DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Madách Imre PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Az ember tragédiája című művének bemutatása,A drámai költemény sajátosságai az Ember tragédiájában  

Madách Imre Az ember tragédiája című művének bemutatása

 

Madách Imre (1823-1864) a Nógrád megyei Alsósztregován született vagyonos családban. Ifjú éveiben nagy előszeretettel olvasta Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare és Victor Hugo alkotásait. Különösen érdekelte az emberiség sorsa, annak múltja, jelene és jövője. Írói pályájának kibontakozása már ifjú korában megkezdődött. 1840 júliusában Pesten kiadta egyetlen verseskötetét, a Lantvirágokat, melynek ihletője Lónyay Etelka iránti szerelme volt. Eközben jogot tanult. Ezekután sok viszontagságon ment keresztül. Családi tragédiák egész sora következett be, s elvált feleségétől is, aki nemsokkal a válás után meghalt. 1859-ben elkezdte írni Az ember tragédiája című drámáját, amit 1860 márciusában be is fejezett. Madách - a szokással ellentétben - nem készített másolatot a műről. Ő maga írta Arany Jánosnak, hogy "nálam a kézirat mása nincs meg", illetve "más példányom nincs". Ezt az egyetlen példányt elküldte Arany Jánosnak, aki először még olvasásra sem méltatta a művet. Az első sorok elolvasása után azt gondolta, hogy ezt a Faust gyenge utánzása. Amikor Madách hazatért az országgyűlesről, még mit sem tudott a Tragédia sorsáról. Egyik képviselőtársa, Jámbor Pál járt el érdekében Aranynál, aki most már végigolvasta a művet, s ekkor írta a következőt: "Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban jeles mű." Madách 1862-ben kiadatta, s hatalmas sikert aratott, minek során a Kisfaludy Társaság, majd az Akadémia is tagjai sorába felvette. Madách látván az óriási sikert, hozzáfogott Mózes című darabjának megírásához. Ez azonban már közel sem aratott akkora sikert, mint Az ember tragédiája. Ez a mű is egy bibliai eseményt dolgoz fel. A vidéki magányából a felgyorsult történelmi események billentették ki. 1861-ben megválasztották Nógrád megye országgyűlési képviselőjévé. Május 28-án nagy sikerű beszédet tartott, amely pár nap múlva nyomtatásban is megjelent. Egészségi állapota egyre romlott, s 1864 október 5-én meghalt.

Egyes műelemzők szerint Az ember tragédiája volt az egyetlen jelentős műve, s a többi kisebb-nagyobb írása ennek megértését segítik, készítík elő. Valóban. Az utókor embere számára többnyire csak ez a drámája ismert, de az szinte mindenki tudatában jelen van. A mű bibliai történetet dolgoz fel. Ádám és Éva paradicsombeli létét és Lucifert.

Az ember tragédiája 15 színből áll. A mű keretszínes szerkezetű: az 1-3. és a 15. szín a paradicsomban játszódik, s az ezek közötti színek az egyes történelmi eseményeket tartalmazzák. A dráma az emberiség történelmének feldolgozása.

 

Az egyes színek és a két főszereplő személye az egyes történelmi színekben:

 

Szín

Helyszín

Ádám

Éva

IV.

Egyiptom

Fáraó

Rabszolga felesége

V.

Athén

Miltiádész

Lucia, Miltiádész hadvezér neje

VI.

Róma

Sergiolus

Júlia

VII.

Konstantinápoly

Tankréd

Izóra

VIII.

Prága

Kepler

Kepler férje

IX.

Párizs

Danton

Danton húga

X.

Prága

Kepler

Kepler férje

XI.

London

Élemedett férfiú

Polgárlány

XII.

Falanszter

?

Egy anya

XIII.

Az űr

Öreg

(Nem jelenik meg a színben)

XIV.

Eszkimó-szín

Megtört aggastyán

Az eszkimó felesége

 

Ádám és Éva az egyes színekben a történelni események szereplőit elevenítik meg, az ő alakjukat feszik fel. Éva és Lucifer a színekben csak másodrangú szereplők, csak Ádám van jelen minden felvonásban.

A történet a mennyben kezdődik, ahol az Úr a angyalok társaságában piheni ki fáradságát: megalkotta a Földet. Úgy véli, teljesen tökéleteset alkotott:

"Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén,

Mig egy kerékfogát ujítni kell."

 

Ezen idilli képben jelenik meg Lucufer, aki viszont az ellenkezőjét állítja:

"Aztán mivégre az egész teremtés?"

 

Be akarja bizonyítani az Úrnak, hogy mégsem olyan tökéletes az alkotása. Csúnyán összevesznek, s az Úr kitagadja Lucifert a paradicsomból. Lucifer bosszút esküdik, s elhatározza, hogy az emberpárt felhasználva véghez viszi tervét. Addig-addig beszél Ádámnak és Évának a tudás és a halhatatlanság fájáról, amíg Éva kérlelésére megkóstolják a tudás fájának gyümölcsét. Ádám e tettől való félelme jogos volt:

"Megmondta Isten, hogy büntetni fog,

Ha más uata választunk, mint kitűzött."

 

Igaza is lett. Isten kitagadta őket is a paradicsomból:

"Ádám, Ádám! elhagytál engemet,

Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban."

 

Ezután Ádám és Éva a paradicsomon kívülre kerültek - III. szín -, és elkezdődtek az emberiség gondjai. Ádám elkerítet egy darabka földet, Éva pedig a szőlőlugost készíti - ezzel megjelent a magántulajdon, Madách szerint ez minden baj, viszályság okozója. Ádám szeretné tudni, mi vár rá és az emberiségre, s megkéri Lucifert bocsátson rájuk álmot:

 

"...ifju keblem fórró vágya más:

Jövőmbe vetni egy tekintetet.

Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek."

"Legyen. Bübájat szállítok reátok,

És a jövőnek végeig beláttok

Tünékeny álom képei alatt"

 

Lucifer úgy gondolja, hogy az emberpárnak kétségei keletkezhetnek az élet értemével kapcsolatban, s így valamilyen erőt kell nekik adnia, ami készteti őket az élet küzdelmeinek legyőzésére:

"De hogyha látjátok, mi dőre a cél,

Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;

Hogy csüggedés ne érjen amiatt,

És a csatától meg ne fussatok:

Egére egy kicsiny sugárt adok,

Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény

Egész látás - s e súgár a remény."

 

Ez az erő a remény, amely végigkíséri az egyes színeken Ádámot, s ez ad erőt az újabb és újabb harcbaszálláshoz.

Ádám az egyes színek elején kitűz maga elé egy ideált, s ennek az eszmének a beteljesedéséért küzd a színben. A kitűzött eszme a színek végére megdől, s Ádám szomorúan könyvelheti el a vereséget. De ez nem töri meg harcos küzdeni akarását, s újabb eszméket tűz ki célul, amelyek sorra megdőlnek. Mindenhol az embertelenséget, az emberi erkölcsök megromlását látja, s ez egyre jobban felveti benne a kérdést: tökéletesedéshez vezet-e az emberiség léte. A válasz egyre kételkedőbbé válik. Mígnem elérkezik az a pillanat, amikor Ádám kéri Lucifert, hogy ébressze fel álmából, s térjenek vissza saját korukhoz:

"Segítség, Lucifer! el innen, el,

Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,

Ne lássam többé ádáz sorsomat:

A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg:

Dacoljak-é még Isten végzetével."

 

Lucifer felébreszki az emberpárt, s Ádám az öngyilkosságba akar menekülni a jövője elől. Ezt akadályozza meg Éva bejelentése, miszerint anya lesz. Itt Éva az emberiség anyjaként is szerepel. Ez a hír megváltoztatja Ádám döntését, s felveszi az ertelmetlennek tűnő harcot a sorssal. Az angyalok eldalolják, hogy milyen utat szán ezek után Isten az emberiségnek. Éva megfogadja, hogy teljesíti a kérést. Ádám:

"Gyanítom én is, és fogom követni.

Csakaz a vég! - csak azt tudnám feledni!"

 

Erre Isten megadja az erőt adó választ:

"Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

 

Ez a válasz a mű utolsó mondata, s egyben Mikszáth mondanivalója is. Az emberiségnek, noha nagyon sok viszontagságon kell keresztülmennie, mindig meg lesz a remény, amely segíti átvészelni a kritikus időszakokat, s értelmet ad a küzdésnek.

 

A drámai költemény sajátosságai az Ember tragédiájában

 

A szakirodalom hosszú ideig drámaként kezelte (ennek fô ideológusa Lukács György volt).

 

Valódi műfaja drámai költemény, vagy lírai dráma, ahol a hangsúly mindkét esetben a költemény jellegén van. Vagyis egy olyan költemény, amely a drámához csak annyiban hasonlít, hogy párbeszédre épül fel. Romantikus eredetű műfaj.

 

Legközelebbi rokonai Goethe Faustja, Byron Káin című művei és Vörösmarty: Csongor és Tündéje.

 

Hit és tagadás kapcsolata a műben, a tragédia történelmi és filozófiai háttere.

 

A mű szellemiségét befolyásoló tényezôk:

 

Családja tragédiája: a tömeghez való viszonya ellentmondásos, általában értel-metlen, befolyásolható közegnek tartja az embereket, a tömeget .

 

Saját tragédiája: Felesége Fráter Erzsébet könnyelmű, könnyűvérű nô volt, ezt a hajlamát különösen akkor élte ki, amikor ô börtönben sínylôdött. Szabadulása után el is váltak. Feleségének alakja föltűnik néha Éva alakjában.

 

Történelmi körülmények: Madách a 48-as forradalom bukása után írja meg a művet, az Egész európai közgondolkodásban megjelent egyfajta kétely: van-e történelmi fejlôdés, célra vezetnek-e a forradalmak?

 

Hegel dialektikája: A XIX. század elsô felének legjellemzôbb filozófusa, szerinte a történelem az eszmék megvalósulásának színtere, az egy es történelmi korok ún. tézis, antitézis és szintézis rendben követik egymást(Pl.: az egyiptomi szín fôeszméje: milliók egy miatt, a rákövetkezô görög (athéni) szín gondolata: egy milliók miatt, a műbôl teljesen hiányzik a színtézis, ez a jelentést nagyban befolyásolja.

 

A liberalizmus: szószerint szabadelvűséget jelent, a XIX. század elsô felének egyik meghatározó politikai irányzata, filozófiai szempontból a legfonto sabb gondolata: az ember szabad, életérôl, sorsáról teljesen szabadon dönt: Ádám alakjában mutatható ki a liberalizmus hatása!

 

A pozitivizmus: a század közepének filozófiai irányzata, egyik gondolata, hogy az ember ösztönei által meghatározott, ezeknek kiszolgáltatott lény, nem is mer el semmilyen ún. magasabb emberi jelenséget (erkölcs, érzelmek, művészet), minden visszavezethetô a puszta létfenntartás ösztönére: Lucifer tipikusan ennek a nézetnek a képviselôje.

 

A kispolgári szocializmus: a század elsô felének egyik politikai irányzata. Fôleg Franciaországra jellemzô, egy francia gondolkodó Fourier képzelte el az ideális társadalmat, amit falansztenek nevezett el.

 

A mechanikus materializmus: az a nézet, mely szerint a világ anyagi eredetű, nincs benne fejlôdés, változás, egyfajta körforgás jellemzô pusztán.

 

A nap kihülésérôl szóló elméletet egy Helmholtz nevű német fizikus hirdette ezt Madách korában, az eszkimó-színben figyelhetô meg hatása.

 

 
 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.