DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Luxemburgi Zsigmond és kora; Európa és Magyarország PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Történelem tétel  

6. Luxemburgi Zsigmond és kora; Európa és Magyarország

 

Luxemburgi Zsigmond

 

Lajos a trónt idősebbik leányára Máriára, s annak jegyesére, Luxemburgi Zsigmondra hagyta. A király halálával azonban kijelölt 14 éves Zsigmond a trónhoz nem közelebb, hanem attól távolabb került. A szintén gyermek Mária helyett Lajos özvegye Erzsébet királyné uralkodott, de a hatalmat a bárók tartották a kezükbe. Az egyik csoport - özvegy királynéval az élen - a Francia király családból szánt férjet Máriának. Egy másik pedig a nápolyi királyt hívta meg trónra. Zsigmondot egyelőre csak a főurak egy kisebb csoportja támogatta. A harcot a birtokosok nem egyedül, hanem egymással szövetségben, ligákba tömörülve vívták. A küzdelemből végül a ligák egymás elleni harcát kihasználva Zsigmond került ki győztesen.

 

Belpolitikája

 

Zsigmond 1385-ben feleségül vette Mária királynőt, s 1387-ben őt is megkoronázták. A trónra jutás árát alaposan meg kellet fizetnie: egyrészt megígértették vele, hogy az őt uralomra segítő ligával együtt kormányoz, másrészt meg kellett jutalmazni híveit. Ennek főként a királyi birtokok látták kárát. (trónra lépésekor Zsigmond még a királyi várak 44%-ával rendelkezett, 1396-ra pedig már csak 20%-a maradt a kezén). A liga tagjait természetesen első hely illette meg a királyi tanácsban, és ott is tovább osztozkodtak a jövedelmező tisztségeken.

Zsigmond megkísérelte, hogy a kiszolgáltatottságból szabaduljon, és a döntések végrehajtójából azok kezdeményezőjévé váljék. Arra törekedett, hogy a bárókkal szemben a személyes pártfogoltjait juttassa hatalomhoz. Azokat az idegeneket, s magyarokat, akik az ő jóvoltából kerültek magas tisztségekbe, s akiknek hűségében éppen ezért megbízhatott. Ilyen híve volt kezdetben Cillei Herman. Zsigmondnak ez az új törekvése felháborodást váltott ki a hatalmukat féltő bárókból. Ezért 1401-ben Kanizsai János főkancellár, és a hozzá csatlakozó bárók foglyul ejtették a királyt, s idegen híveinek eltávolítását követelték tőle. A fogságból Garai Miklós szabadította ki fiát és öccsét adva túszul cserébe a királyért, e cselekedetével kiérdemelve a nádori címet. A kegyvesztett nagyurak ismét próbálkoztak az 1402-03–ban, ám ekkor már alulmaradtak a király híveivel szemben.

A király szövetsége Cilleivel megszilárdult, amikor Zsigmond feleségül vette lányát, Borbálát 1405-ben. (Mária királynőt lovaglás alkalmával baleset érte, és meghalt.)

1408-ban megalapította sárkányrendet, melyben a bírói szerepért vívott harc a két rend vitáját eredményezte. A Sárkányrend 22 fővel rendelkezett. A király távollétében a rend gyakorolta a hatalmat. (Zsigmond megpróbálta eltávolítani a sárkányrendet a hatalomból, úgy, hogy testvérpárt nevezett ki a főtisztségekben, így azok egymást ellenőrizve töltötték be a tisztséget.) Az 1420-as években a hatalommal egyre inkább csak a király élhetett. Ekkorra Zsigmond tapasztalt kormányzati szakemberekből, polgárokból, de főleg a köznemesség tanult tagjaiból álló tanácsadó csoportot alakított ki. E tanácsadók végezték a királyi tanácsban az érdemi munkát, a döntések tehát általában a bárók beleszólása nélkül születtek meg. Az ő feladatuk csupán a kapott utasítások végrehajtása volt.

 

Városok fejlődése, és a köznemesség szerepe

 

Zsigmond a városokra és a köznemességre jelentősen támaszkodott uralkodása megerősítése céljából. A köznemesek részt vehettek a királyi tanácskozáson is, tehát küldötteiket meghívta a főpapok, és bárók tanácskozására. A 35-ös országgyűlésen a nemeseket a főpapokkal, s bárókkal együtt a "királyság egész testének" képviselőnek nevezik. Az 1405-ös törvényekben városi dekrétumot is kiadott. A városok ugyan gyengébb szövetségesnek bizonyultak, mint a köznemesek, Zsigmond elsősorban gazdasági erőforrást látott bennük, s várospolitikájával főleg anyagi gyarapításukat igyekezett segíteni.

Az 1405-ben hozott városi dekrétumát a szabad királyi városok, mezővárosok, és más kiváltságos települések képviselőivel is megvitatta. Egységesítette a mértékegységrendszert, a Budai hossz, űr és súlymértékek alapján. Létrejöttek a bányavárosok Létrejött az önálló városbíráskodás. Tizenkét tagú várostanács, huszonnégy tagú tanács, melybe beletartoztak a Budai céhek is. A legjelentősebb (fallal körülvett) szabad királyi városok (Buda, Pest, Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, Eperjes) polgári bíróságai pallosjogot kaptak. A mezővárosok (opidiumok) száma megszaporodott, 330 darab alakult ki, a XV. század közepére. Ha valaki egy városban egy évet, s egy napot eltöltött, automatikusan a város polgárává vált, megszabadult jobbágyi kötelezettségeitől.

 

Zsigmond király törökellenes lépései

 

A magyar királyok között először Zsigmondnak kellett komolyan szembenéznie a török veszéllyel.

A Szerbiába nyomuló Oszmán Török hadak az 1389-es első Rigó mezei csatában döntő győzelmet arattak a Délszláv fejedelmek fölött. Egy év múlva már a Magyar végeket támadták. Zsigmond 1395-ben kezdte meg a török elleni hadjárat előkészítését. Az országos haderőt a személyen hadba szálló nemesség, a világi és egyházi nagyurak csapatai alkották.(A nemességre azonban a csatában nem lehetett komolyan számítani, mert 1222. óta kiváltságai közé tartozott, hogy az ország határain túl csak fizetség fejében, és akkor is csak saját jószántából köteles hadba vonulni).

Zsigmond külföldi segítség után nézett, s családi kapcsolatai révén, főleg Francia, Német, Angol, Burgundi, és Cseh lovagokból nagy létszámú sereget gyűjtött össze. Hozzájuk csatlakoztak a magyarországi csapatok, s 1396. szeptemberében megindították a hadjáratot, amelynek végső célja a török kiűzése volt a balkánról (valamint Jeruzsálem visszafoglalása lett volna, hiszen keresztes hadjártként a pápa kezdeményezte). Azonban a Nikápolyi csatában a tervszerű irányítást nem ismerő lovagi hadviselés végül teljes kudarcot vallott a Török átgondoltabb taktikájával, nagyobb fegyelmezettségével szemben.

Zsigmond levonta a kudarc tanulságát: hazai erőkre, mégpedig széleskörű katonai mozgósítással létrehozott hadseregre kell támaszkodni. Ennek érdekében hívta össze az 1397-es országgyűlést, amelyen bevezette a telekkatonaságot. Törvény szerint a birtokosok minden húsz jobbágy után kötelesek voltak egy íjászt kiállítani.˙(1435-ben annyiban változott a törvény, hogy nem húsz, hanem 30 telek után kellett kiállítani az íjászt). Mindez azonban csak terv maradt, mert az urak többsége továbbra sem volt hajlandó nagyobb áldozatot hozni a védelem érdekében.

Szerencsére erre még nem volt különösebb szükség, mert Török erejét és figyelmét a nála is nagyobb hódító: a Mongol birodalom kötötte le. 1402-ben, az Ankarai csatában a törökök döntő vereséget szenvedtek a Mongol Timur fejedelemtől. Maga a szultán I. Bajazin is fogságba esett. A birodalomnak kb. 10 évre volt szüksége ahhoz, hogy kiheverje az Ankarai vereséget.

 Zsigmond megerősítette a déli végvár rendszert, Ozaroi Pippo (1401-ben a királlyal együtt fogságba esett. Kiváló érzéke volt a pénzügyekhez és a hadvezetéshez, 1404-től temesi ispán, így az ország legjelentősebb hadvezére) irányításával.

1426-as években szövetséget köt Lazarevics István szerb uralkodóval, hogy halála esetén magyarországi birtokait unokaöccse, Brankovich György örökölje. Ez következő évi halával érvénybe is lép, ám Galambóc szerb parancsnoka török kézre játssza a várat. Visszafoglalására Zsigmond személyesen indul 1428-ban, de a váratlan felbukkanó török erők miatt súlyos vereséget szenved.

Luxemburgi Zsigmond külpolitikája

 

1410-ben Német királlyá nevezte ki magát, s bár ezt a választófejedelmek érvénytelenítették, Jodok morva király, legnagyobb riválisa 1411-ben meghalt, így 1411. július 21-én új választás nélkül egyhangúlag Zsigmondot nevezték ki Német királynak. 1419-ben Cseh királlyá választották. 1433-ban pedig Rómában Német-Római császárrá koronázta a IV. Jenő pápa. 1410-ben a Német koronával kapcsolatos elfoglaltságai elszólították Magyarországról, és a velencei zsoldoshadak elfoglalták Dalmáciát.

Zsigmond egész Európa diplomáciájának a kulcsfigurájává vált. Ez részben azzal is összefügghetett, hogy a középkori nézetek szerint a Német-Római császár Európa legbefolyásosabb uralkodója.

Igyekezett az Ulászló lengyel király és a Német (teuton) lovagrend közötti ellentéteket elsimítani, de nem járt sikerrel, és az 1410-es grünwaldi csatában a teutonok alulmaradtak.

Az Anglia és Franciaország közötti ellentéteket (100 éves háború) is igyekezett elsimítani, sikertelenül.

Zsigmond legnagyobb külpolitikai bravúrja azonban az egyház belső viszályainak elsimítása. 1378-ban kezdődött (Nagy) skizma, azaz egyházszakadás még Zsigmond uralkodása alatt is tartott. Zsigmond a két szemben álló (avignoni és római) pápa mellé 1409-ben megjelent harmadik, pisai pápát tartotta bizalmasának, és rávette, hogy hívjon össze egy zsinatot Konstanz városában. A konstanzi zsinat 1414-1418-ig tartott, és itt elérte mindhárom pápa lemondását, és új pápát választatott, V. Mártont.

 

A Husziták

 

A Zsigmondnak azonban a Husziták problémájával is szembe kellett néznie. Ezt egy prágai teológia tanár, Husz János szolgáltatta, aki anyanyelvű szentmisét és két szín alatti áldozást követelt. A konstanzi zsinatra Zsigmond menlevelével elment, de ott elítélték, és megégették 1415-ben. Ez azonban 1419-re nyílt huszita felkelést eredményezett, melyben fontos szerepet kapott a huszita harcmodor, amiben a szekérvárak, és a kézi ágyúk (arqebuz) kaptak nagy szerepet.

1419. júliusban elfoglalták a cseh királyi palotát, és kidobták Vencel királyt az ablakon (defenesztrációnak nevezzük ezt a cseh „hagyományt”), így a cseh korona Zsigmondra szállt testvéréről. 1420. március 17-én V. Márton pápa keresztes háborút hirdetett a husziták ellen. Az elkövetkező másfél évtizedben öt keresztes hadjártban vallottak ellenük kudarcot a keresztény erők. Ez részben fanatizmusuknak, részben a fentebb részletezett katonai újításoknak tudható be.

Zsigmond a problémát ellenfelei megosztásával oldotta meg. A mérsékelt kelyhesek és a pápa között tárgyalásokat kezdett, majd mikor kompromisszumot kötöttek, a magukra maradt radikális táborita erők ellen még a pápai fennhatóságot végül elismerő kelyhesek is részt vettek az 1434. május 30-i Lipany melletti csatában. A győzelem után Zsigmond 1436-ban végre királyként vonulhatott be Prágába.

 

1437-es parasztfelkelés

 

Zsigmond idejében a pénzgazdálkodás hazánkban is elmélyítette a társadalmi ellentéteket. Az előnyös értékesítési feltételek között élő parasztok viszonylag könnyen előteremtették a pénzt, nem okozott gondot számukra az adó. Sőt, jövedelmük megnőtt, meggazdagodtak. A telkek szétaprózódásából eredő elszegényedés és zsellérsorba süllyedés azonban inkább volt jellemző. A helyzetet tovább súlyosbította az, hogy Zsigmond pénzügyi nehézségeit gyakran a pénz rontásával oldotta meg. A XV. századtól már igen sokan járták a világot az otthon maradtak egyre gyakrabban hallottak vakmerő dolgokat is. Korábban kételkedni sem mertek abban, amit például az egyház hirdetett. Most mind több nyílt és titkos tagadója támadt a "pápás tanok"-nak, megjelent nálunk is az eretnekség. A pápa külön inkvizítort küldött Rómából az eretnekek felkutatására, visszatérítésére: Marchiai Jakab (Máriai) atya a tisztátalanokat még a sírból is kiásatta, és elégette, az élőket megkínoztatta, becsukatta. Érthető, hogy sokan megijedtek térdet, fejet hajtottak. De itt-ott ellenállásra is volt példa, annál többször minél inkább nőtt a parasztok kínja, és kötelezettsége.

1436-ban az a példátlan eset is előfordult, hogy Lépes György erdélyi püspök két-három év tizedét pénzbe akart beszedni, mivel három év után először vertek jó minőségű ezüstdénárokat, s azzal fenyegetőzött, hogy aki nem fizeti be, azt kiközösíti. A fizetéssel elmaradottak papjának megtiltották a keresztelést, gyóntatást, esketést. A haldoklótól megvonták az utolsó kenetet, s a holtakat pap nem temethette el. Az erdélyi jobbágyok zúgolódtak, számuk a kárpátokon túlról a csoportosan beköltöző románokkal jelentősen megszaporodott. Az egyház jogtalan követelése sújtotta az erdélyi görögkeleti, egy telkes kisnemeseket (curalistákat) is. A földesúri elnyomás, és az inkvizíció paraszt felkelést robbantott ki.

1437. tavaszán Déva vidékén terjedt el a küzdelem először. Nyáron gyűlést hívtak össze Bábolna hegyére. Itt építettek jól szervezett katonai tábort. A paraszt seregben fegyverforgatásban járatos kisnemeseket is találhattunk. A felkelést kisnemesek és falusi parasztbírók, polgári elemek irányították. A legnagyobb csapat vezetője Budai Nagy Antal kisnemes volt. A felkelők oldalán állt Kolozsvár is, fegyvereiket a csatlakozott mesterek, és legények gyártották. A kezdeti első dühből fakadó rombolást leszámítva a parasztokat a békés megegyezés keresése jellemezte. A Bábolna hegyi főtáborból követeket küldtek a nemesekhez, hogy panaszukat, és kérésüket előadják. Csáki László vajda azonban a küldötteket lefejeztette, s a fegyveres harc emiatt robbant ki. Július elején Dés mellett hazánk történetében először a parasztok győzelmet arattak uraik fölött, akik emiatt tárgyalásra kényszerültek. A kolosmonostori egyezményben megfogadták, hogy a felkelésben résztvevő parasztkapitányoknak, és embereiknek nem esik bántódása. Mivel egyrészt az okirat elismerte a kisnemesek tizedmentességét, másrészt a parasztok zöme hitt az urak szavában, sokan hazatértek. A nemesség viszont már szeptemberben szövetséget kötött a Székelyek, és Szászok vezetőivel, akik ekkor külön rend, és nemzettség voltak. A szerződés kimondta, hogy a "három rendi nemzet"-ben: a Magyar nemesség Székely előkelő, Szász patríciusok kölcsönösen támogatják egymást a belső, és külső ellenség, vagyis a jobbágyok, és a Török ellen. Szövetségük, a Kápolnai unió évszázadokon át fennmaradt, és lerakta Erdély rendi politikai szervezetének alapját. A parasztfelkelés kb. egy évig tartott, de végül a parasztok semmit nem értek el, a kolosmonostori egyezményt ugyanis a nemesség megsemmisítette a második kolosmonostori (valójában Dellőapáti-i) egyezményben. Ezután a paraszti csapatok és az Erdélyi csapatokat döntő ütközet vívtak, amiben a nemesek győztek, és a Kolozsvárra visszavonult csapatokat csak 1438. január végére tudták kiverni onnan. A fővezér Budai Nagy Antal a harcokban esett el. A parasztfelkelés többi vezetőit a Torda előtti hegyen karóba húzták, a felkelést támogató városoktól (Pl. Kolozsvár) Zsigmond elvette a kiváltságokat.

 

Írta: Gergely Gábor

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.