DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Széchenyi és Kossuth politikai eszméje PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Történelem tétel  

11/a. Széchenyi és Kossuth politikai eszméje

 

 

Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben, nagy múltú gazdag családban. Apja Széchenyi Ferenc, anyja Festetics Julianna. 1819 és 1820 között körbeutazta Angliát Wesselényi Miklóssal. Az út rádöbbentette hazája elmaradottságára. Az 1825-27-es országgyűlésen felajánlotta birtokainak 1 évi jövedelmét az MTA céljára, amely 1830-ban kezdte meg működését. Politikai programjára jellemző a reformok és törvények útján való változtatás a királlyal együttműködve. Széchenyi a programját először 1830-ban, a Hitelben fogalmazza meg, miszerint az ősiség törvényének eltörlésével a nemesség hitelhez, valamint földhöz juthat, ezáltal adózniuk kell és létrejön a közteherviselés. Művét a kritika miatt érthetőbb formában, magyarázatokkal kiegészítve 1831-ben adja ki Világ címmel. Végül 1833-ban megírja az összefoglaló programját, a Stádiumot, ami a következő pontokat tartalmazza:

Az ősiség törvényének eltörlését, illetékek bevezetését a nemesekre is, a fiscalitas avagy birtokszerzési jog megszüntetését, megyei ügyvéd kinevezését, részleges közteherviselés bevezetését, a közúthálózat javítását, monopóliumok korlátozását, a magyar nyelv fejlesztését, törvényhozás és bírósági tárgyalások nyilvánosságát valamint a törvény előtti egyenlőséget. Gazdasági programjába tartozott a mezőgazdaság átalakítása is. Érdekeltté akarta tenni a jobbágyokat a mezőgazdaságban a jobbágy robot eltörlésével. Széchenyi nevéhez fűződik a Duna, Tisza szabályozása, a dunai gőzhajózás megszervezése angol mintára (Dunai Gőzhajózási Társaság), a Nemzeti Kaszinó megalapítása (nem szórakoztatásra szánta, hanem találkahelynek). Ugyancsak fontos szerepet játszott a Lánchíd megépítésében és az első magyar vasútvonal (Pest - Vác között) kialakításában.

 

            Kossuth Lajos 1802-ben született Monokon, kisnemesi családból származik. Ügyvédnek tanult, és 1823-ban szerzett diplomát. Az Országgyűlési Tudósítások szétküldése után 1837-ben letartoztatták, majd 1840-ben amnesztiával szabadult. 1841-ben megkapta a Pesti Hírlap szerkesztésének lehetőségét. Kossuth élve a lehetőséggel reformelképzeléseit a lap vezércikkeiben tette közzé. 1844-ben azonban elvették tőle a hírlapot, és nem is kapott engedélyt új lap létrehozására. 1844-ben megszervezi a Védegyletet a magyar ipar támogatása érdekében, miszerint csak és kizárólag magyar termékeket vásárolhatnak az emberek. Az első magyar független felelős kormánynak, mint pénzügyminiszter volt a tagja. Kossuth a gyors változtatások híve volt. Széchenyivel ellentétben, radikálisabb politikai programot képviselt. A gazdasági kérdések közül egyetértettek a feudális kötöttségek eltörlésében a gazdaság minden területén, ezzel lehetővé téve azt, hogy bárki szabad polgári tulajdonnal rendelkezzen. Kossuth be akarta vezetni a kötelező örökváltságot miszerint a jobbágy a föld tulajdonosa, ezért a kezébe kell adni a föld tulajdonjogát és a földesurak kárpótlását vállalja át az állam. Ugyancsak politikai programjához tartozott a közteherviselés (teljes adófizetés) bevezetése, a politikai szabadságjogok kiterjesztése, a törvény előtti egyenlőség és jogegyenlőség bevezetése, valamint független nemzetállam létrehozása a birodalmon belül. További céljai közé tartozott egy erős önálló magyar vámrendszer és önálló egységes nemzeti piac kifejlesztése. 1846-ban Széchenyi és Dessewfy megalapítják a Konzervatív Pártot („fontolva haladók”). 1847-ben Kossuth és Batthyányi megalapítják az Ellenzéki pártot. (centralisták, pesti demokraták, republikánusok).

A Kossuth és Széchenyi közti vita alapvető lényege a polgári átalakulás demokratikus és arisztokratikus összetűzése. Széchenyi Kossuth reformrendszerét bírálta. Széchenyi szerint Kossuth túl sokat és túl gyorsan akart változtatni. Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok valamennyien Kossuth mellé, azaz a viszonylagos gazdasági és politikai függetlenség és a polgári átalakulás demokratikus programja mellé álltak.

 

Írta: Henzser Attila

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.