnek a fő gondolat után, a feltámadási ünnep éneke a jövendő rendet sejteti. A vers lecsendesül, letisztul: mindenki béküljön meg embertársaival, felejtsük el a múltat, és ne nézzünk hátra, a halottakat tisztességesen temessük el. Ekkor könnyed magyaros dalforma jelzi a lélek viharainak elcsitulását.

A Fortissimo c. vers még erőteljesebb és elkeseredettebb. A szörnyűségekért Istent vádolja (Himnusz). A versben a kilátástalanság és a kétségbeesés uralkodik, érzi a helyzet borzalmát, nem tud mit tenni. Istenről úgy véli, hogy alszik v. már halott (Nietzsche, Goethe), s a vers narrátora megpróbálja felébreszteni közönyéből, előbb az anyák sírásával, majd a férfiak szidalmával. A vers a végén már önkínzóvá válik, s pesszimistává: nem csak Isten süket, hanem minden és mindenki, még a Föld is.

 

Az értékek védelmezése Babits költészetében:

Babits háború alatti versei pacifisták, nacionalizmus ellenesek. Az avantgárd felé törekszik. Ezek a művei nem túl jelentősek, jelentősebb a kihatásuk a 10-es évekre, amikor Babits fordulatot vesz, a klasszicizálódás és a konzervativizmus lesz rá jellemző. Ez azt jelenti, hogy az egyén szempontjából vizsgálja a dolgokat, ő van az értékrend középpontjában. Emiatt nevezi magát konzervatívnak, hisz az avantgárd és a megjelenő politikai irányzatok kollektivisták, ezt tartja modernnek.

A Régen elzengtek Sappho napjai is az individuumot tartja értéknek. A kortársakról azt írja, hogy merész kezekkel téptük a kényes leány hegedű-testét, azaz a lírát, nincs ütem, se szó, se tag. Ez a szabadversre utal. Úgy jelenik meg mint a durvaság megtestesítője, a modern költészet állatias, hajszolt: a tüdő liheg, a torok kiált: független az érzelmektől, tömegesedés. Felmerül egy vád az individualizmus ellen: "mit ér a szó, amely csupán tiéd?", de rögtön meg is adja rá a választ: "testvér az, aki nem hallja meg testvére panaszát?". Tehát a kollektivizmus: milliók nyögése; testvérek vagyunk: negatívumként jelenik meg, mint ösztönvilág, mocsár, ezzel szemben áll az élet kettes csöndje, ami individuum, de nem magány, nem számkivetettség, hanem a boldogság szigete. Az utolsó sor: "Az istenek halnak, az ember él" ambivalens kijelentés, pozitív, hogy az ember él, de negatív, hogy az istenek, a líra, meghal (az ember kiürül)!

A gazda bekeríti házát c. versben a költő a gazda szerepét veszi fel (a gazda szó jelentésének képzettársítása a korban: erősödik a kisgazdapárt - konzervativizmus a városiasodás ellen). A gazda a kertben él, amely a termékenység, természet fejlődés zárt világa. Civilizáció előtt van, nincs társadalom, se technika. A kerten kívül hideg szél van. A modern szél dinamikus, vad, kiszámíthatatlan, pusztító veszélyt rejt (alatta ing és zeng a fa), ez a civilizált világ. A "sisakos hordák, korcs nomádok" a pogányságra utal, jobboldali kollektivizmus képét idézi fel, de lehet kultúrapusztító tömeg is. A gazda magatartása: a régi értékek megvédése (sün élet), így metaforizálódik a kultúra védelmezőjének jelképévé. Itt is jelen van a konzervativizmus: régi érték megőrzése. Példázatszerű, történet: gazda, aki védeni próbálja a földjét a kerítéssel a hideg szélektől. Ez válik metaforikussá. Verselése diszharmonikus próza felé viszi el, zaklatott, sok az áthajlás.

Az emberi együttérzés és rokonszenv közelítette a városi szegények szenvedése felé. Ennek egyik legszebb bizonyítéka a Cigány a siralomházban c. keserű, mások fájdalmát megértő költeménye.  A vers Babits költészetének összegző jellemzése, számvetése. A cigány a költő metaforája, mint Vörösmartynál, a siralomház pedig a halálraítélt utolsó óráinak szenvedéseit idézi fel. A nagy előd még hitt abban, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon”, ám most ez már elképzelhetetlen. Az első 3 strófa három, gondolatársításokban gazdag hasonlat, melyek Babits költészetének 1-1 korszakát jelképezik: a „hajdan” a fiatalkori formaművészetet idézi, a „később” a háború alatti verseire utal, „de ma” nehezen jönnek a versek, s csak a szenvedés szólal meg bennük. Versei azért szomorúak, mert a saját panaszai mellett, már az embertársai szenvedését is észreveszi, akiknek csak az öngyilkosság jelenthet kiutat. A végén összegez: „Szomorú világ ez!”, s megkérdőjelezi ennek a típusú költészetnek az értelmét is. A versben rímek nincsenek, csak asszonáncok.

 

A prófétai magatartás és szembenézés a halállal:

A Mint különös hírmondó c. vers Babits költészetének egyik legátütőbb remeklése. Együtt van ebben a versben mindaz a gondolat, eszme, amely a költő világszemléletében esztendők óta felgyűlt, amit költeményekben már sokszor kifejtett. A vers egy hatalmas mondatból áll, belső monológszerű. Erre utal a verselése is: az időmértékes verselés csak néhol tisztul ki, ott hexameter, sok licenciával, ez is a próza felé viszi el az áthajlásokkal együtt és erősíti a belső monológ jellegét, belső feszültség van benne. A vers egy hasonlati részre és még egy részre tagolható. A költő a hírmondó szerepét veszi fel: hegy tetején ül, botja van, hírt hoz. Úgy tűnik eleinte, hogy nincs is semmi híre. Nem avatkozik bele a napi jelenségszintű hírekbe, őt a lényegi kérdések, hírek foglalkoztatják. Megtalálhatók elemek, amelyek a prófétát a jelenhez kötik, így azonosíthatjuk a lírai énnel: gépfegyvert próbál a szomszéd, autó hangja, város lámpái. A vers példázatszerű (a jelölt már a képi részben is megjelenik). A lírai én és a próféta mondanivalója is az ősz, a szent Ritmusnak, az örök szerelem nagy ritmusának a fölfedezése. Az embereket nem érdekli ez a hír. Őket az érdekli, ami körülöttük van: új találmányok, városépítés, stb. A próféta ezekről nem tud, fényévnyi távolságra van a várostól és ezek a dolgok semmit sem jelentenek az ő híréhez képest, amit mindenki tud, ez persze csak ironikus. A költő, a költő és olvasó viszonyáról ír: a költő mély és örök dolgokat mond, az olvasó nem érti meg, a napi dolgokról követel híreket. A költő a természeti élet nagy törvényeiről akar szólni. A sorok ritmikai alapja a hexameter, szabadon használja ezt a sorfajtát.

Kései költészetének fájdalmas-komor hangulatát indokolja a korai halál fenyegető közelsége is. 1936-ban már tudta, hogy rosszindulatú daganata van, s a versekben megszólalt a haláltól való rémület. Ősz és tavasz között c. verse is a halál közelében készült. A költemény témája nem általában a halál, hanem az egyéni elmúlással való kérlelhetetlen szembenézés. Uralkodó poétikai eszköze az ősi hasonlat, példázat, magyaros verselésű, s hagyományos eszköz benne a refrén is. Szerkezetét nagyjából az évszakváltás rendje szabja meg. A szüret utáni ősz képeivel, alliterációival indul a vers, majd a strófazáró hasonlat viszi be a versbe a halál képét, innen már minden a halálról szól. A gyermek játszadozása az ágyon a halottas ágy képzetét kelti. Az óév és újév fordulójával nem a vidám szilveszteri mulatozás hangulatát, hanem az idő múlásának a képét idézi fel. A tavasz megjelenésével megváltozik a vers hangneme, s úgy tűnik, hogy a tavasz nem újjászületést hoz, hanem a tél elmúlásával az élet pusztulását. A hasonlatok helyébe a metaforák sejtelmessége lép. A halállal mindenkinek egyedül kell szembenéznie, s ezt az elmagányosodást emeli ki a 9. vsz. A magány fájdalmát növeli az a félelem, hogy az új tavasz a műveit is halálra ítéli. Az utolsó strófa metaforája visszaível az első vsz-ba, s így keretet ad a versnek. A kiszáradt szőlőtő és a letört karó a fő mondanivalót sűríti magába: nincs többé remény, minden hiába való.

A Balázsolás a gégeműtét előtti légkörben született. Szent Balázs a torokfájás és a torokgyík védőszentje. Babits is megkapta műtéte előtt a Balázs áldást. A költemény vizuális képe is nyugtalan: 12 és 8 szótagos, rímtelen, laza sorok. A vers izgatottságát, zihálását érzékelteti az éles sorátlépések igen magas száma is. Kisgyermeki bizalommal éli bele magát a szertartásba a költő, majd némi humorral gondol vissza a szertartás folyamatára. A felnőttet önvád gyötri, mert 50 évet élt úgy, hogy nem is gondolt az oltalmazó szentre. Most, hogy gyötri a betegség, s a műtét előtt áll könyörögni kezd a vértanú segítségéért. Párhuzamba állítja kettejük sorsát, majd a vers végén már nem annyira az életmentés csodáját kéri tőle, hanem inkább a halálba való belenyugvás bölcsességét.

 

Jónás könyve

Babitsot saját testi szenvedésein kívül az emberiségre váró kínok is gyötörték. A gondolkodó emberek előtt már a ‘30-as évek elején felrémlett egy új háború pusztításának látomása. A kultúra s az emberiség féltésének morális aggálya fordította szembe a jogtipró állammal, elsősorban a nacionalizmusra épülő militarizmusok diktatúrájával. A Jónás könyvét súlyos operációja után a betegágyon vetette papírra, amikor némaságra ítélve csak beszélgető füzeteivel tartotta kapcsolatát a külvilággal. A Nyugat 1938. szeptemberi számában jelent meg első ízben. 1938-ban, Ausztria német megszállása után Babits egész Európa pusztulásától rettegett. Ebben a történelmi helyzetben új erővel vetődött fel az a kérdés: mit tehet a költő, a művész a barbár erők ellenében? A Jónás könyvében prófétikus verseit folytatja. A négyrészes elbeszélő költemény egyben bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt nagyszabású lírai önvallomás is. A költő kívülről szemléli önmagát, s önarcképét Jónás személyében festette meg, jóllehet nem állíthatjuk, hogy mindenben azonosította önmagát műve főszereplőjével. A küldetéstudat emelkedett pátosza mellett itt is jelen van az irónia, sőt a groteszk humor is.

A kezdetben a gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, mert utálja a prófétaságot, menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől. Egy békés szigetre vágyott, ahol magány és békesség veszi körül, egy magányos erdő szélén akart elrejtőzködni. Komikus és szánalmas figura lenn a hajófenéken, meggyötörten és elcsigázva a tengeri vihartól; groteszk alak, amint a cet gyomrának bűzös sötétjében üvölt és vonyít az ő Istenéhez; nevetségesnek, esetlennek mutatja be a költő Ninivében is. A korábban félénk, félszeg Jónás most önmagát is túlkiabálva, kérlelhetetlenül, kevélyen igyekszik teljesíteni küldetését, de szégyenben marad; az árusok kinevetik; a mímesek terén az asszonyok kicsúfolják, bolondos csapattal kísérik halbűzét szagolva, mord lelkét merengve szimatolva; a királyi palotában meg egyenesen gúnyt űznek belőle: egy cifra oszlop tetejébe teszik, hogy onnan jövendölje a végét a világnak. A testi-lelki gyötrelmek kényszerítették Jónást, hogy prófétáljon Ninive, a megáradt gonoszság ellen. Felismerte, hogy nem térhet ki a felelősségvállalás alól, mert aki életében hazug, az elveszíti a boldogságot. Kudarcai után feldúltan menekül a megátkozott, bűnös városból a sivatagba, mert lelki szemei előtt látta a város pusztulását. Babits verseinek története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását (pl.: a tengeri vihar szemléletes leírása). A két mű közötti legfontosabb eltérések: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Maga a király rendeli el, hogy mindenki böjtöljön, öltsön zsákruhát és tartson bűnbánatot. Ott érthető és logikus, hogy az Úr megkegyelmezett a városnak és a megtért embereinek. A babitsi Jónás könyvében gúnyos közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, s ezért indokoltabbnak tűnik Jónás keserű kifakadása az Úr ellen. A szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, s ebben a befejezésben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei (talán) túl fogják élni a megáradt gonoszságot. Jogos ugyanis Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánni, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe. Jónásnak rá kell eszmélnie, hogy nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a szó és az igazság gyenge fegyver. Egyébként a prófétai küldetés teljesítése sem csak kudarccal végződött, hiszen a bűnbánatra intő feddő szavak egyik-másik szívben kicsíráztak „Mint a jó mag, ha termőföldre hullott”. Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell: „mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér...”. Többen úgy értelmezték ezeket a szállóigévé vált sorokat s az egész Jónás könyvét, mintha a költő lelkiismeret-furdalása, egész életművéért való bűnbánata szólalt volna meg benne. Aki ismeri Babits pályáját, költészetét, az nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem vádolhatta magát „cinkos némasággal”. A költemény ironikus-komikus és patetikus hangnemének kettőssége végig jelen van a műben. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a szavaknak, mondatoknak a száma, melyek a nyelv hétköznapi, nyersebb rétegéből való, s ezek egyértelműen az irónia eszközei. Ilyenek például a rühelli a prófétaságot, szakadós ruháját. A stílus emeltebb, patetikus jellegét elsősorban a nyelv bibliai ódonsága adja. Igen bőven találhatók a mai beszédben már nem használatos, elavult múlt idejű igealakok. A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangnemhez alkalmazkodik: egyenetlen hosszúságú, páros rímű, laza jambikus sorokból áll a költemény; gyakoriak a sorátlépések, s a rímekre sem fordít különösebb gondot a költő, pontosabban: rendszeresek a virtuózan pongyola rímek.

1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Két nagy mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a nagybeteg költő még a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik, melyeket sorsának szétesése, parttalanná válása hordalékként sodor magával. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas, ziháló versmondat (20 sor) mégis a bizakodást szólaltatja meg. Áradásszerűen ömlenek a sorok átlépve a gátakat, ritmikai egységek határait.  Bátran, és nem bujkálva kíván megszólalni újra. A közeli halál tudata is sürgeti, hogy most már nem rest szolgaként, hanem fáradhatatlanul kövesse a Gazda, az Isten parancsait, sugalmazását mindaddig, míg lehet, „míg az égi és ninivei hatalmak engedik”, hogy beszéljen, s meg ne haljon.

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.