DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Romario belőtte ezredik gólját PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
ImageMegszerezte pályafutása 1000. gólját Romario, a brazilok 41 éves futballsztárja. A hírrôl a világ szinte összes hírügynöksége beszámolt, a FIFA mégsem ismeri el a támadó teljesítményét.



A Vasco da Gama 1994-ben világbajnok csatára a Recife ellen 3-1-re megnyert bajnoki 48. percében, 11-esbôl érte el a történelmi találatot. A mérkôzés negyedórára félbe is szakadt, miután a klasszis édesanyja, rokonai és újságírók özönlöttek a gyepre.

Image


A nemzetközi szövetség (FIFA) mindazonáltal továbbra sem ismeri el Romario teljesítményét, arra hivatkozva, hogy 71-szer ifiként és amatôrként volt eredményes. Egy holland lap pedig azt állítja, hogy a brazil klasszis már korábban átlépte a bûvös határt: a De Volkskrant szerint a klasszis támadó ugyanis nem számolta azt a gólt, amelyet még 1990-ben, a PSV Eindhoven színeiben szerzett az amatôr Nieuw Buinen elleni barátságos mérkôzésen. Korábban csak hárman jutottak ezer fölé a gólgyártásban: az ugyancsak brazil Artur Friedenreich (1329) és Pelé (1281) mellett az osztrák Franz „Bimbo" Binder (1005) lépte át a bûvös határt.

szinesbulvarlap.hu
 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.