DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Dolgozni Nagy-Britanniában? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
ImageHa azt a két szót, hogy "Anglia" és "munka" tudatunkban összepárosítjuk, szembogarunk helyén dollár - illetve jelen esetben font - jegyekkel fogjuk vigyorogva suttogni, hogy: pééénz. A valóságban azonban sajnos nem így mennek a dolgok.

Angliába ugyan könnyű kijutni, és hála a fapados járatoknak, ezt egyre olcsóbban megtehetjük, de odakint már közel sem gyerekjáték munkához jutni. Évente több ezer magyar utazik ki, hogy szerencsét próbáljon, de közülük csak kevésnek sikerül elhelyezkednie. Két barátném és én sajnos nem tartoztunk ez utóbbi, burokban született kisebbségbe. Élményeket és tapasztalatokat viszont bőséggel szereztünk. Ezeket kívánom most megosztani e cikk olvasójával, hátha segítenek, mielőtt ő is a mi sorsunkra jut. Kivéve persze, ha ő is a mi sorsunkra akar jutni. Azt viszont a végén döntse el maga.

"Nem megyünk ki Angliába meggazdagodni?"

ImageBudapest, Hűvösvölgy felé tartó ötvenhatos busz egy 2005-ös májusvégi estén. Akkor kezdődött. Kapaszkodtam az egyik, kopott bőrfogantyúba, és olyan lelkes, nyárkezdő arccal figyeltem a busszal versengő villamost, mintha először látnám azt. Balra pillantottam: két bájos barátném ott ült a kiszakadt ülésen, és valamiről beszélgettek. "Biztos lovakról" - gondoltam, mert tudtam, hogy szeretik a lovakat. Nos, nem arról beszélgettek, bár, mint később kiderült, azért volt ló a dologban. Egyikük hamarosan felém fordult, és minden fölös kerülgetés nélkül megkérdezte: - Nem megyünk ki Angliába meggazdagodni? Egy kicsit töprengtem, mielőtt rávágtam volna a választ. Még sosem voltam azelőtt Angliában, és az öreg királynőn, a tejes teán, a focin, a Big Ben-en, néhány fapofájú, mozdulatlan őrön és Mr. Bean-en kívül bizony fogalmam sem volt arról, hogy mi mást tartogathat még számomra az ízetlen ételek és a nyársat-nyelt britek legendás szigetországa. De végül elkapott az öngerjesztett kalandvágy, az ifjonti hév, a tavaszvégi tettvágy, meg a többi, ehhez hasonló kirobbanó érzés, és "menjünk"-kel feleltem. Leelőztük a villamost.

A rákövetkező napokban nekiláttunk megszervezni az utat: ez a mi esetünkben nagyjából a minél olcsóbb repülőjegy felkutatásából és lefoglalásából állt. Egyik ismerősünk már volt kint előttünk dolgozni egy lovardában, és neki bejött a dolog. Tehát nekünk is be fog jönni - szuggeráltuk a jövőt. Munkát egyelőre nem kerestünk. Ráérünk arra még... Majd Angliában találunk. Valami lovardában. Sejtésem, hogy ezúttal sem úszom meg lovak nélkül, beigazolódni látszott. Mindenesetre magabiztosak és eltökéltek voltunk. Ahogyan azt egy utazás előtt kell.

Az interneten, az egyik fapados járat honlapján vettünk három repülőjegyet, odafelé. Visszafelé nem, mert még nem tudtuk pontosan, hogy meddig fogunk Angliában maradni. Ez hatalmas hiba volt, hiszen az utazási költség jóval mérsékeltebb, ha az ember több hónappal előre lefoglalja a retúrjegyet. A kifizetetlen visszaút eljövendő ára olyan vészjóslóan lóbálózott fölöttünk, mint egy leszakadni kész pallos. Mi azonban nem törődtünk vele. Izgatottan vártuk az indulás eljövetelét.

Fapados hátán

Felvirradt július 13., az utazás napja. Bőröndjeink és hátizsákjaink dagadtan pöffeszkedtek a kövéreket saját súlyukkal gúnyoló mérlegen. Mint azt előre kiderítettük, a csomagtérbe kerülő poggyász megengedett súlya személyenként maximum húsz kilogramm lehet. A kézipoggyászé háromtól öt kilogrammig terjedhet. Ezért mértük meg degeszre tömött batyuinkat, melyeket azonban csakis a legszükségesebb dolgokkal béleltünk ki.

Az Angliába tartók számára jóformán nélkülözhetetlen a háromágú konnektor-átalakító, mert az ottani, 240 Volt feszültségű csatlakozókba bizony hiába is próbáljuk belegyömöszölni otthonról hozott kétágú töltőinket. Nem árt még idehaza fontra váltani összekuporgatott pénzünket, és kiérkezésünk után minél hamarabb beszerezni egy angol telefonkártyát, hacsak nem akarjuk két kézzel szórni a pénzt. Az ötös lottó megnyerésébe frissen beleőrülteket természetesen a világért sem kívánom visszatartani nyomasztóan sok pénzük elverésében. Ők nyugodtan hagyják telefonjaikban a jó öreg magyar kártyát. Legalább lesz, ami előhívja a honvágyat. A fogkefe, a borotva, a ruhák, a tisztálkodószerek, a térképek és persze a cd-lejátszók ellenőrzése után megállapítottuk, hogy készen állunk az indulásra.

Siettünk ki a Ferihegyi repülőtérre, hogy becsekkoljunk, aztán búcsút vettünk az országtól, és sok-sok cigaretta elszívásnyi ideig tartó várakozás után végre felnyomakodtunk a gépre. A repülő elemelkedett a magyar talajról. Elnehezült a fejem és bedugult a fülem, de előzetes félelmeimmel ellentétben legalább nem szúette fapadokon kellett gubbasztanom három lepukkant eszkimó társaságában. A fapados gép csak annyiban különbözött a nem fapadosoktól, hogy az étel nem volt benne az árban. Márpedig annyira azért nem jó az a repülőgép-ebéd, hogy az ember hetvenezer forint árkülönbséggel díjazza a felhők között elfogyasztott, páratlan lakomát.

Nem tartott sokáig az odakinti mínusz ötven fok által fenyegető repülőút. Egy géppel sem ütköztünk össze. Két óra múlva már megkezdtük a leszállást Stansted repülőterére, immáron angol talajra.

A britek foga fehérje

Eltelt egy kis idő, mire hozzászoktunk az angol nyelvű feliratokhoz, és az angolul beszélő emberekhez. Dehát - gondoltam - ez már csak így van. Angliában elég sok az angol.

Rövid ténfergés után megtaláltuk a Victoria Station-re tartó buszt. És a jegy megvételével ránk köszöntött az első naivitásromboló tapasztalat: Anglia bámulatosan drága hely! 8 fontot fizettünk ki, ami átszámítva körülbelül 3000 forintnak felel meg. Vagyis egy angol buszjegy ára alig kevesebb, mint Magyarországon az egyhavi diák bérleté. Rálegyintettünk. Még. Cókmókok a csomag-, mi meg az utastérbe.

Már a busz ablakából, és onnantól kezdve ott tartózkodásom végéig igyekeztem megfigyelni az angol jellegzetességeket, próbáltam rájönni, miért övezi a briteket az a már-már áhítatos tisztelet, és hogy a magyar helyett miért az angol lett a világnyelv. Az angolok fordítva közlekednek és keskenyek a házaik. Hülye formájú pénzérméket használnak. Külön van a hideg és a meleg víz csapja, így ha nem akarod leforrázni a kezed, egyszerre kell megengedned mindkét csapot, hogy aztán valahogy összelöttyintve a forrón gőzölgőt a fagyos frissítővel, langyos vízhez juss. A különc konnektorokról és a fejtörést okozó mértékegységekről nem is beszélek. Egyelőre még nem sikerült megfejtenem Nagy-Britannia százados titkát.

Image


A Victoria Station-re érkezve kikaptuk a buszból húsz kilót meg nem haladó poggyászainkat, és elindultunk méltányos árú szálláshely után nézni. Előzetes információink és filmélményeink alapján eldöntöttük, hogy egy diákszállóban fogunk letelepedni. Mert az úgyis olyan módfelett olcsó - gondoltuk. Hát, rosszul gondoltuk. A diákszállóban egy fő részére 20 font az éjszaka, vagyis durván 7600 forint. Fizettünk engedelmesen, mi mást tehettünk volna. Még nem voltunk elég rutinosak, elég dörzsöltek. De ez csupán idő kérdése volt. A génjeinkben remegő betyárság érezte, hogy morális gátlásainkat szétszakítva hamarosan előtörhet.

Miután egyre súlyosabbnak tűnő táskáinkat bezártuk szobáinkba, újra útra keltünk, ezúttal szállás helyett állást keresni. Tudtuk, hogy az úgynevezett Job centre-kbe kell betérnünk, ha munkához akarunk jutni.

A Jobcentre-ben önelégült biztonsági őr fogadott minket. Ő volt az első, aki kimutatta a foga fehérjét. Az angolok egészen addig előzékenyek és kedvesek hozzád, amíg azt hiszik, hogy turista vagy. De amint rádöbbennek, hogy dolgozni jöttél országukba, rögvest félredobják a kimért udvariasság maszkját, hogy a következő pillanatban már néhány centiméterről vicsorogjon arcodba a véreres, soviniszta szörnyeteg agyarral tűzdelt pofája. (A félreértések elkerülése végett azért megjegyzem azt is, hogy mint minden országban és majd minden közösségben, úgy Angliában is élnek kivételek, akik újraértelmezik a szabályt. Nem az előítélet beszél belőlem, mikor a briteket általánosságban szidom, hanem néhány rossz tapasztalat.)

Megmotoztak, kipakoltatták övtáskáinkat és válltáskámat, mondván, hogy bombát keresnek bennük. Szerencsémre a diákszállóban hagytam a bicskához és ollóhoz hasonló tömegpusztító fegyvereket, úgyhogy végül beengedtek. Persze, tudtam, hogy országuk terrorfenyegetettség alatt áll, így érthető volt az elővigyázatosság, de a rosszmájú biztonsági őr ezután sem szállt le rólunk. A Job Centre-ben érintőképernyős gépek mutatják a különféle álláslehetőségeket, amikre ha ráböksz, kapsz egy nyomtatott kis cetlit, rajta a munkáltató számával és címével. Egy-két órás ottlétünk alatt vagy egy zsáknyi ilyen cetlit gyűjtöttünk be, majd odaültünk az egyik telefonhoz, hogy felhívjuk a számokat. Ám a biztonsági őr közbelépett. Unottan közölte velünk, hogy jelenleg nem használhatjuk a telefont, használjuk a mobilunkat inkább. Nem indokolta meg, hogy miért. Elég indoknak tűnt az övén lógó gázpisztoly. Egyikünk elővett egy üveg ásványvizet, de a biztonsági őr az ivást sem engedélyezte. Valamint közölte velünk, hogy más is szeretne a gépekhez jutni, úgyhogy lassan, de biztosan szedjük a sátorfánkat. Több üres gép is volt még, de fölösleges lett volna vitatkozni vele, mert látszott rajta, hogy olyan makacs, mint egy lábát megvetett öszvér.

Otthagytuk hát a Job Centre-t és acsargó őrét, hogy visszaballagjunk diákszállónkba, és hozzálássunk a telefonálgatáshoz.

Majd visszahívjuk, feltétlenül hozzon CV-t

A rákövetkező napokban London utcáit jártuk, hátha valahol munkaerőt keresnek, esténként pedig a diákszállóról intéztünk telefonhívásokat. Az esetek többségében mindig ugyanaz volt a válasz: majd visszahívjuk, adja meg jelenlegi pontos címét. A diákszálló említése azonban valahogy senkinek sem tetszett. Nyílván az angolok is szívesebben alkalmaznak bebiztosított egzisztenciájú honfitársakat, mint egy idegen ország jöttmentjeit. Főleg, ha azok Magyarországról érkeztek. Magyarország? Az valahol Afrika környékén van, nem? A környékén, igen. Talán mondanom sem kell, nem hívtak vissza.

Néhány nap alatt megfordultunk több tucat étteremben, élelmiszerüzletben, bárban, bevásárlóközpontban, de egyik helyen sem tudtunk elhelyezkedni. Mindenütt CV-t kértek, vagyis szakmai önéletrajzot, hát írtunk nekik. Így sem alkalmaztak. London sokszínű etnikumforgataga három újabb, munkanélküli bevándorlóval gyarapodott. A Város, mint valami láthatatlan pióca, úgy szipolyozta apadó pénztárcáinkat.

Image


Összeismerkedtünk hozzánk hasonló helyzetben lévő, Londonban tengődő magyarokkal, akik az előre megszervezett, biztos munka reményében jöttek ki Angliába, csak hogy megtudják, átverték őket. Még sem volt olyan biztos az a biztos munka. Kezdtünk kétségbeesni. Valóban ilyen könyörtelen lenne Anglia? Aztán egy napon megcsörrent a mobil. Végre visszahívtak. Egy idős nő szólt bele a telefonba, kissé talán rideg, de korrektséget sejtető hangon. Mrs. V.-nek egy lovardája volt Walesben, Haverfordwest városától nem messze, és éppen embereket keresett, akik majd gondját viselik díjnyertes lovainak. Két barátném már régóta lovagolt, és jól értettek a nyerítő bestiákhoz, én azonban annál kevésbé. Életemben összesen egyszer ültem lovon, akkor is végig attól féltem, hogy hasba rúg, vagy belém harap. De Mrs. V. azt ígérte, hogy majd talál nekem is valami munkát egy közeli szállodában. Ez így már elég jól hangzott. Legalábbis elég jól ahhoz, hogy végre otthagyjuk a méregdrága fővárost. Tehát felszedelőzködtünk, kijelentkeztünk a diákszállóból, és már siettünk is a Victoria Station-re, hogy felszálljunk a Haverfordwest, és leendő munkahelyünk felé száguldó buszra. Hét, és fél órás út állt előttünk, fokozatosan elnéptelenedő, zöld lankás tájakkal, egyre több báránnyal, és egyre alacsonyabban gomolygó felhőkkel. Wales szürke kikötői, és fekete gyárkéményei baljóslatúan figyeltek minket. Estefelé érkeztünk Haverfordwestbe. Mrs.V.kijött elénk furgonjával, és elvitt a lovardába, mely egyúttal otthona is volt. Vacsorát adott, és megmutatta lovairól, és férjéről készített fényképeit. Egész élete a lovaglás jegyében telt, így nem kis elvárásokkal engedett el minket nyugovóra térni. A hatalmas telek tetején volt az a lakókocsi, ahol Mrs.V. elszállásolt minket. Mindössze három napig laktunk, és dolgoztunk az idős lovász hölgynél, de ez az idő bőségesen elég volt hozzá, hogy meggyűlöljük a lovak kékvérű nagyasszonyát. Mrs.V. megállapította, hogy a lányok nem tudnak elég jól angolul, én pedig abszolút nem értek a lovakhoz. Ebben az egyben igaza volt. Adott egy kis teát, egy kis sütit, majd kirakott minket az esőbe. Mikor arra kértem, legalább a városba vigyen vissza, rám förmedt, hogy ő nem az anyám, mit képzelek magamról. Hála a jóégnek, tényleg nem ő az anyám. De azért segíthetett volna.

Image


Az utolsó fontok

Visszastoppoltunk Haverfordwestbe, és körbejártuk a középkori hangulatú kisvárost. Macskaköves utcák, lámpás kőhidak, sötét folyó, Tesco. Hamar ráleltünk a pénzügyi korlátaink által kiszabott legideálisabb szállásra, mely egy 'Bed and breakfast' típusú motelben nyílvánult meg. A 'Bed and breakfast' szállókban 15 fontért (azaz 5-6000 forintért) ki lehet venni egy háromágyas szobát, amihez hozzájön még az igen ízletes, és bőséges reggeli. Szinte ez volt az első olyan dolog Nagy-Britanniában, amire azt tudtam mondani: megérte. Mikor az egyik helyről kitettek minket, mert valami nagyobb csoport érkezett helyettünk, átmentünk egy másikba, ami szakasztott ugyanolyan volt, mint az azt megelőző, csak a tulajdonos különbözött mindig. A második motelben egy gömbölyded olasz asszonyság fogadott, kedélyes volt, jófőztű, de gyanakvó. Bizonyára meglátta szemünkben a pénz szűke miatt előtörő betyárságot. Megkérdezte honnan jöttünk. Mondtam, hogy Magyarországról. Nem tudta, hogy hol van. Még csak nem is hallott róla. Mondtam, hogy Ausztria mellett van. Aha, ezek szerint osztrákok vagyunk? Rálegyintettem. Igen. Osztrákok. Rászoktunk arra a módszerre, hogy míg a lányok valahol letáboroztak a városban, én előre mentem, és lefoglaltam egy olcsóbb, egyágyas szobát, majd mikor leszállt az est, becsempésztem barátnéimet, hogy aztán kissé szűkösen, de a siker mámorában hajtsuk álomra fejünket. Így lassabban apadt a font, és több maradt a munka felhajtására. Az olasz házinéni néhány nap elteltével rájött a turpisságra, közölte velem, hogy rossz fiú vagyok, és kitette szűrünket. Megint hajléktalanok lettünk, de időközben sikerült találnunk egy magyar ügyintézőt, aki azt ígérte, hogy Prestonban, Liverpool fölött szervez nekünk munkát, csak utazzunk oda, és ő majd mindent elintéz. Ha meglesz az állás - salátaszedés - akkor majd az első heti keresetből levonja a jussát. Egy külföldi magyar, aki a többi, szorult helyzetbe került magyaron szedte meg magát. Dehát kellett a pénz, mert erősen fogytán volt már a fontunk. A buszozásra még épphogy maradt valamennyi. Aludtunk egy éjszakát a mezőn, és hajnalban, átfagyva elindultunk az északi Preston felé. Két átszállással tizenkét órát utaztunk.

Preston nagy volt, piszkos, és ami a legiszonytatóbb: drágább, mint London. Egy parkban aludtunk, és vártuk, hogy az ügyintéző felhívjon minket. Az ügyintéző nem jelentkezett, és nem vette fel a telefont. Meg kell mondjam, abban a pillanatban bizony nem sok szép gondolat fogalmazódott meg bennem e jeles honfitársam iránt.

Találtam egy Alma Motel nevű helyet, mely amellett, hogy a város legolcsóbb, és legigénytelenebb szálláshelye volt, kísértetiesen emlékeztetett Hitchcock Psycho-jának Bates Motel-jére. Hát még a tulajdonosok! Egy kattant, vigyorgó, ápolatlan házaspár nyitott ajtót, akik szinte berántottak mocskos fészkükbe. - Csak egy egyágyas szobára van szükségem - mondta a bennem tomboló betyár. A házaspár forgó szemmel méregetett, kezükkel nadrágjukat markolgatták. Az volt az érzésem, hogy én vagyok az első olyan idióta, aki betévedt hozzájuk, és egyelőre nem tudták eldönteni, hogy vajon elszállásoljanak, vagy inkább felfaljanak valami sótlan, angol keksz társaságában. Végül az előbbi mellett határozták el magukat, és beinvitáltak az egyik legundorítóbb szobába, ahol valaha is volt szerencsém járni. A földön állt a mocsok, a zuhanyzó ajtaja leszakadt, a lefolyót elsárgult cigarettacsikkek tömítették el, az ágy pedig még álló helyzetben is úgy nyikorgott, mintha valami többnapos orgia alatt roskadozna. - Ocsmány - gondoltam. - Megfelel - mondtam, mert tudtam, hogy nem maradt több pénz. Az utolsó fontokat perkáltam ki Bates-éknek, akik legyet fogott pókok módjára röhögve, és hörögve vonultak vissza sötét kamráikba. Este behoztam a lányokat, és - bár kétségkívül borzalmas egy hely volt - boldogok voltunk, hogy van fedél a fejünk fölött. Továbbra is hívogattuk a lehetséges munkaadókat, és végigpróbáltuk Preston szinte valamennyi közértjét, éttermét, és éjszakai bárját. Éppúgy, mint Londonban. Külön-külön talán kaptunk volna munkát, most így utólag legalábbis így gondolom. De akkor inkább összetartottunk. Szerintem helyesen tettük. Az ügyintéző nem jelentkezett többé.

Image


Jamaicai Dj, ablakmosás és betelik a pohár

Négy font. Ennyi maradt hármunknak. Az pedig nem sok, hiába is szépítgetjük a dolgot. Elhatároztuk, hogy legalább egy újabb busz útra összegyűjtünk egy kis pénzt. Ennek egyetlen módja az akkori feltételek mellett a koldulás volt.

Ha magammal vittem volna egy dobot, talán méltányosabban juthattam volna adományhoz, de hát ki gondolta volna annak idején az induláskor, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva valami észak-angliai városkában fogunk megható koldusszövegeken töprengeni. Persze ebben is volt valami vicces. Néha önkéntelenül is felnevettünk. Pénzt ellenben nem kaptunk. Egy fityinget se. Egy pályaudvaron ültünk, némileg letörten, amikor egy néger srác jött oda hozzánk. Valamit kérdezett toleránsan mosolyogva, ami minket túlzottan nem érdekelt, így aztán válasz helyett rögtön bevetettük újdonsült koldulós szófordulatainkat. A néger fickó leült mellénk, beszédbe elegyedtünk vele. Kiderült, hogy Jamaicából származik, és Dj-ként járja a világot, szóval át tudja érezni jelenlegi hontalan helyzetünket. Azt mondta, hogy Wigan-ben, alig néhány mérföldnyire Preston-tól, az egyik haverja ideiglenesen kölcsön tudná adni nekünk lakását, hogy ott talpra állhassunk. Ez igazán jól hangzott. Pénzünk nem lett volna a wigan-i vonatjegy kifizetésére, ezért aztán blicceltünk egyet. Szerencsére nem jött a kalauz. Megúsztuk a dolgot.

Image


Sötétbőrű barátunk Wigan-ben először egy sokgyerekes, szerény körülmények között élő családhoz vitt minket, itt eltöltöttünk néhány órát. Elbeszélgettem a családdal. Hamar szívükbe fogadtak. Megkérdezték, honnan jöttünk. Mondtam, hogy Magyarországról, Ausztria mellől. Ezek szerint osztrákok vagyunk? Mivel túlontúl fáradt voltam a további magyarázkodáshoz, rávágtam, hogy igen, osztrákok. A legkisebb gyerek kérte, hogy meséljek az országomról. Mondtam neki, hogy sok a tehén, meg a hegy. Kábé ennyit tudtam Ausztriáról, de neki ennyi is elég volt. Lenyűgözve nézett rám. Aztán ajándékba rajzolt nekem egy marihuána levelet. Megköszöntem. Visszajött a dj.

Átmentünk egy másik haverjához, és ott is ragadtunk nála. Majdnem egy hétig. Beiratkoztunk a helyi könyvtárba, ahol naponta egy óráig ingyen lehetett használni az internetet. Kihasználtuk a lehetőséget. Írtunk haza, néztünk visszafelé tartó repülőket.

Én pár napig még dolgozni is tudtam. A dj busafejű haverjával tisztítottam ablakot, háztetőkön ugrálva, létrákon egyensúlyozva. Nem volt veszélytelen a dolog. A nagydarab srác elmesélte, hogy ő egyszer leesett a létra tetejéről, és azóta jóformán az egész bal lába fémből van. Ez nem hozta meg az önbizalmamat. Egyelőre még nem terveztem a félrobottá válást, úgyhogy meglehetősen óvatosan kúsztam a fokokon. De az ablakmosás technikáját egész gyorsan megtanultam. Összességében tehát szépen indult angliai kalandjaink wigani fejezete, de később sajnos annál rosszabbul végződött.

Image


Idővel be kellett látnunk, hogy dj cimboránk nem fog nekünk lakást szerezni, és haverja sem volt már olyan kedves. Egyik részeg pillanatában az elfogadhatónál jócskán erőszakosabban próbált egyik barátném kegyeibe férkőzni, ami miatt kis híján összeverekedtem vele, úgyhogy onnantól kezdve nem számíthattunk meghitt teázásokra, és háztetőkön sörözgetős naplemente-nézegetésre.

A lányok sehol sem kaptak munkát, csak több oldalnyi jelentkezési íveket nyomtak a kezükbe, márpedig ezekkel sokra nem mentek. - Majd visszahívjuk magukat - mondták a munkaadók, és természetesen nem hívták vissza őket. Már hozzászoktunk. Eljött az idő, hogy eldöntsük: vagy maradunk még egy-két hónapot, és akkor talán kapunk valami munkát, vagy utazunk haza. Utóbbi csábítóbb választásnak ígérkezett.

A következő éjszakát egy egyszemélyes wc-ben töltöttük a buszpályaudvaron. Ötpercenként felébredtem, mert röhögnöm kellett. Lehet, hogy hisztérikus voltam? Küldtek otthonról pénzt, és mi vegyes érzésekkel buszoztunk vissza Londonba. Szégyelltem magam, hogy kudarcot vallottam, és hogy nem tudtam saját keresetemből visszautazni, ugyanakkor annyi élményt, és tapasztalatot gyűjtöttem, amennyit egy nyár alatt még soha.

Azok a szemét mókusok és néhány jótanács

Londonban az általunk megélt angol atmoszféra nosztalgikus kiteljesítése érdekében az egyik gigászi parkban aludtunk. Este puffanásokat hallottunk viseltes hálózsákjainkon. Azt gondoltuk, hogy a fölöttünk nyújtózkodó fák termése hullott ránk. Buddha negédes mosolyával tűrtük a természet bombázását. Reggel azonban kiderült a tompa zuhanások valódi forrása. Pontosabban forrásai, merthogy több is volt. A londoni mókusok voltak azok, akik a romantikus este ünneprontóiként teleszarták hálózsákjaink felületét. A szemét kis dögök. A repülőtéren is eltöltöttünk egy estét; ott hál'isten kevesebb mókus volt. Aztán repültünk haza, Magyarországra. Este már leírhatatlanul kényelmes ágyamban feküdtem, fáradtan, legyűrve a szigetország által, de agyamban legyűrve a szigetországot. Azon töprengtem, megbántam-e, hogy akkor, azon a buszon, menjünk-et mondtam. Nos, nem bántam meg. A pénzemből ugyan kevesebb lett, de rengeteg új dologgal ismerkedtem meg. Arra a kérdésre azonban, hogy miért övezi akkora tisztelet az angolokat, nem sikerült választ találnom.

Image


A cikk végéhez érve szeretnék néhány hasznos tanáccsal szolgálni, melyek, úgy vélem, segíthetnek az általam felsoroltak elkerülésében, és egy esetleges angliai állás megszerzésében.

Tehát a tanácsaim:

- Ha kint vagyunk Londonban, keressük fel a magyar nagykövetséget, és minél előbb szerezzünk be munkavállalási engedélyt. Ez jelentősen megkönnyítheti az elhelyezkedést - Eleinte a lehető legolcsóbb szállásokon aludjunk, keressük fel az eldugottabb diákszállókat, és a Bed and breakfast moteleket - Mobilunkba vegyünk angol kártyát - Ha módunk van rá, feltétlenül szervezzük meg otthonról a munkát, és lehetőleg olyan állást keressünk, ahol a szállás is biztosítva van - A repülőjegyet hónapokkal előre vegyük meg, és ha már nagyjából sejtjük, meddig fogunk maradni, foglaljunk retúrjegyet - Írjunk mihamarabb CV-t, rövidebb szakmai önéletrajzot - Keressük fel a helyi Job Centre-ket - Ha internetezni akarunk, azt mindenképpen könyvtárakban, és ne a pénzszipolyozó internet-kávézókban tegyük És legfőképpen: - Kerüljük a hasmenéses brit mókusokat!

Sok sikert kívánok! És üdvözlöm a királynőt!

kapitány

Hozzászólások

homepictures

Elöre is elnézéseteket kérem kedves poruljártak, de ekkora zöldségeket régen láttam összehordva, és ez csak elveszi a kedvét azoknak akik valoban jo, használhato tervekkel jönnének ki ezért billentyüzetet ragadok és probálok kicsit más szemszögböl is irni. Elöljároban: tavasz ota itt vagyok Londonban a feleségemmel.

1. Egy vadidegen országba nem hirtelen ötlettöl vezérelve meggazdagodni megyünk ki, hanem gondosan elökészitve a terepet, legelsösorban sok-sok pénzt magunkkal vinni és szállást elöre intézni. (munkát nem szükséges megprobálni mert a hiedelemmel ellentétben otthonrol sznte lehetetlen kapni, hacsak nem valakid kint él aki intézi, vagy olyan szakmád van ami nagyon nemzetközi + nagyon erös angolod) 2. repjegy ok, ezt igy kell csinálni, elöre foglalni akér honapokkal, viszont mindig oda-vissza, mert ugye nem hirtelen gondolattol vezérelve bla-bla-bla 3. a hálozati csatlakozo használhato kis ügyességgel magyar szabványra, de ha nem akarod, akkor kemény 90 penny-1 fontért kaphatsz ugynevezett travel adaptort bárhol Angliában ami erre van kitalálva. 5. Angliában kismillio telefonszolháltato van és a helyi feltöltökártyás SIM a soknál ingyen van, csak a feltöltést fizeted. PL a Mobile World nevezetüvel helyi hivás 15 penny/perc, magyar vezetékes hivása 7 penny/perc, abba se kell belehalni. 5. London tömegközlekedése a világ legdrágábbja, de ezt ugye ugyis tudtátok, mert ugye nem hirtelen gondolattol vezérelve bla-bla-bla 6. A britek 1szerüen azért lettek a világ álvonala mert behajozták és leigázták a világot már akkor Magyarországon a törökök harcoltak a tatárokkal. Azért mehetnek a baloldalon és azért hivhatják Vauxhallnak az Opeleket mert megtehetik. Slussz, nincs oka de nem is kell legyen mert olyan gazdag ország, hogy nincs szüksége másra, és ha ezen gondolkozol ahelyett hogy a saját dolgoddal foglalkoznál nem csoda hogy nem találsz melot. A hülye formáju pénzérme meg tök logikus ha egyszer rájössz hogy müködik, csak a magyar pénz unalmas, a világon mindenhol máshol ilyen változatos. 7. Job center? Ha perfect vagy angolbol, vagy egy nemzetközi szakmád, gyakorlatod, és ismered a helyi viszonyokat akkor jo helyen jársz, de egyébként hotelek, szállodák, és a hozzájuk kapcsolod ezer és egy agency egyikében kellene lenned, mert a szobalány meg a konyhai kisegitö az a munka amit szakképzettség és különösebb nyelvtudás nélkül is végezni lehet és kb 1-2 nap alatt beszerezhetöek. Késöbb majd váltasz. 8. Az angolok meg kimondottan nyugodt és kedves nép, bár ez nem számit mert London 9 millio lakosábol talán 1-2 millio angol a többi bevándorlo vagy vendégmunkás. Pont ezért van mindig még egy hely az ujaknak. 9. Kést tartani magadnál Londonban illegális és ha itt élnél és olvasnád a helyi lapokban naponta, hogy a 14 éves megkéselte az utcán a másik 11 éves kisöccsét, a naponta használt metrod le lenne zárva mert felrobbantották az idioták talán megértenéd miért. Ez itt nem Karakoszörcsök, hanem a világ egyik legnagyobb és legzsufoltabb városa, ahol valoban ölnek, robbantanak, méghozzá a legkülönfélébb modszerekkel. 10. Anglia a tökés kapitalista rendszerre épül nem holmi szocializmusbol elferditett alaptalan és gyökértelen valamire, igy ez valoban igaz: ha itt nem vagy élelmes akkor könyörtelen hozzád. Azt meg erösen vitatom hogy egy élelmes ember London szivében keresne lovakhoz kapcsolodo állást.

- munkavállalási engedély nem kell Angliában miota EU tagok vagyunk, ugyanaz alá a kalap alá esünk minden szempontbol mint egy angol állampolgár. - nézz utána a neten egy halom szállásközvetitö van, olyanok is akik fullra magyarok, söt magyarországi irodájuk is van - kártyát kapsz ingyen, de valoban szükséges (egyébként itt a függetlenités is legélis ha otthon nem ment) -esélyed nincs otthonrol munkát találni és pláne ne keres olyat ahol szállással egyben van mert teljesen ki leszel szolgáltatva. Ha nincs helyi lakcimed, és angol számod akkor nem fognak visszahivni sem. London akkora hogy az esetek többségében az is elég messze laksz, már nem alkalmaznak. Viszont tele van munkáltatokkal és lehetöségekkel. - ez maradéktalanul igaz repjegy elöre és oda vissza - irj önéletrejzot, hozd magaddal, és ha nem beszélsz nagyon jol angolul felejtsd ela jobcentereket, keress helyettük agencyket. Kevesebbet fizet, és aljamunkát kapsz de fizet és munkát találhatsz 1-2 nap alatt akár. - egy ora 1 font az internetcafekban, de ha normális szállást foglalsz akkor van net a házban. - kerüld a parkban alvást, mert ha elkapnak ugy hazatoloncolnak, hogy az elkövetkezö 5-10 évben nem jöhetsz be Angiálba. Üdv mindenkinek.

forrás:c6.hu

Hogy milyen is valójában Anglia, azt döntse el ki-ki maga, miután kipróbálta!

Ha van hasonló Angliai tapasztalatod írd meg nekem és megjelenik az oldalon. e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.