DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Petőfi Sándor 2.rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Forradalmi látomásköltészet,Júlia-versek, Harmadik költői szakasza, A menekülő romantika az utolsó korszakokban,  

 

Forradalmi látomásköltészet

Petőfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett, a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Ismerte kora valamennyi politikai eszmeáradatát, verseiben, leveleiben, nyilatkozataiban jelen voltak az utópikus szocialista és a kommunisztikus nézetek is.

Költészetében 1846-tól felerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség egyenletesen, törés nélkül halad végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak a zsarnoksággal, s ezután – hirdeti a kemény meggyőződés hitével – „a menny fog a földre szállni”. Ez a derűlátás lobog benne a szabadszállási képviselő-választás kudarcáig.

Egy gondolat bánt engemet (1846)

A forradalmi látomásversei közül egyik legjelentősebb, mely „a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik”. Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. A bántó, elviselhetetlen gondolat a hosszú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két izgatott felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután lét metafora (fa, kőszirt) fejezi ki egyenlőre a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak annak a másiknak, a hosszú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerűjelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára is felfoghatatlan. A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző időt. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy látomásban. Ez a látomásszakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. Ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagában véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekből ismert vízió: minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. Látási és hallási képzetek erősítik az ütközet elképzelését: lelkesedés „piros” színe az arcokon és a zászlókon s az „elharsogják” ige a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése.

A külön sorba kerülő világszabadság erőteljes hangsúlyt ad a nagy célkitűzésének. Egyes szám első személyben folytatódik a költemény. A felzaklatott költői képzelet a közvetlen összecsapás forgatagába vezet. Gyors mozgással kapcsolódik az acéli zörej, az ágyúdörej, a trombiták riadója, a fújó paripák száguldásának látomásai. Elesni a csatában nem passzív megsemmisülés, hanem hősi halál az utolsó csatában. A ponttal és a gondolatjellel lezáruló mondattal a költemény visszatér az előbbi ritmushoz, lecsendesedik, lelassul. Az ünnepélyes temetés a végső látomás. Az utókor, a hálás nemzedék adja meg a végtisztességet az önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a „szent világszabadság” jelszavának zengésével zárul.

A XIX. század költői (1847)

A versben az érvelés játszik szerepet. Petőfi azonosul a romantikus költői eszménnyel, a költő vezér, lángoszlop, aki küzd a népért. Szenvedélyesen szólít fel: „Ne fogjon senki könnyelműen  / A húrok pengetésihez!”, „Előre hát mind, aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!” (1. vsz.). meghatározza a népvezér költők szerepét, rendeltetését (2. vsz.), felháborodottan átkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását (3-4. vsz.). Az elérendő célok között páratlanul radikális gondolatot találunk: az egyenlő elosztás követelményét. Mindez jól érzékelteti, mennyire messzire ment volna el forradalmi elképzeléseiben. De amennyire radikális, annyira utópisztikus ez az elképzelés. Az ígéret földjét, a Kánaánt még messze nem érték el. De „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán…”, nos akkor beszélhetünk igazán a jólétről, a Kánaán szerepéről, ahol rabság után a jobb élet, a szabadság vár (5. vsz.). Ez nemcsak Petőfi idejében, de napjainkban sem mondható el. „És addig? …/ …folyvást küszködni kell.- / Talán az élet, munkáinkért, / Nem fog fizetni semmivel,” De ez senkit sem tántoríthat el a további harctól. A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert. A biblikus motívumok átszövik a verset, s a politikai meggyőződést a vallásos hit magasságába emelik, a látomást ars poeticává avatják. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyességének ellenére is kerek, zárt, szinte klasszicista ízlésű kompozíció; az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a sorok, a strófaszerkezetek és a rímek szabályos ismétlődését. Inkább érvelő, bizonyító, meggyőző retorikára esik benne a hangsúly. A XIX. század költői c. versben a forradalmi jövendöléseit ars poeticává emeli, s általános követelményként állítja valamennyi költő elé. A középpontjában a megváltó szándék áll. Petőfi a szabadságot várta és jövendölte „az emberiség második megváltója”-ként. A nemzeti függetlenség hiánya és a polgárosodás megkésettsége következtében nálunk is a nemzet ébresztőjének, tanítójának és lelkiismeretének tekintette az irodalmat a közvélemény-formáló nemesi értelmiség. A költőtől azt várták, hogy vezér, politikus is legyen egy személyben. Petőfi jóval radikálisabban gondolkodott, mint a nemesi értelmiség túlnyomó része.

A Világosságot! (1847) c. bölcseleti költeménye a használni vágyó, a cselekvő költő filozófiája. Számára a kérdések kérdése az, hogy használ-e vagy sem a világnak „aki érte föláldozza magát. Bár kételyektől gyötörten, de mégis hinni akarja, hogy a világ az általános boldogság kora felé halad. – Arany Jánoshoz írott első prózai és költői levelében is a nép politikai szolgálatát teszi meg költészete céljának: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ezzel a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek…”.

 

Júlia-versek

Petőfi mottója 1846-47. táján: "Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem." Ez megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, s megszabja a költő értékrendjét: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Tehát a politika mellett másik nagy ihletforrása a szerelem, az igazi mély szenvedély. Petőfiben egy pillanat lobbantotta lángra a szerelmet, s ettől kezdve sorsa elválaszthatatlan lett a 18 éves leányétól, Szendrey Júliáétól. Szerelmük történetének minden fordulata megtalálható a versekben. Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen. Júlia ugyanis szeszélyesen, rejtélyesen viselkedett vele, szívét sem lekötni, sem a feléje áradó szerelmet nem akarta és nem tudta visszautasítani.

A nagy szerelmi élmény 1846 nyárutóján várt Petőfire. Erdélyi körútra akart utazni, de elakadt Szatmár megyében. A megyebálon ugyanis megismerkedett Szendrey Júliával szeptember 8-án, az erdődi jószágigazgató lányával. Az első pillanatban megszerette, Júlia azonban még habozott, s ezért a költő is rendkívül bizonytalan volt. A telet egymástól távol töltötték. Petőfi egyik nagy ihletforrása a szerelem, igazi mély szenvedély. A Júlia-versek nem egységes költemények, több népdal is, helyzetdal is van közöttük. 1847-ben jelent meg az Életképekben Petőfi Reszket a bokor című verse. A magyar népdal természeti képpárhuzamát művészien felhasználó szerelmi vallomás befejező része hozta meg a költő számára a döntést. „Hogyha már nem szeretsz, / Az isten áldjon meg, / De ha szeretsz, úgy / Ezerszer áldjon meg!”. Júlia egy közös ismerősük Petőfinek küldött levelében válaszul csak ennyit írt: „1000-szer, Júlia”. Petőfi 1847 tavaszán megkérte Júlia kezét, a leány apja elutasította. Ennek ellenére megismerkedésük évfordulóján (szept. 8.) házasságot kötöttek. A mézesheteket A Szatmár megyei Koltón, Teleki Sándor gróf kastélyában töltötték, majd Pestre költöztek és 1848 nyaráig Jókai Mórral közös bérletben laktak a VII. kerületben.

Reszket a bokor, mert... (1847)

Ez a vers a szakítás, a végleges „isten áldjon” verseként született. A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükröz. Az indító kép a lélek rezdülését sejteti a már-már elfeledett, de továbbra is értékesnek tartott szerelmi emlék felbukkanásakor. A második strófa képi anyaga a régi szenvedély felerősödéséről vall, a záró szakasz az évszakok ellentétéből levont következtetés után a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. Ismeretes a vers sorsfordító szerepe: Júlia e vers hatására viszonozza a költő érzelmeit, és beleegyezik a házasságba („Ezerszer Júlia”). Petőfi teremtette meg irodalmunkban a hitvesi költészetet: feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit.

Beszél a fákkal a bús őszi szél (1847)

Koltón, a mézeshetek idején írta ezt a versét. Tárgya nem a szerelem. Júlia jelen van benne, de nem csak testi valóságában alszik. Hangulatmegkötő helyzetképpel indul a költemény. Az őszi szél elmúlást susogó beszédére a fák tiltakozásul merengve rázzák fejüket. Ezzel áll szemben a szerelmi idill meghittsége, a boldogság beteljesülése, a délutáni kényelmes pihenés. Nyugodt, szinte álmosító hangulat lesz úrrá az első versszakon, ezt a későbbiekben csak a refrén őrzi. Ezzel a nyugalommal kerül ellentétbe a következő négy strófában a költői én egyre szenvedélyesebbé váló elmélkedése. A poéta kezében "imakönyve": a szabadságháborúk története. Az olvasmányán való töprengés, gondolkodás a kirobbanó érzelem-orkán forrása. A meditáció a szabadságért vívott háborúktól ível a jövendő kor látomásáig, a "vérpanoráma" iszonyatáig, de közben minden strófa végén megpihen a képzelet a refrén intimitásában. A végső képet indulatok töltik meg, mellette halkan piheg a refrén, jelezve a roppant távolságot a bús őszi szél halk beszélgetése és a kiszabadult érzelemvihar között.

Szeptember végén (1847)

Költészetünk egyik legszebb elégiája. Nemcsak gyönyörű vallomás a halhatatlan szerelemről, hanem sejtelem is az emberi élet és boldogság gyors mulandóságáról. Rejtélyes, mert Petőfit nagy boldogsága közepette lepi meg az elmúlás gondolata. Az első versszakban természeti ellentéteket figyelhetünk meg (tél-nyár), feltűnnek a rohanó idő képei, s a költő ugyanezeket az ellentéteket figyeli meg önmagában (ifjú szív-ősz haj). A rohanó, feltartóztathatatlan idő képével indul a második strófa, mely Kosztolányi szerint a legszebb magyar verssor. Az ihlető alkalom benne van a versben: a koltói kastély ablakából látott nyárvégi táj, amelynek mélabúval átszőtt leírása megvan Júlia akkor írt naplójában is. A természet közelgő hervadása saját fiatalságának és boldogságának mulandóságára figyelmezteti a fiatal férjet. Az elégia mégis a síron túl is élő, halhatatlan szerelem szenvedélyes vallomásával zárul. A múlandóság az élet eliramlása ébreszti fel a költőben a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség képét, akit még a sírban is szeretni fog.

Minek nevezzelek?  (1848)

A költemény egyetlen feladata, hogy kifejezze a Júlia iránt érzett szerelem nagyságát. Feleséget aligha ünnepeltek gyönyörűbb szavakkal, mint Petőfi ebben a versében Júliát. Minden szakasz elején a reménykedő bizakodás, a végén a tehetetlen kétségbeesés hangja szólal meg a megismételt kérdésben. Hogy felelni tudjon az újra meg újra elhangzó kérdésre, a fantázia segítségével különböző helyzeteket idéz fel emlékeiből. Az elragadtatott költő a szenvedéllyel szeretett asszony szépségéből a szemét, a tekintetét, a hangját és az ajkát emeli ki természeti képekkel. A kedves szeme: bűvös sugarú esti csillag; tekintete: szelíd galamb; hangja: tavaszt hirdető csalogánydal. A refrén tízszeresen ismétli: „Minek nevezzelek?” A három jelző (Édes szép ifjú hitvesem) tökéletesen összefoglalja mindazt, amit a költő elmondott a versben. Az első három versszakban az imádott nő tulajdonságait írja le, s a vers a negyedik strófában éri el a csúcspontját. A befejezés azonban nyitott marad, ami azt tanúsítja, hogy a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezésére. A Júlia-versek a napló hitelességével örökítik meg a szerelem kezdetét, kibontakozását és a boldog házaséletet. A hitvesi költészetnek irodalmunkban első klasszikusa Petőfi. Előtte csak egy-két költő emlékezett meg feleségéről (Kisfaludy Sándor).

 

Harmadik költői szakasza

1844-ben Petőfi érdeklődése a politika felé fordult. A francia forradalom történetét olvasta jakobinus szellemű írásokban. Ez hatással volt álláspontjára. Petőfi körül kialakult egy radikális csoport, a Tízek Társasága. Ez fiatal írókból állt, akik nagyobb honoráriumot akartak a kiadóktól. Életképek címmel újságot indítottak, és elhatározták, hogy más lapoknak nem írnak, csak az Életképekben jelentetik meg írásaikat. Az újságot viszont elvették tőlük. Ennek ellenére a fiatal írók együtt maradtak és politizáltak. A Tízek Társaságából Fiatal Magyarország nevű szervezetük alakult ki. Most már függetlenséget és köztársaságot akartak. A Pilvax volt a törzshelyük. A forradalmat 19-ére tervezték, de a 14-i bécsi forradalom miatt 15-e lett.

1848. márc. 15-e a pesti forradalom napja. Petőfit nem érte váratlanul a „népek tavasza”, a forradalmi hullám. Naplójegyzeteiben és leveleibe erre már korábban is tett célzásokat. Márc. 15-én, amikor a bécsi forradalom hírét vették, Petőfi kezdeményezésére határoztak úgy a Pilvaxban összesereglett ifjak, hogy a népgyűlést azonnal meg kell tartani. A nevezetes nap eseményeit még aznap éjjel prózában is, versben is megörökítette. Büszkén vetette papírra: „Nagyapáink és apáink, /Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”

Nemzeti dal

1848. márc. 13-án írta, eredetileg arra a népgyűlésre, amelyet a pesti ifjúság 19-én akart megtartani. Az események azonban felgyorsultak. 15-én a Pilvaxban olvasta fel. Már az első versszak kimondja a lényeget. Lelkes, drámai hangon, felkiáltásokkal és költői kérdéssel a haza szabadságának kivívására szólít fel, és felveti a kérdést: „Rabok legyünk vagy szabadok?” Szenvedélyes mondanivalót a versszakok végén a „Rabok tovább nem leszünk! sor zárja. A műben a refrén a nép szövege. Elsősorban megszólítja a tömeget, a népet. A harmadik sorban a nép nevében kérdez. Mozgósító szövegnek készült. A Nemzeti dal a forradalmi időszak nyitánya. Itt benn vagyok a férfikor nyarában (1848, Pest)

A márciusi ifjak

1848. júniusában írta meg ezt a művét, mely nem vált népszerűvé. Vátesz költő képi világára utal a harmadik versszak harmadik sora: "megillettük" (=megérintettük). Ez Jézusra, a feltámadásra utal. Messiásként akarja föltámasztani a népet. Hasonló versekben a tetteikért megbecsülik a népet haláluk után, de itt a kiábrándulás jelentkezik (a babérkoszorút ellopják). A jövőkép itt már más: a jövő nem a visszanyert paradicsom, az egymásra találásra már csak csodaként emlékeznek. Tehát a történelem nem változik. Nem engedi tudatosan rávetíteni a kiábrándulást a társadalomra.

Az apostol

1848 nyarán választások voltak, Petőfi Szabadszálláson jelöltette magát képviselőnek. De még a városba sem engedik be, kudarcot vall. Ennek hatására írja meg ezt a művét. A nagy elbeszélő költeményben a következetes forradalmár alakját akarta mintaképül állítani a nemzet elé. Főhőse Szilveszter, akinek sorsában saját életének szálait is beleszőtte (maga a név is személyes vonatkozású), más mozzanatok viszont Táncsics Mihály sorsára emlékeztetnek (titkos nyomda, börtön). Szilveszter a tudatosan cselekvő forradalmár. Akárcsak Petőfi, ő is rendületlenül hisz a nép erejében, az elnyomottak felszabadításáért vívott harc győzelmében. Őt is a szabadságszeretet hatja át, feltétel nélkül vállalja elveit, és mindenét feláldozza a haladásért folyó harcban. A költő Szilveszter fejlődése során négy fordulóban mutatja be hőse összeütközését a (feudális) társadalommal. A gazdag úr házánál „lopva tanul”, 16 éves korában fellázad megalázó helyzete és a „nagyságos úrfi” bánásmódja ellen. Elhagyja az úri házat. Tanulmányainak befejezése után falusi jegyző lesz, hogy öntudatra ébressze a népet. A földesúr és a pap összefog ellene, a félrevezetett nép elűzi a faluból. A nép azért nem ismeri fel apostolait, mert évszázadok óta vakságban tartják. A városba megy, ahová a földesúr lánya is követi (Szendrey Júliára emlékeztet). Ott könyvet ír az elnyomás ellen, ezért börtönbe vetik. Szilveszter könyvének programja: vagy mindent, vagy semmit; cél a teljes egyenlőség. A mű szerint a jelenben ezek nem valósulnak meg, majd csak a következő nemzedék valósítja meg. A cél csak a jövőben valósítható meg, mert a nép még szolganép. Optimista a jövőre nézve, jelenkorral szemben viszont pesszimista: "Messze még a Kánaán". Büntetését letölti, kiszabadul, merényletet követ el a király ellen. Szilvesztert lefejezik. A magányos, néptől elszakadt forradalmárnak el kell buknia. Műfaja: verses regény. Az író beleszól a történetbe, kommentálja azt, egy egész életutat mutat be. Városi történet, a falusi betét csak arra való, hogy találkozzon a néppel. A strófaszerkezet nem kötött.

 

A menekülő romantika az utolsó korszakokban

1848. decembere a szabadságharc nagy végpillanata, úgy tűnik küszöbön a katonai vereség. 1849. Január Pest-Buda kiürítése, a kormány Debrecenbe költözik. 30.000 magyar katona szemben 100.000 osztrákkal. A helyzet pesszimizmusra, reménytelenségre ad okot.

Európa csendes, újra csendes (1849)

A szabadság itt istenként jelenik meg. Különös érvelés: minél reménytelenebb a helyzet, annál biztosabb, hogy győzünk. Már csak egyedül maradtunk, itt csak mi vagyunk érdemesek Isten segítségére. Ez szinte már irracionális gondolatmenet. Petőfi történelemfelfogása: történelmi szükségszerűség a fejlődés, a szabadság győzelme. A vers eleje megszólítás az istenként létező szabadsághoz, a kérdés műfaja ima. Az utolsó 2 szakasz szintén ima, többi átmenet óda és ima között. A költemény első része a néphez szól, de mintha önmagához szólna a nép egyik tagjához. Ima sajátos formája. Nem mozgósító jellegű, töprengő megszólítás, monológ. A haladás győzelmébe vetett feltétlen hit jellemző Petőfi költeményeire 1849 elejéig. A nép egyre inkább eltűnik, mint alap, úgy tekint rá, mint ami kiskorú, méltatlan a nagy emberek közreműködésére. Nincs szerepük a haladásban, vagy egyáltalán nincsenek jelen. De továbbra is fönntartja a haladás elvét (Hegel filozófia).

Pacsirtaszót hallok megint (1849)

 Pozitív érték: dal, költészet, negatív érték: korona, harc. Más költeményeiben a harccal maximálisan azonosítja magát, itt azonban szembeállítja a költőt és a katonát. A katona mivolta veszélyeket tartogat, ha harcol, ez megszünteti őt költőnek lenni. A költői érték jelenik meg pozitívan. Menekülő romantika: negatív dolgokból pozitívak felé menekül. A szerelem metafizikai értékként jelenik meg. A természeti értékek az emberi világgal szemben állnak.

Szörnyű idő (1849)

Ez az utolsó ránk maradt verse. Itt megváltozik Petőfi világképe, gondolatvilága. Első két szakasz: a valóság rossz, legalábbis rossz oldaláról mutatja be. Eddig az égről más feltételezései voltak (segít), most ez is negatívvá válik. Kiesett abból a világból, ahol a jó győz, ami jellemző az Európa csendes, újra csendes versére. Megváltozik a történelmi szükségszerűség: a nemzethalál reálissá válik, ami belefér a történelembe. A történelmet egyébként emberfeletti erők irányítják, negatívan. Kiveszett belőle az ember. A harmadik szakasz új viszony a valósághoz, sajátos viszonyulás ember és valóság között (lehet, hogy marad valaki). A költő azonban megmarad az emberfeletti álomvilágban, de ez negatív, a lírai én nem racionálisan gondolkodik. Abszurd világkép jelenik meg, ami nem emberi, nem reális, ezért történhetnek meg, olyan dolgok, amik megtörténnek. A valóság egy irracionális mese. Petőfi életének utolsó félévének költészete későbbi irányzatokhoz (századvégi modern költészet) kapcsolódik, ezeket készíti elő.

 

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.