DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Filizófia tételek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Filizófia tételek

1.      A filozofálás és a filozófia közötti különbség

 

 

 

A filozófia tanulmányozásakor nem tudunk rámutatni valami objektíve adott szakterületre.

A tárgyat kívülről, vagy felülről, egy “metaszintről” közelíthetjük meg. Az ilyen vizsgálódás a metafilozófia.

 

Filozofálás: valamilyen gyakorlati kérdés megválaszolásánál valaki rendkívül bonyolult, a kérdéshez közvetlenül nem tartozó elméleti megfontolásokba bonyolódik.

 

A filozófia tárgyához hozzátartozik a kérdés, hogy mi egyáltalán a filozófia. Egy elvont tárgyra gondolunk

 

Filozófiai kérdéseknek számítanak: végtelen-e a világ, létezik-e Isten, helyes dolog-e ölni, hazudni? Még elvontabb kérdések: honnan szerezzük ismereteinket?, azonos-e egy dolog önmagával?

 

A gyakorlati problémák megoldásánál nem érdekel bennünket az elvont elméleti, tudományos megfontolás. De tudjuk, hogy ezek tételei azoknak a megoldásoknak az alapjai, amelyek segítségével megoldjuk a problémákat. A filozófia tehát szükséges, csak akkor, amikor a problémát akarjuk megoldani, épp nem időszerű.

 

A filozófiai megfontolások és tételek szubjektívak, nincs objektív kényszerítő erő az elfogadásukra.

Mindenkinek lehet személyes, szubjektív meggyőződése, ami ellen egy másik személy felléphet. “Az én filozófiám az, hogy…”,  “Az enyém meg az, hogy….”

 

 

A filozófia tehát:

-         elvont és elméleti, ennyiben a tudományhoz hasonló dolog

-         de: a tudománnyal ellentétben gyakorlatilag nemigen használható,

-         feltétlenül tartalmaz valamiféle meggyőződésszerű, szubjektív mozzanatot.

 

 

Vizsgálásakor a következő kérdésekre kell válaszolni:

-         mi a tudomány és a tudományos látásmód?

-         miféle meggyőződései vannak az embernek (ezek mennyire szubjektívak,  vagy objektívak)

-         hogyan/miként/hol lehet elhelyezni a filozófiát?

 


3. A mágikus, mitologikus és tudományos világkép sajátosságai

 

Az emberiség történelmében először létezett a mágikus tudat: az ősi, civilizáció előtti társadalom termelési és társadalmi viszonyait fejezte ki.

 

Az emberréválás során kialakult az ember öntudata: az ember megkülönböztette magát a természettől a munkafolyamatban létrejövő szubjektum-objektum viszonyban. Ekkor még nem az egyes ember volt a szubjektum, hanem egy embercsoport, egy emberi közösség: kollektív tudatuk a mágiában objektiválódott ismeretanyagot tartalmaz.

 

mágia: gyakorlati cselekvések rendszere, amelynek célja, hogy az ember a maga számára kedvező irányban befolyásolja az őt körülvevő jelenségeket és dolgokat, azokat is,  amelyeken meglévő, természetes lehetőségei segítségével nem tud úrrá lenni.

 

Az eljárások legfontosabb alapja a hiedelem. A valóságban meglévő dolgok, jelenségek utánzásával, rituálisan végzik.

 

Ha ezek a rituálék sikeresek, akkor hatalmat nyer az ember a dolgok és összefüggések fölött.  E meggyőződés alapja a naiv alalógiás gondolkodás.

(mágikus eljárások voltak pl. az esőcsináló, tavaszidéző táncok)

 

fekete mágia: ártó szándékkal végezték őket.

 

A mágia a világot másként tagolja, más elemekből építi fel, mint a mai gondolkodás. A mágikus kor embere még a világ egészét manipulálhatónak tartja.

 

immanencia: a világ befolyásolható, hozzáférhető

transzcendencia: a világ befolyásolhatatlan, hozzáférhetetlen

A mágikus gondolkodás még nem ismeri a kettő közötti különbséget.

 

Nem ismer különbséget továbbá a kauzális (oksági) és teleológiai (célszerűségi) folyamatok között.

 

A mágikus kor embere az állatvilágból már kiemelkedett, de még nem kezdett hozzá a természet céltudatos átalakításához. E kor előkészítette az embert a továbbhaladásra.

 

A mágiában nagy jelentősége van a szavak jelentésének: szómágia. (Ha ismerem a dolog nevét, hatalmam van fölötte.)

 

A mágikus eljárások hozzásegítették az embert az interiorizáláshoz (bensővé-tételhez), s az emberi személyiség kifejlődéséhez.

 

A mágikus világképet a zsákmányoló életmódról az élelemtermelő életmódra való áttérés bomlasztotta föl.

 

Mitológia:  Az ember számára világossá vált, hogy a valóság egészét nem képes manipulálni. A mágikus világképből jött létre a mitológia.

 

Egységben tartalmazza azt, amit ma tudománynak, művészetnek, vallásnak és filozófiának nevezünk.

 

mítoszok: a világ és az ember keletkezéséről szóló nagy elbeszélések, amelyek spontán jöttek létre az ősi közösség életében.

 

A mitológia a világot két részre osztja:

immanens világ: kiismerhető és befolyásolható

transzcendens világ: kiismerhetetlen, befolyásolhatatlan túlvilág

 

A mitológia is tartalmaz még mágikus elemeket! Van átjárás a két világ között: a trancszcendens túlvilág alakzatai leszállhatnak az evilágba , s az immanens evilág alakzatai fölemelkedhetnek a túlvilágba. pl: Aphrodité és Zeus a földön szerelmi kalandokba keverednek, Héraklés az istenek közé jut.

 

A civilizált életmódra való áttérés során kialakult a

 

 

tudományos világkép:

A tudományra épül, tudjuk, hogy nincsenek csodák. Kiküszöböl minden mágikusat. Céljainktól és szándékainktól független törvényszerűségek irányítanak.

A világot demitologizálja.

A világban csak olyasmi történhet meg, ami természettörvényekkel magyarázható.

 

Nem állítja azt, hogy túlvilág nem létezik, csak azt, hogy az evilág jelenségeiből nem következtethetünk rá. Ha létezik is, akkor radikálisan különbözik az evilágtól. A túlvilág már a hit birodalma.

 

Minden tudományosság mintája és mércéje a matematika lett, mert

-         közvetlenül adott, konkrét viszonyoktól elvonatkoztat,

-         exakt (7+5 az mindig, minden körülmények között=12)

-         dezantropomorf: elszakad az emberi szemlélettől

 

 

Minden tudományt a matematika módszertanához hasonlóvá igyekeztek tenni:

Platon: “geometria nélkül belépni tilos” (iskolájának ez volt a jelszava)

Galilei: a természet nyelvét ismerni kell, hogy azt megértsük. A természet nyelve pedig a matematika.

 

A tudás attól kezdve tudomány, hogy exaktság és rendszeresség jellemzi.

A tudós egyénisége nem játszhat szerepet a tudományos vizsgálódásoknál.

 

A tudomány tehát

-         a világot és annak minden objektumát (az emberi személyiséget is) varázslattalanított, demitologizált és dezantropomorfizált módon

-         exakt és

-         rendszeres mószerrel fogja fel.


 

4. A tapasztalat, a mindennapi gyakorlat és az elméleti tudás

 

A tudás legegyszerűbb szintje a mindennapi-gyakorlati tudás. Az ember mindennapi tevékenységére, gyakorlatára, életére épül. Általánosítja és szervezi azt.

 

A mindennapi tevékenység olyan tevékenységek összessége, amelyeket rendszeresen, az életbenmaradásunkhoz végzünk. Tudatos tevékenységek, amelyek az egyedek fenntartására, újratermeléséhez szükségesek.

Lehetnek aktívak (úszás, munka)  és passzívak (alvás).

 

extázis: ha kilépünk mindennapi körforgásunkból, s kívülről szemléljük azokat.

 

A mindennapi gondolkodás célja az, hogy a mindennapi életünket, tevékenységünket megszervezze.

-         gyakorlatias jellegű, a benne felhalmozott tudás gyakorlati tudás,

-         eszközjellegű

-         ritkán hatol a dolgok mélyebb lényegébe, inkább felszínes

-         a gyakorlati tevékenység közvetlen megszervezésére irányul

-         elfogadja a szakemberek véleményét (hit a hozzáértők felé)

-         fennáll az örökös gyanakvás és kételkedés

-         történeti koronként és területenként is változó

-         alapvető eleme a bizalom

-         gyermekkorunktól,  a családban kezdjük elsajátítani.

 

Minden tevékenységünk alkalmas arra, hogy általa új ismereteket szerezzünk. Ezek egymásra épülnek. A mindennapi gondolkodásban megférnek egymás mellett a babonák és a tudományos ismeretek. (pl.: asztrológia)

 

A mindennapiság szintjén az előítéleteink és téves beállítódásaink torzítják a tapasztalatainkat, előfeltevések, majd előítéletek alakulhatnak ki bennünk.

Nem alkalmas arra, hogy adekvát általánosításokhoz jussunk!!!

 

Tudományos ismeretek, elméleti tudás:

-         közvetlen célja a megismerés

-         speciális oktatási intézményekben tesszük magunkévá

-         csekély a szubjektivitás szerepe

-         objektívan igazoljuk őket

-         hipotézisből (előfeltevésekből) alakulnak ki

-         tudatos dezantropomofizáció

 

A tudományos és a gyakorlati tudás kiegészíti egymást.

 

A tudományos kutatás két eljárása a megfigyelés és a kísérlet:

 

 

A ) megfigyelés = induktív módszer: egyes megfigyelésekből általánosít

 

a mindennapi megismerés területéről indult,

tény: ha valóságos eseményt észlelünk

látszat: a megfigyelt jelenségnek csak egyes részletei valóságosak, mások csak elképzeltek (fiktívek)

Hogy a megfigyelések megbízhatóak legyenek, nagyszámú megfigyelést kell végezni, más-más kutatók közreműködésével, s érzékszerveink hiányosságait is ki kell küszöbölni. (bevezették a teleszkóp, röntgen, ultrahang, stb… használatát, mint érzékszerveink “meghosszabbítását)

 

 

B.) kísérlet = deduktív módszer: általánosságból az egyesre következtet.

 

Az újkori  tudományosság módszere. Galileo, Newton

-         aktívabban közelítünk a tényhez, mint megfigyelésnél

-         axiómákra (előfeltevésekre) és teorémákra (axiómákból levezetett tényekre) épül

-         célja a dolgok mélyébe való hatolás, az okokat keresi, s főként azok egymáshoz való viszonyait kutatja

-         a zavaró látszatokat kizárjuk

-         a vizsgált jelenség a maga elvont valóságában jelenik meg

-         a kísérleti körülmények mesterségesek

 

Newton megalkotta az alapszabályokat:

-         nem szabad sem több, sem kevesebb okot hozzáadni a természet dolgaihoz, mint amennyi a megismerésükhöz szükséges.

-         ugyanahhoz a természeti hatáshoz  ugyanazt az okot kell hozzárendelni.

 

Fenomenológiai elmélet: a közvetlenül észlelhető jelenségek törvényszerűségeit rendszerezik, a mélyebb összefüggéseket, okokat nem válaszolják meg.

 

Hipotetikus-deduktív rendszer: logikailag rekonstruálják, tisztázzák azokat a feltevéseket, amelyeken egy állítás alapul.

 

 


6. Tudomány és filozófia – öszefüggések és eltérések

 

Tudomány:

Csak az érzékelhető, tapasztalati világ  leírására és értelmezésére vállalkozik.

- a tények interszubjektívak, azaz szubjektivitásunktól függetlenek.

- axiómákon alapszik

-         előfeltevéseik vannak

-         a világot dezantropomorf módon írja le

-         abszolút értelemben egy soha végig nem vihető folyamat

 

Két csoportra osztható:

 

formális: pl.: matematika, logika

Tárgyuk nem a tapasztalati valóságnak valamely területe. Tételei a valóságos létezők fajtáitól függetlenül érvényesek. Pl.: 5+2=7, mindegy hogy kődarabra, vagy emberre vonatkozik-e.

Kedvelt módszerük a dedukció: általánosból az egyesre következtet.

 

empirikus: fizika, kémia, biológia, pszichológia, szociológia

Tapasztalai tudományok. Előbb fenomenológiai, később hipotetikus-deduktív rendszerré alakult. Megfigyeléssel kezdődött, majd az általános törvényszerűségeket fogalmazta meg.

Kedvelt módszere az indukció: egyesből az általánosságra következtet. A törvényszerűségeket verifikálni kell: minden állításunkat, amely a valóságra vonatkozik érzéki tapasztalattal kell összevetni, így kell meggyőződni az igazságáról, vagy hamisságáról.

természettudományok

társadalomtudományok: bonyolultabb, rendszerek, alrendszerek jellemzik

 

Minden tudományterület hasonló eszközökkel hozzáférhetők, azonos módszerek alkalmazhatók.

 

A megfigyelési tételek  a megfigyelések, tények és előzetes ismeretek rendszerébe, már meglévő fogalmi hálóba ágyazódnak. = holizmus (egészből kiinduló szemléletmód)

 

Nem tudhatjuk, hogy a ma érvényes tételek holnap is azok lesznek-e. A teljes indukció (minden eset megvizsgálása) gyakorlatilag lehetetlen.

 

falszifikáció: addig, míg nem tudunk egy tudományos tétel, törvényszerűség cáfolhatóságáról, addig azt elfogadjuk.

 

A tudományos kutatás paradigmákhoz, előzőleg létrejött mintákhoz igazodik. Ezeket általánosan érvényesnek ismerjük el.

A paradigmákat mindig megelőzi a pre-paradigmatikus szakasz.

Minden jelenséget paradigmákhoz igazodva, azokból kiindulva kívánnak megmagyarázni.

Anomália: olyan tény, amely a paradigmának ellent mond.

 

 

Filozófia:

Maga ugyan nem tudomány, de a tudomány önreflexiója, a tudományos gondolkodásmód önkritikája. Figyelembe véve a tudományok eredményét, nem hitszerű, hanem racionális módszerekkel  nyújt támpontokat  az embernek az orientációjához.

Az orientációt különböző filozófiák másképpen adják meg: elméleti-, gyakorlati-, kultúrfilozófia.

 

-         elvont és elméleti, ennyiben a tudományhoz hasonló dolog

-         de: a tudománnyal ellentétben gyakorlatilag nemigen használható, feltétlenül tartalmaz valamiféle meggyőződésszerű, szubjektív mozzanatot

-         leírást ad a világról általánosságban, anélkül, hogy törvényszrűségeket állapítanának meg róla, de

-         nem elégszik meg a meseszerű elbeszélésekkel.

 

A filozófia nem lehet tudomány, mert  nem állapít meg általános törvényszerűségeket a világról, nem a világ objektumaira vonatkozik, nincs objektív tárgya.

Lényege egyetlen kérdésben összefoglalható: Kant: “Mi az ember?”

 

A filozófiának csak pre-paradagmatikus állapotai vannak (ezért sem lehet tudomány).

 

 

 


7. A tudomány mint rendszer – filozófiai rendszerek

 

A tudományokban lefektetett axiómák minden ember közös meggyőződéseit fejezik ki, tehát interszubjektívak.

Az axiómákat nem lehet semmi másra visszavezetni, de igaznak látszanak.

A tudomány a világot dezantropomorf módon vizsgálja.

A tudomány jellemzője, hogy folytonosan előrehaladó, soha végig nem vihető folyamat.

 

A tudományos megismerés problémái másként jelentkeznek a megismerés különböző területein.

 

A tudomány két nagy csoportra osztható:

 

formális: pl.: matematika, logika

Tárgyuk nem a tapasztalati valóságnak valamely területe. Tételei a valóságos létezők fajtáitól függetlenül érvényesek. Pl.: 5+2=7, mindegy hogy kődarabra, vagy emberre vonatkozik-e.

Kedvelt módszerük a dedukció: általánosból az egyesre következtet.

 

empirikus: fizika, kémia, biológia, pszichológia, szociológia

Tapasztalai tudományok. Előbb fenomenológiai, később hipotetikus-deduktív rendszerré alakult. Megfigyeléssel kezdődött, majd az általános törvényszerűségeket fogalmazta meg.

Kedvelt módszere az indukció: egyesből az általánosságra következtet. A törvényszerűségeket verifikálni kell: minden állításunkat, amely a valóságra vonatkozik érzéki tapasztalattal kell összevetni, így kell meggyőződni az igazságáról, vagy hamisságáról.  Verifikálni csak olyan dolgokat lehet, amelyek igazságáról, vagy hamisságáról tapasztalati úton meggyőződhetünk.

természettudományok

társadalomtudományok: a társadalmi jelenségeket vizsgálja, többé-kevésbé tudatosan cselekvő emberi szubjektumokkal van dolgunk. bonyolultabb, rendszerek, alrendszerek jellemzik

 

A tudományos megismerés két szintje:

-         fenomenológiai rendszer (jelenségek vizsgálata, a “miért”-ekre nem ad választ)

-         hipotetikus-deduktív rendszer: logikailag rekonstruálják, tisztázzák azokat a feltevéseket, amelyeken egy állítás alapul.

 

 

Egységes tudomány eszméje: minden tudományterület hasonló eszközökkel hozzáférhető, azonos módszerek alkalmazhatók rájuk.

 

A megfigyelési tételek  a megfigyelések, tények, előzetes ismeretek rendszerébe, már meglévő fogalmi hálóba ágyazódnak. = holizmus (egészből kiinduló szemléletmód)

 

historikus szemlélet: a tudomány fejlődése nem folyamatos és töretlen, hanem meghatározott, történetileg alakuló feltételekhez van kötve. Egy társadalmi csoport tevékenysége.

 

Nem tudhatjuk, hogy a ma érvényes tételek holnap is azok lesznek-e. A teljes indukció (minden eset megvizsgálása) gyakorlatilag lehetetlen.

 

falszifikáció: addig, míg nem tudunk egy tudományos tétel, törvényszerűség cáfolhatóságáról, addig azt elfogadjuk.

 

A tudományos kutatás paradigmákhoz, előzőleg létrejött mintákhoz igazodik. Ezeket általánosan érvényesnek ismerjük el.

A paradigmákat mindig megelőzi a pre-paradigmatikus szakasz.

Minden jelenséget paradigmákhoz igazodva, azokból kiindulva kívánnak megmagyarázni.

Anomália: olyan tény, amely a paradigmának ellent mond.

 

relativizmus (anarchizmus):

Ha a különböző paradigmák által meghatározott rendszereket egyáltalán nem lehetne összemérni, akkor nem lehetne elérni, hogy az emberek higgyenek a tudományban. Az emberek azért hisznek benne, mert tudják, hogy a tudományos eredmények mindennapos használata már maga egy naponta megismétlődő, közvetett és relatív, eredményében abszolút kontrollt és hitelesítést jelent.

 

realizmus: Kopernikus, Galilei

A tudomány a világ lényegi leírását adja

 

intstrumentalizmus: Osiander, Bellarmino

A világ pontosan és megfellebezhetetlenül olyan, amilyennek látszik, nincs a jelenségek mögötti, különböző lényeg.

 

 

Filozófia, filozófiai rendszerek:

Maga ugyan nem tudomány, de a tudomány önreflexiója, a tudományos gondolkodásmód önkritikája. Figyelembe véve a tudományok eredményét, nem hitszerű, hanem racionális módszerekkel  nyújt támpontokat  az embernek az orientációjához.

Az orientációt különböző filozófiák másképpen adják meg: elméleti-, gyakorlati-, kultúrfilozófia.

 

 

-         elvont és elméleti, ennyiben a tudományhoz hasonló dolog

-         de: a tudománnyal ellentétben gyakorlatilag nemigen használható, feltétlenül tartalmaz valamiféle meggyőződésszerű, szubjektív mozzanatot

-         leírást ad a világról általánosságban, anélkül, hogy törvényszrűségeket állapítanának meg róla, de

-         nem elégszik meg a meseszerű elbeszélésekkel.

 

A filozófia nem lehet tudomány, mert  nem állapít meg általános törvényszerűségeket a világról, nem a világ objektumaira vonatkozik, nincs objektív tárgya.

Lényege egyetlen kérdésben összefoglalható: Kant: “Mi az ember?”

 

A filozófiának csak pre-paradagmatikus állapotai vannak (ezért sem lehet tudomány).

 


 

8. A filozófia mint elmélet – elméleti filozófia

 

A szubjektumnak tekintett ember számára ad tájékozódási pontokat az objektumok világában. Nélkülözhetetlen kérdése, hogy mit mondanak a tudományok a világról.

-         tisztáznia kell az ember helyét a világban,

-         meg kell határoznia, hogy mi is a világ,

-         mi az, ami létezik?

 

Az elméleti filozófiának három része van:

 

ONTOLÓGIA  - LÉTELMÉLET

-          a létezőkkel, a létezők természetével foglalkozik.

-          Saját létezéséről mindenkinek közvetlen öntudata van. “Gondolkodom, tehát vagyok” – Descartes

-          Van szubjektum és vannak objektumok, az objektumok a szubjektumoktól függetlenek. (materializmus, idealizmus)

-          Foglalkozik a léttel és létezővel

-          tárgykonstitúció: a tárgyakat nem mi teremtjük, de mi alakítjuk

-          metafizika: csak a ténylegesen létezőkről van értelme beszélnünk.

 

EPISZTEMOLÓGIA – ISMERETELMÉLET

-          A megismerő szubjektum az ember, a megismerés az emberi pszichikumban és a tudatban jelenik meg.

-          episztemológia = ismeret, tudás

-          gnoszeológia = ismeretelmélet, tudáselmélet

-          megismerés szakaszai: érzéki és absztrakt

-          érzet-észlelés-észlelet-képzelet

-          érzetminőségek

-          szintézis, analízis

-          empirizmus, szenzualizmus

-          racionalizmus

 

FILOZÓFIAI LOGIKA

-          a bizonyítás elmélete

-          Axiómái:

-          Minden dolog azonos önmagával (azonosság elve)

-          egyik dolog sem azonos egy másik dologgal  (nem-azonosság elve)

-          valamely dologról vagy állítok valamit, vagy nem (kizárt harmadik elve)

-          fogalom

-          kategóriák

-          determinizmus

-          ítélet

-          igazság problémája

-          következtetések


9. Lételmélet - ontológia

ONTOLÓGIA:

a létezőkkel, a létezők természetével foglalkozó filozófiai diszciplína Alaptétele, axiómája:

a.) “Gondolkodom, tehát vagyok.” – Descartes:

Saját létezésemről bizonyosságom van.

Saját létezéséről mindenkinek közvetlen öntudata, bizonyossága van, s ebben az öntudatban egyszerre van adva, hogy mi fölfogunk valamit és hogy valamit fölfogunk. Adva van a szubjektum és az objektum létezése. Kérdés: az objektumok valóban léteznek, ott vannak, vagy csak mi  észleljük úgy, mint ha ott lennének.

Berkeley: “Létezni annyi, mint érzékelve lenni.” = szolipszizmus (módszertani jellegű)

Lehet, hogy mint érzékelő, csak magam létezem?!

b.) van szubjektum és vannak objektumok: ezeknek az értelmezése többféle módon lehetséges:

-          a szubjektumok számára létező világból semmi sem hiányzik, amit bármely ember létezőnek gondol.

-          az objektumok általánosságban függetlenek minden szubjektumtól. A külvilág, az anyagi valóság reálisan létezik = realizmus

-          materializmus: a valóságban kizárólag anyagi dolgok és viszonylataik léteznek

-          idealizmus: a valóságban nem csak anyagi, hanem valamilyen értelemben nem-anyagi, érzékszerveinkkel nem, hanem kizárólag értelmi megismerés útján fölfogható létezők is vannak.

(objektív és szubjektív idealizmus létezik)

 

Az ontológia a fizikai világgal, a lét és létezővel is foglalkozik: az ember a fizikai világon csak akkor jön számításba, ha neki is van fizikai teste.

-          a különbségeket mi, emberek emeljük ki az objektív tulajdonságok közül. (cetek-bálnák)

-          a dolgok rendszerezése függ a mi szubjektív látásmódunktól is. (tehén-bika-ökör, kicsi-nagy, hím-nőstény…)

-          gyakorlati tevékenységünk és világ-érzékelésünk között összefüggés van: ugyanaz  az erdő más egy favágónak, mint egy ott sétáló szerelmespárnak…

-          A világot  nem mi alkotjuk, de hogy hogyan jelenik meg a számunkra, az a mi mindenkori tevékenységünk eredménye. A tárgyakat nem mi  teremtjük, de mi alakítjuk = tárgykonstitúció

-          A lét fogalmán mindig valami elvontat, valami nem-konkrétat, nem az ember számára megjelenőt értünk. Az elvont lét , amelyről nem tudjuk, hogy hol, mikor és milyen formában létezik, a semmivel azonos. “Az elvont lét esetében a dolog önmagában van, csak annyit tudhatunk róla, hogy van, de azt nem, hogy tőlünk függetlenül milyen” (Kant).

-          A létező konkrétan és közvetlenül megjelenik az ember számára. Ezek fizikai, természeti, anyagi létezők.

 

 

Metafizika:

szubsztancia: az a lét, amelynek minden konkrét létező a megnyilvánulási, konkrét megjelenési formája = lényeg

A szubsztancia önmagának az oka, másra vissza nem vezethető létező.

Némely szubsztancia szükségszerű: pl.: térben és időben való létezés, mások esetlegesek, “móduszok”: milyen formában jelenik meg valami.

-         monizmus: olyan szubsztancia, amelynek az anyagi és a szellemi dolgok is a megnyilvánulásai.

-         dualizmus: az anyagi és a szellemi dolgok két külön szubsztanciához tartoznak.

A létezés nem tulajdonság. Bármely dolog tulajdonságai pontosan ugyanazok akkor is, ha a valóságban, és akkor is, ha csak a mi fejünkben léteznek.

 

METAFIZIKA: amikor “létezőkről” beszélünk, nincs értelme más létezőkről beszélni, mint amik ténylegesen adva vannak. Ezek fizikai létezők, illetőleg ilyenekhez kapcsolódnak, s létezésükről épp a fizika tudósít minket. (A szubsztancia nem más, mint elvonatkoztatás azokból a közös tulajdonságokból, amelyekkel a dolgok rendelkeznek.)

 

A pszichofizika kérdése, hogy milyen viszony van a test és a lélek (külső és belső) között.

dualista nézet: a pszichikum , a lélek, a tudat a testtől függetlenül is létezik.

monista álláspont: a pszichikum nem rendelkezik térbeli, testi tulajdonságokkal.


10. Ismeretelmélet - episztemológia

 

A megismerő szubjektum az ember, a megismerés az emberi pszichikumban, valamint a tudatban jelenik meg.

pszichikum: nem-tudatos folyamatokat is átfogja

tudat: ténylegesen tudatosított eszmei folyamatok

 

A megismerési képesség alapja az ingerlékenység, mely bármely élő anyag tulajdonsága.

Érzékenység: az idegrendszerrel rendelkező élőlényeknél így hívjuk az ingerlékenységet.

 

Az emberi tudat kifejlődésének két előfeltele a megismerési képesség és a kommunikáció. (Előzménye az állati kommunikáció.)

 

Az állati kommunikáció többnyire örökletes, automatikus aktusoknak tekinthető. Az eszközei nem jeleknek, hanem jelzéseknek, szignáloknak tekinthetők.

 

A jel arra szolgál, hogy a külső világra, vagy a  belső élményekre vonatkozó gondolati-érzelmi tartalmakat az egyik fél a  másiknak átadja.

A jel használati módja a jelentés.

 

Az emberré válásnál létrejön a nyelv; a funkciókat egymással meg kell osztani, az intellektus és a kommunikáció egymásra talál.

 

-          A tanulás és a tudat között logikai kapcsolat is van. A tudat a tudatos lelki jelenségek összessége, a tudatos pedig valaminek a tudása.

-         A tudat fontos eleme a nyelvhez-kötöttség.

-         A nyelvi rendszerek az alapvető társadalmi tevékenységformák, tapasztalatok és ismeretek objektivációi.

-         A beszéd sokféle tevékenységtípust foglal magába, s maga is a valóság alkotóeleme. Elsajátítása viselkedésminták, tapasztalatok, ismeretek elsajátítását jelenti.

-         A tárgykonstitució is nyelvi közegben megy végbe.

-         A nyelv a gondolkodás közege is.

-         Egy szó jelentésének ismerete együtt jár a szónak más szavakkal történő összekapcsolhatóságával is.

 

Produktivitás: véges számú nyelvi elem és véges számú szabály birtokában végtelen számú jelentéshordozó struktrúrát, mondatot lehet alkotni. Csak az gondolható, ami nyelvileg is kifejezhető és fordítva…

 

Praxis: az ember tárgyiasító tevékenysége, amelyben az objektum és a szubjektum fejeződnek ki.  E kettő különbözik egymástól episztemolológiai vagy gnoszeológiai szempontból.

 

Episztemológia = ismeret, tudás

Gnoszeológia =  ismeretelmélet, tudáselmélet

 

A megismerésnek két szakasza van: érzéki és absztrakt szakasz.

 

Érzéki megismerés: a megismerés első, kezdeti szakasza. Az érzéki képmást a tükrözött tárgy fizikai jelenléte váltja ki. Formái az érzet, az észlelet és a képzet.

 

érzet: egy-egy érzékszerv működése során jön létre, a valóság egy tulajdonságának egy érzékszerv által való tükrözése.

Vannak olyan érzetek, amelyek érzékszerveinkkel nem foghatóak fel, ezek nem a külvilág valamely tulajdonságára utalnak, nem utalnak objektív valóságra.

Megismerésünk közvetlen tárgyai maguk az érzetek.

Vannak érzéki csalódások. A tárgyak észlelését tanuljuk.

 

észlelés: a megismerés érzéki szakaszának központi mozzanata.

 

észlelet: az észlelés  alapvető tükrözési formája. Inger-komplexumok hatására, az érzékszervek összeműködésének ereményeként jön létre, olyan képmás, amelynek már megismerő funkciója van. Meghatározzák a korábbi észlelési tapasztalatok. Belső állapotainkkal kapcsolatban nem beszélhetünk észleletekről. Kifejezetten külső tárgyakra és szituációkra irányul.

Az észleleti képmások létrejöttéhez elengedhetetlen a tárgy fizikai jelenléte.

 

képzelet: az érzéki megismerés olyan foka, amely a tárgy közvetlen jelenléte és hatása nélkül megy végbe. A képzet kategóriájába tartozik. Úgy tűnik, mintha látnám, de nincs jelen.

 

hallucináció: a szubjektum nem tudja megkülönböztetni a vélt észlelést a tárgy valóságos észlelésétől.

 

Érzetminőségek: (Locke)

objektívak: a valóság valamely tulajdonságának hű lenyomatai (pl.: forma, nagyság)

szubjektívak: nem felelnek meg a valóság tulajdonságának. (szín, szag, hőérzet)

Nem lehet kizárólag egyik, vagy másik csoportba sorolni a tulajdonságokat!!!

Minden pszichikus képmás az objektív és a szubjektív egysége.

- tartalmi szempont = objektív, 

- formai szempont = szubjektív

 

 

absztrakt-fogalmi gondolkodás: valóságtól való elszakadás

 

A tárgyak gondolati tagolása az analízis. A zavaró körülményeket, tulajdonságokat elhagyja.

A szintézis az analízistől elválaszthatatlan. Kölcsönös vonatkoztatásba hozza azokat a tulajdonságokat és össszefüggéseket, amelyeket az analízis kiemelt és amelyeket az absztrakció folyamán rögzítettünk: ezáltal jön létre a tárgy egysége, a már nem érzéki-konkrét, hanem gondolati-konkrét képe.

 

Az analízis és az absztrakció során általánosítást is végzünk: a gondolkodás a valóság általánosított visszatükrözése. (A hal vízben él. – nem egy hal, hanem az összes-erre gondolunk.)

 

A gondolati általánosításnak több szintje van:

-          elemi-tapasztalati: érzéki tapasztalat szintjén végzett összehasonlítások eredménye. Kiemeljük az összehasonlított dolgok közös tulajdonságait, elvetjük a különbözőeket.

-          elméleti: előfeltételezi a tapasztalati általánosítást, következetes analízis és absztrakció révén kísérel meg dezantropomorf képet adni a világról.

 

A megismerési folyamat tehát az érzékelés-észlelés és az absztrakt-fogalmi gondolkodás egysége. Az észlelés egyfelől előfeltétele a megismerésnek, másfelől a megismerésnek az eredményei is csak nyelvi formába öntött gondolatként válnak ismertté.

 

empirizmus: az érzéki tapasztalatok a megismerés egyetlen eszközei. Minden ismeretünk a tapasztalatból fakad.

szenzualizmus: Minden ismeretünk az érzetekből származik.

E kettő szerint: “Semmi sincs az értelemben, ami nem volt előbb az érzetekben, kivéve magát, az értelmet.”

 

racionalizmus: Az emberi értelem már az érzékelés előtt is rendelkezik bizonyos képzetekkel.

 

Minden megismerés a tapasztalattal kezdődik, de nem azzal végződik: a megismerésnek van egy a tapasztalatot meghaladó, de belőle kiinduló racionális foka, amelyben az ismeretek a gondolkodás nyelvileg rögzítetten ölt testet.


2. és 11. A filozófia mint helyes észhasználat – logika és logikák

 

 

A logika a bizonyítás elmélete.

A logikát nem érdekli sem az egyedi következtetés, sem a hétköznapi nyelvi kifejezés, sem a tartalom, hanem csak a következtetések érvényességét megalapozó általános szabályok.

A következtetések kifejezésére ezért szimbolumokat használunk.

 

A logika kiinduló axiómája:

-          minden dolog azonos önmagával. (azonosság elve)

-          Egyik dolog sem azonos másik dologgal. (nem-azonosság elve)

-          Valamely dologról vagy állíthatok valamit, vagy nem. (kizárt harmadik elve)

 

A gondolkodás alapformái a

-          fogalom: egy fogalom nem kötődik egy meghatározott szóhoz, kifejezéshez, nyelvhez sem, hanem egy meghatározott típusú grammatikai kifejezésben realizálódik.

-          ítélet

-          következtetés

 

Fogalom meghatározása: legközelebbi nem és a megkülönböztető jegy használata.

Kategóriák alakulnak ki. A legfontosabb kategóriák: szubsztancia, minőség, mennyiség, viszony, tér, idő.

 

Egy önállónak tekinett dolog tulajdonságokkal rendelkezik:

minőségi: meghatározott kölcsönhatási módok és szerveződés jellemzi

mennyiségi: olyan tulajdonságok, amelyek változása egy adott határig az alapvető minőséget nem érinti, az alapvető önazonosságot nem változtatja meg. Ennek határai vannak. Pl: víz bizonyos fok alatt jéggé válik. A határok a dolog mértékei.

 

A mértékek meghaladása fejlődést, bonyolultabbá válást jelenthet.

 

A dolgok közötti viszonyrendszerek közül legfontosabb az okság. Oksági viszony: olyan jelenségek között jön létre, ahol az egyik jelenség a másikba megy át úgy, hogy egyik kiváltja a másikat.

 

Determináltság: minden rendszer sokféle összefüggésben van saját belső mozzanataival és külső környezetével.

Determinizmus: minden esemény meghatározható valamely természettörvény egyes eseteként.

Ha mindennek van oka, akkor minden szükségszerű is = predeterminizmus.

Ha ismerénk a világ jelenlegi állapotának összetevőit, akkor a múltat és a jövőt ki tudnánk számítani.

 

Kant: Az okság az emberi tudat szükségszerű és priori kategóriája, rendező elve. Az ember csak oksági összefüggésekben tudja látni a világot.

 

Ítélet:

teljes gondolatot ad.  Az ítélet a mondat logikai formája. Két fogalom logikai kapcsolata segítségével való összekapcsolás.

Maga az ítélet szimmetrikus, de az alkotóelemei asszimetrikus jellegűek.

Az ítélet alanyból (szubjektum) és állítmányból (predikátum) áll. A szubjektum kiemeli azt a dolgot, amelyet a predikátum segítségével jellemzünk. A predikátum állítja, hogy a leírt tulajdonság a dologban megvan.

A mondatot kimondhatjuk kijelentő vagy kérdő formában, van bennük valamilyen közös tartalom, egy ítélet, melyet ezért a két mondat propozicionális tartalmának nevezünk.

 

Igazság problémája: két kérdés:

-         mit értünk igazságon?

-         milyen alapon mondjuk, hogy állításaink igazak?

Megválaszolásukra több elmélet alakult ki:

 

Korrespondencia-elmélet: Az igazság a tudat  egybeesése a tárgyával, a tudat és a dolog megfelelése. Az igazság az objektív valóság hű visszatükrözése.

Nem  pszichikus tükrözés, hanem megismerés eredménye, az ismeret jellemzője.

Igaz a kijelentések predikátuma (állítmánya), de nem tőlünk függ, hgy állításunk igaz-e, vagy sem. Állítani valamit annyi, mint  az igazsága mellett elkötelezettnek lenni. Az igazság és az igazság tudása nem esik egybe e elmélet szerint.

 

Az abszolut igazság: a valóság teljesen hű visszatükrözése, már  végleg megbízható kijelentések

Relatív igazság: még csak valószínű kijelentések

 

 

Mire hivatkozva minősítünk egy állítást igaznak?

Választ a kritériumok adnak:

-          relativizmus: Mindennek mértéke az ember. Ami igaz, vagy helyes egy bizonyos szituációban, nem biztos hogy az egy másikban is.

-          agnoszticizmus:

-          szkepticizmus: A megismerés lehetőségeit elvileg korlátozottnak tartja. A tárgyak léteznek, de nem tudhatunk mivoltukról semmit

A tárgyak materiálisan nem léteznek, csak mi fogjuk fel így őket.

A tárgyak létezéséről vagy nem létezéséről nem tudhatunk biztosat.

 

A koherencia-elmélet szerint egy igazság akkor igaz, ha nem mond ellent más, már elfogadott állításoknak. Az igazság így a logika érvényességére korlátozódik.

 

A pragmatizmus szerint az igazság kritériuma a gyakorlatban való hasznosság: egy állítás igaz, ha egy adott cselekedet szempontjából hasznosnak bizonyul.

Érv: meggyőződéseink és véleményeink függnek a gyakorlati tevékenységünktől. Itt tehát a hitre és véleményre vonatkozik a terminus.

 

Következtetés:

Ahhoz, hogy ítéletet tudjunk alkotni, következtetni szükséges.

A már meglévő ismeretekből kiindulva tisztán logikai úton új ismeretekre teszünk szert.

A következtetés előzményei a premisszák. A záróítélet a konklúzió.

dedukció: ha a premisszák igazak, akkor a logikai szabályok folytán a konklúzió is igaz. Szerepe a tudás igazolása.

indukció: nem deduktív, szerepe inkább az új ismeretek szerzése.

 

A következtetések csak akkor helyesek, ha pontosan hajtjuk végre őket.

 


 

 

 12. Társadalomfilozófia

Az ember mint társadalmi szubjektum, filozófiai antropológia

 

 

A társadalomfilozófia a gyakorlati filozófia része.

Az ember társadalomban, emberi közösségben él, amely együttélés sajátos problémákat vet fel számára. A problémák a cselekvéseinkre és a cselekvéseink helyességére vonatkoznak általában.

 

Általános kérdés: Mi az ember?

A filozófiai antropológia a kérdést általánosságban válaszolja meg. (anthropos=ember)

 

Az antopológia empirikus tudomány, mert az embert mint természeti lényt írja le, másrészt filozófiai tudomány, mert az ember mivoltával foglalkozik.

 

Az ember az állatvilágból származik. A létért való harc hívott elő olyan tulajdonságokat, melyek kiemelték a majmokat az állatvilágból. (Darwin)

 

Az emberiség egy biológiai faj, biológiai szükségletekkel, ösztönökkel, életfunkciókkal rendelkezik.

Csak a tervezési folyamat során tárul föl és konstituálódik az ember számára a természeti valóság, mint az emberi világ.

Az ember lényegét a rá jellemző tevékenységből érthetjük meg.

A szubjektum-objektum viszony a munkával van adva:  az ember szubjektum, épp azáltal, hogy  létezik számára objektum: a valóság és a valóság elemei azért objektumok a számára, mert “viszonyul” hozzájuk, nem folyik szétválaszthatatlanul egybe velük.

 

A munkavégzés eszközök használatával lehetséges. Az eszközhasználó viselkedést és a termelés képességét egyre jobban sajátította el az ember.

A homo sapiens faj megjelenésével új társadalmi forma alakult ki: Kialakult egy olyan létszféra, amelynek további létezési feltételei már a saját belső összefüggéseiből fakadnak: ez a társadalom.

 

A társadalom az emberi tevékenységek által létrehozott, az egyes embereket összefogó objektív viszonyrendszerek szerves összessége.

Az ember és a társadalom fogalmai kölcsönösen feltételezik egymást: tükröződnek egymásban, s csak együttesen határozhatóak meg.

 

Az emberi eszközhasználatot meghatározza az előzetes cél. A teleológia  (célokság) az oksági összefüggés sajátos formája, amelyben megfordul az eredeti ok-okozati viszony.

Jelenbeli tevékenységünket a jövőbeni cél váltja ki. (Pl.: azért építek most házat, hogy majd lakni tudjak benne.)

Ahhoz, hogy a jövő meghatározhassa a jelent, a jövőnek előzetesen léteznie kell. (tudati előrevetítés)

cél = a megvalósítandó lehetőség visszatükrözése

 

A munkatevékenység biológiai és történelmi fejlődés eredménye, s az emberréválás folyamatában a teleológiai tételezettség  először a tevékenység objektív oldalán jelent meg. (Az ősember célja elérésének érdekében vett botot a kezébe.)

 

A bonyolultabb tevékenységek bonyolultabb szabályokat hoztak létre. Az ember bizonyos tevékenységek automatizmusai révén szabadságot nyer más emberi funkciók ellátására.

 

Az emberi tevékenységnek bármi a tárgya lehet. Egyre több dolgot vonunk a tevékenységeink hatókörébe. A dolgokat átalakítva használjuk fel.

 

termelt természet szférája = emberi célokhoz alakított elemekkel rendelkezik

 

A munka a természet elsajátítása, a tevékenység, a tevékenységet végző szubjektum, a szubjektumban szunnyadó képességek tárgyiasulása.

A munka termékeit a természeti tárgyaktól megkülönbözteti, hogy a megmunkált tárgyak alakjai igazodnak a  megkívántakhoz.

Használati módjuk meghatározott. A használatbavételük tanulást igényel.

A munkatevékenységben létrejövő tárgyi világ növekedése az emberi képességek növekedését is jelenti.

 

A speciális emberi képességek tárgyiasult formában adódnak nemzedékről nemzedékre: a folyamatosság objektivált formában adódik.

 

Az ember társadalmisága hozzáadódik egy természeti alaphoz, magát az alapot is mélyen átalakítja.

 

Az ember mivolta, az emberi lényeg meghatározott, kész adottság, amely konkrétan felsorolható tulajdonságokat foglal magában, nem olyasmi, ami pusztán az egyedben már benne van.

A fix meghatárorozottság korlátait a munka bontja meg: egy állatfaj egyedei külön-külön magukban hordják fajuk tulajdonságait, a munka kollektív jellegéből kifolyólag az emberi képességek összességét nem az egyes emberek, hanem az emberek objektivált viszonyai hordozzák.

 

Az ember lényegéhez tartozik a társadalmisága: az emberi személyiség úgy jön létre, hogy bensővé teszi (interiorizálja) azokat a társadalmi viszonyokat, amelyekben él. A társadalmiság beépül személyiségünkbe.

Freud: az emberi énben van egy ösztön-én és egy felettes-én. A kettő feloldhatatlan konfliktusban van egymással. A fölöttes-én elnyomja a biológiai ösztön-késztetéseket.

Marx: Az ember képes az általánost a saját magává tenni. Az ember nembeli lény.


 

13. A politika és a filozófia

Politikai filozófia

 

Munka: ember és természet viszonya, sajátosságai egyetlen munkás példáján is megjelennek.

 

Termelés: társadalom és természet viszonya, az emberek egymáshoz visszonyított, egymásba fonódott tevékenysége.

 

Az ember államot alkotó és államban élő, közösségi lény. (Aristotelés)

Termelés nem létezik a közösségek közvetítő szerepe nélkül. Az emberek termelik meg létfenntartási eszközeiket, egymással objektív viszonyokba lépnek.

 

Az emberi közösség szembelép a természettel, a termelés során folyamatosan feldolgozza és újratermeli azt.

 

Az előállított eszközök önmagukban, az ember nélkül holt tárgyak, a társadalmi termelés és együttműködés révén válnak a termelőerők részeivé.

A legfőbb termelőerő az ember.

Az emberek a szükségleteiket akarják kielégíteni, ezért fogyasztanak, ezzel egy meghatározott életmódot is termelnek, önmagukat, mindnnapi életüket is “termelik”.

 

A termelés feltételei:

szubjektív feltételek: az empirikus egyének

objektív feltételek: termelési eszközök

A termelés lényegi mozzanata: a természetnek a birtokbavétele a termelési eszközök által.

 

A termelés egy meghatározott tulajdonformában konkretizálódik. Lehet magán, vagy köztulajdon.

Az embernek, mint szubjektumnak lényegéhez tartozik, hogy tulajdonnal rendelkezzen.

Az anyagi feltételek megosztása (termelőeszközök) a munka társadalmi megosztását is megszabja,  osztályviszonyok és csoportviszonyok jönnek létre.

 

A termelési viszonyok rendszerében minden egyes mozzanat feltételez egy másikat = totalitás.

 

Család: az ember mindennapi életének létezésmódja.

Monogám vonásokkal rendelkező, integrált családi szervezet, hosszabb együttélés, munkamegosztás, utódgondozás jellemzi.

A család a polgári társadalom sejtje.

 

Polgári társadalom: a magánemberek (individuumok) és a családok közti kapcsolatrendszerek összessége.

-          minden tagjának megvannak az érdekei

-          mindegyiküknek szükségletei, érdekei vannak (érdek: ami hasznos a polgári társadalom tagjaként való sikeres elhelyezkedésben)

 

A polgári társadalom legfontosabb intézménye a piac, amely szabályozza az egyének és csoportok érdekeinek érvényesülését. Nem teszi lehetővé az igazságosságot.

 

A polgári társadalom érdekviszonyai osztály-, vagy csoport tagoltságban jelennek meg. A társadalomban a különböző osztályok úgy lépnek egymással kapcsolatba, hogy megőrzik elkülönültségüket.

A szerves közösségbe beleszületünk. (származás, lakhely)

 

Állam: Az elkülönült érdekek integrálása a feladata.

-          kifelé, más államokkal szemben egységes nemzetként jelenik meg.

-          politikai kötelékekre épül, politikai intézményekkel, alkotmánnyal rendelkezik

-          a polgári társadalomtól intézményileg függetlenített közhatalom, a polgári társadalom védelmére szolgál

-          államhatalom: szuverenitás: nincs más intézménynek alárendelve

-          nem lehet öncélú: nem nyúlhat a polgári társadalom viszonyaihoz, annak védelmére jött létre

-          független a különféle ideológiáktól, kizárólag a jogra van tekintettel: jogállam (Machiavelli)

-           pontosan meghatározott, legitimált szabályok szerint kell működnie

-          a jogrendszer megszemélyesítője

 

Jogrendszer: a jogok az ember szabadságának biztosítását szolgálják.

-          közjog

-          magánjog

-          büntetőjog

 

A szuverenitás forrása a nép, de a hatalmat nem a nép gyakorolja. Az államhatalom legfőbb birtokosa, a szuverén az a személy, vagy testület, aki vagy ami a tényleges hatalmat birtokolja. Felülbírálhatatlan döntéseket hoz, a döntések az ő kezében vannak.

 

A modern állam a hatalom megosztásán alapszik: törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom.

A szuverén hatalomnak legitimációra van szüksége. Ennek alapkövetelménye, hogy a polgárok az államhatalomnak kényszerek hatása nélkül is engedelmeskedjenek.

Despotikus hatalom: nem rendelkezik legitimációval.

 

Minden embernek megvannak a jogai. Egy részüket átruházhatja más javára, ha részéről a másik részére lemond. Ezért cserébe biztonságot kap: szerződés. A képviseletet a polgári életben pl.: az ügyvédek nyújtják.

 

Az államban a képviselet intézménye két féle lehet:

-          korporativizmus: az egyes érdekcsoportokat meghatározott intézmények képviselték

-          parlamentáris rdsz.:  a képviselőket az egyes egyének választják.

 

Legfontosabb emberi jogok:

-          élethez való jog

-          szabadságjogok

-          jog a tulajdonhoz

-          polgárjogok

-          törvény előtti jogok

-          anyagi és szellemi javakhoz való hozzájutás joga

Amikor az emberek megkapják az őket illető jogokat, az igazságosság érvényesüléséről beszélünk.

 


14. Az ember történelmi lény

Történelemfilozófia

 

Az ember lényegének és társadalmi viszonyainak megvalósulási folyamata az emberi történelemben bontakozik ki. Az ember életének törvényszerűségei nem csak természeti jellegűek. Meghatározóak a társadalmi körülmények is.

 

Egy emberi egyén sajátos emberi cselekvések során alakul ki, s lesz olyanná, amilyenné önmagát alakítja.

Rendelkezünk genetikai adottságokkal, s ezen kívül vannak olyan tulajdonságaink is, amelyek csak másik emberhez viszonyítva nyernek értelmet. Ezek determináló tényezők.

 

Az ember életének lefolyása bizonyos mértékig nyitott, s a belső adottságok és külső lehetőségek nyitottsága és a cselekvések adják az ember történetét.

Ennek alapján a történelmi folyamatok is bizonyos mértékig nyitottak. Ha nem így lenne, akkor az emberi történelem körforgás lenne. Azonban a történelem folyamán folyamatosan változások, fejlődések jönnek létre, amelyek az ember szabadságának fokán is mérhetőek.

 

A társadalom állapotának változásai:

 

Machiavelli: Az ember alaptermészete a saját magával való törődés, az ember tehát önző lesz, s a társadalom természetes állapota “mindenki harca mindenki ellen”.

Locke és Rousseau: Az ember alaptermészete a saját magával való törődés, ezt pedig csak a másokkal való együttműködés, idill jellemzi.

 

Az ember, kiemelkedve a természetből, megkísérli a természeti környezete fölötti uralkodást. Ehhez az eszközei a munkaeszközök és a tudás.

Technika: szerszámaink és a velük alkalmazott eljárások összessége

Ez nem a természettől való elszakadást jelenti!

 

A technikai fejlődések területenként és időben is különbözőek:

Civilizált társadalmak: két fajtája van; maximálisan civilizált szféra (ipari termelés – nagyvárosok), minimálisan civilizált szféra (mezőgazdaság-vidék, falu)

Primitív társadalmak

 

fiziokraták: minden érték forrása a természet

klasszikus közgazdaságtan: minden érték forrása a munka

 

A történelem folyamán, az ősközösségtől a civilizálttá válásig fokozatosan kialakul a csereérték (a dologból áru lesz). Az árutermelés folyamata  megbontja az egyenlőséget, kialakul a magántulajdon.

A saját munkán alapuló magántulajdon a továbbiakban csak a kistermelőkre lesz jellemző, a nagyüzemekre nem.

 

A munka jellege kettévált:

szellemi munka: fizikailag improduktív, de gazdaságilag produktív, szükséges a termelés irányítása

fizikai munka: szerepe a végrehajtás

elidegenedés: az ember egy számára idegen, vele szembenálló hatalommá válik, mely őt leigázza.

 

Az emberiség  gazdagsága a tőkében testesül meg, az egyes emberé pedig saját birtokolt javaiban. A dologi függés formái dominálnak: eldologiasodás. Az emberek szabadabbnak érzik magukat, holott kevésbé szabadok, ugyanis áruk és pénz uralmának vannak alávetve.

A történelem tehát az ember lényegének folytonos átváltozása.

 

A közösségi érdek mellett megjelent a magánérdek, s később ez uralkodóvá vált. Az állam a magánérdekek integrálója és a közérdek képviselője lett.

 

A modern polgári társadalomban az emberek

-          magánemberek, megvannak a saját érdekeik, és

-          állampolgárok, mert társadalomban élnek, közpolgárok.

A tradicionális társadalmakban rendi különbségek domináltak, a modern társadalomban azonban az osztályhelyzetet a vagyoni helyzet határozza meg.

 

Az igazságosság megvalósítása sokak szerint az állam legfőbb feladata.

liberalizmus:

az egyéni érdeknek ad elsőbbséget.

kommunitarizmus:

a közös érdeknek ad elsőbbséget: minden ember alapvetően egyenlő, azonos emberi alapjogokkal bír. disztributív elosztási forma: az anyagiakat is egyenlően kell ennek megfelelően elosztani.

pozitív diszkrimináció: csak annyiban kell a disztribúciót követni, amíg a legrosszabb helyzetben lévőkön segít

negatív diszkrimináció: fajelmélet / rasszizmus

az emberi tevékenységek vitelét e különbségek is befolyásolják.

szexizmus:

társadalmi határt húz férfi és nő közé, a nők társadalmi szerepe a férfiakéhoz képest másodlagos

paternalizmus:

Az uralkodó sajátos, atyai jogokkal rendelkezik, hogy alattvalóinak érdekeit képviselje.

 


liberalizmus:

a paternalizmus ellen lép fel, az ember természetes jogait, főként a szabadságjogokat hangsúlyozza. A racionalizmus elvére támaszkodik.

A szabadság ideológiája: cselekvésemben nem vagyok korlátozva.

radikalizmus:

a liberalizmus következetes formája, elutasítja a paternalisa hagyományokat. A tradicionális viszonyokat  gyökerestül akarja fölforgatni a racionalizmus elvei szerint.

konzervativizmus:

            sokmindent átvesz a liberalizmusból, fő ellenfelének a radikalizmust tartja.

Történeti-jogi álláspontot képvisel: a jogok mindig egy adott történelmi-társadalmi közegben konkrétan alakulnak ki.

 

 

A társadalmak fejlődése során minden emberi közösségben kiválasztódott egy uralkodó elit, amely birtokában van a döntések meghozatalára vonatkozó lehetőségeknek és képességeknek.

Tagjai:

-          termelőeszköz tulajdonosok

-          üzletemberek

-          menedzserek

-          hivatalnokok

-          politikusok

-          rendőri és katonai vezetők

-          értelmiségiek: papok, tudósok, tanárok….

 

Az elit fennállása abszolút szükségszerűség, az egyik bukása maga után vonja egy másik kialakulását.

Ti. az elit nem egységes, különböző csoportokból áll, ezek versengenek egymással.

 

Elitizmus: minden hatalmat az elit kezében kell összpontosítani, nem törődve  a nagyobb tömegek érdekeivel.

 

Populizmus: a nép közvetlen uralmát képviseli, a közakaratot akarja elérni, kívánt módszere a népszavazás.

A populizmus politikai megjelenési formái a fasizmus és a szocializmus.

fasizmus: tradicionálisabb közösségi viszonyokhoz kíván visszanyúlni, forradalmi, erőszakos módon akarja céljait elérni.

szocializmus: liberalizmuk radikális változatából nőtt ki, ideológiája a jövő felé fordul, utópista.

 


15. Az ember mint közösségi lény, az emberi együttélés

Erkölcsfilozófia

 

Az erkölcs azoknak a normáknak és cselekvési mintáknak az összessége, melyeket az emberek társadalmi együttélésük során és ennek gyakorlatias szabályozása céljából szokásszerűen kialakítanak, jónak és helyesnek ismernek el.

 

A cselekedetekben ralizálódó gyakorlatot egy nép, közösség, vagy társadalom erkölcsének nevezzük.

 

Az egyénnek tudatosan meghatározott viszonya van a közösséghez, amelyhez tartozik és embertársaihoz is.

 

Meghatározó, hogy miért teszünk eleget az erkölcsi szabályoknak:

legalitás szférája: külső szempont miatt, az elítéléstől való félelem miatt teszünk eleget a normáknak.

moralitás szférája: belső meggyőződésből teszünk eleget a normáknak.

 

A belső azonosuláshoz az szükséges, hogy az ember tettei szabadok legyenek. Az ember csak akkor lehet felelős a tetteiért, ha az akarata szabad.

 

Tetteinket a tudatosság is befolyásolja, mivel az ember nemcsak természeti, de társadalmi lény is.

 

Amikor az egyén az emberi nem tagjának tekinti magát, s ilyenként cselekszik, ekkor beszélhetünk a szó tulajdonképpeni értelemben vett erkölcsről.

 

A választási lehetőség, az alternativitás feltétele az erkölcsnek. Ha nincs választási lehetőség, akkor a cselekvés elveszíti erkölcsi jellegét.

 

Az erkölcsi autonómiát és a moralitást az antikvitás alakította ki először, a kifejlődő magántulajdon alapján.

 

Az antikvitás és a középkor világában a közpolgári és a magánemberi szféra nem válik el teljesen egymástól. Ezért a tradicionális társadalmak erkölcsi szempontból látszólag harmonikusként jelennek meg. Ez egy korlátozott harmónia, csak az erkölcsi legalitás szintjén valósul meg, nem a moralitásén.

 

A modern társadalmakban az individualizmus, az individuum önállóságának és jogainak eredményeképpen létrejött az erkölcs kifejlődésének feltétele.

kontinuitás: folyamatosság

diszkontinuitás: megszakítottság

 

erkölcs abszolút jellege: létezik olyan erkölcs, amely minden szituációra nézve állandóan érvényes

 

erkölcs relatív jellege: az erkölcsi normák korokhoz, társadalmakhoz, egyéni szituációkhoz vannak kötve.

 

Etika kérdései:

Mi a jó és a rossz?


16. Mi az etika? Mik az etikák?

 

Az etikák meghatározásával az erkölcsfilozófia foglalkozik.

Fő kérdése, hogy “mi a jó és a rossz?”

 

Az erkölcsök leírása nem tekinthető etikának.

 

Általános etika:

Az etika normatív filozófiai diszciplína, azt vizsgálja, hogy mik az erkölcs megalapozásának lehetőségei, és hogy bizonyos elvek alapján hogyan lehet az emberi cselekedeteket jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek minősíteni.

 

Az etika megalapozási elvei:

heteronóm jellegű: az erkölcsi cselekvések helyességét vagy helytelenségét valamely erkölcsi szférán kívül eső elvből vezeti le. Pl.: közvélemény helyeslése, külső elv elfogadása. Pl: Távol-Keleten: időskorúak kitétele

 

autonóm jellegű: a cselekvések helyességéről vagy helytelenségéről vallott elveit magából az erkölcsi szférából veszi.

Két módszere van:

-          racionalista alaptípus: az etikai elvek az észből racionálisan levezethetők, s akkor a jót is fogjuk cselekedni.

-          emotivizmus: az etikát az ember érzelmeire kell alapozni. Van bennünk rokonszenv érzés, minél közelebb áll hozzánk egy ember, annál erősebb.

 

A cselekvés helyes voltának a mivoltával a következő elméletek foglalkoztak:

konzekvencionalista irányzat: a helyesség kritériumát a cselekedet következményeiből állapítja meg. Jellemző rá a hedonizmus (gyönyör) és eudaimonizmus (sors). A jó következményeket az ember élvezeteiből és jó sorából vezeti le. Az egyes embernek az a jó, ami élvezetet okoz neki, és az a rossz, ami fájdalmat.

értelmes egoizmus: Helvetius: Ha más emberek s az egész közösség érdekei is figyelembe veszik, akkor erkölcsiesek lesznek. (Ellentéte: altruizmus-másokra figyelés)

utilitarizmus: az egyik élvezet akkor jobb a másiknál, ha nagyobb, intenzívebb és tartósabb.

 

deontikus irányzat: kötelesség elve: A helyes erkölcsi cselekvés önmagában hordja jutalamát (Kant) Csak akkor beszélhetünk valódi erkölcsről, ha tiszta kötelességtudat irányítja a cselekvést.

feltétlen erkölcsi elv: Mindennek, ami az embert körülveszi, csak viszonylagos értékei lehetnek. Az emberi célok adnak értelmet a dolgoknak.

Aki nem ismeri el kötelezőnek az erkölcsi normákat, az morális értelemben nem lesz tagja az adott közösségnek.

           

           

Alkalmazott etika

szociáletika

 

Az erkölcsi szocializáció, a felnőtté válás során elsajátítjuk és bensővé tesszük a külsőleg adott erkölcsi normákat. Az önállósulás nem jelent abszolút elszakadást a közösségtől és annak normarendszerétől: minden emberben él a tudat, hogy valamely emberi közösséghez tartozik, vagy kell, hogy tartozzon.

 

A lelkiismeret a normaelsajátítás és a közösséghez tartozás tudatának bensővé tétele.

 

Az alkalmazott etika fő területei:

-          bioetika: milyen elvek és cselekedetek helyesek, mik a tényleges emberi állapotok

-          passzív és aktív eutanázia

-          fogamzásgátlás

-          abortusz

-          genetikai manipuláció

-          szexuális etika: a szexuális szabadság határaival és a szexuális viselkedés helyességeinek kritériumaival foglalkozik. (homoszexualitás, leszbikusság, gyermeket nem akaró nő – ezek sem kevesebbek embertársaiknál, de nem természetüknek megfelelően viselkednek.)

-          gazdasági, üzleti etika: értelmes egoizmus; az erkölcsre hallgató ember kénytelen feláldozni az értékeit.

-          ökoetika: a technikai civilizáció nagy károkat okozott a természeti környezetben. Felelősségünk van az egész emberiség túlélése iránt.

-          szociális / politikai etika: Az egyének közügyekhez való viszonyát vizsgálja.

-          negatív szabadság szférája: tévedés, érdek, szenvedély befolyásolhatja, igazán nem vagyunk a magunk urai. Magába foglalja azt a lehetőséget, hogy az egyén tönkretegye magát (alkoholizmus, drogok, öngyilkosság)

-          pozitív szabadság szférája: a magunk urai vagyunk

 

Az egyénnek negatív formában könnyebb megvalósítania önmagát, mint pozitív formában. Rousseau: Az embereket szükség esetén kényszeríteni kell rá, hogy pozitív értelemben szabadok legyenek.


 

 

17. Kultúra és civilizáció: a kultúrfilozófia alapfogalmai

 

A kultúra olyan dolgok összessége, amelyeket az ember hozott létre, s amelynek az ember számára sajátos értéke van.

A kultúrát a természettel állíthatjuk szembe.

Az ember a kultúrában új világot teremt magából és magának, megszabadulva a belső és külső természeti kényszerűségektől.

Megkülönböztetjük egymástól az anyagi kultúrát, az anyagi hasznossággal rendelkező dolgok összességét (a civilizációt) és a szellemi értéket, amely a tulajdonképpeni kultúra.

 

A kultúra kialakulásával együtt járt a kultúrkritika megjelenése is. A természettel való szembeállítást néhány filozófus negatív értelműnek látta. Rousseau: “Vissza a természethez!”

 

Kant: megkülönbözteti a kultúrát és a civilizációt.

Kultúra civilizáció nélkül is létezik. Primitív népeknek is van kultúrájuk.

Civilizáció azonban nem létezhet kultúra nélkül.

 

A kultúra a moralitás birodalma, az ember belsőjét “műveli ki”. A társadalom szellemi élete a szűkebb értelemben vett kultúra.

A civilizáció az ember külső világát érinti.

 

Napjainkban egy társadalmon belül többféle kultúra is létezhet, ezt multikulturalitásnak nevezzük.

 

A társadalom szellemi élete mindig sajátos érétkek fennállását feltételezi.

 

Az értékek hierarchiája: Croce

-          egyedi-elméleti érték: szép (ESZTÉTIKA)

-          általános-elméleti érték: igaz (LOGIKA)

-          egyedi gyakorlati érték: hasznos (GAZDASÁGTAN)

-          általános gyakorlati érték: jó (ETIKA)

 

Minden szférának megvan a maga nyelve, sajátos szimbólumrendszereket jelentenek. Minden jel csak akkor jel, ha egy nyelvrendszer tagja, jelentéssel bír. A jelrendszerekkel a szemiotika foglalkozik.

 

A művészeti alkotások a legkülönbözőbb anyagokban valósulnak meg. A természetes nyelvhez legközelebb az irodalmi művek állnak. A többi művészet nyelvi alapja is a természetes nyelv, hiszen bármely jelrendszer kidolgozása is csak a nyelv által, annak közvetítésével lehetséges.


 

18. A művészet mint társadalmi gyakorlat:

művészetfilozófia , művészetszociológia, művészetpszichológia

 

 

A művészeti alkotások a mágikus korhoz visszanyúlnak, bár akkor még nem voltak a kultusz részének tekinthetőek. (A közvetlen életmegnyilvánulásokhoz kötődtek; örömtánc, stb.)

 

A művészet kialakulása = a szociogenezissel.

 

Ősi korszak: az alkotó-befogadó viszony még nem különül el egymástól. A műalkotás, mint zárt tárgyforma még nem létezik.

 

Antikvitás és reneszánsz: az egyén - itt már mint önálló individuum - megkezdi elszakadását a közösségtől, a művészetben megjelenik zárt alkotásként a műtárgy. A művészet a mágia olyan vonásait folytatja, amelyek eljátsszák azokat a szabad emberi tevékenységeket, amelyek megvalósítására az életben nincs lehetőség.

 

A művészet és a műalkotások filozófiai kérdésével a művészetfilozófia foglalkozik.

A művészetfilozófia értelmében vett esztétika alapvető tárgya a szép kategóriája.

-          esztétika és etika: ami jó, az szép = társadalmi konvenció

-          szép és hasznos: szép egy ház, amiben jó lakni = gazdasági szempont

 

Kant: megkülönbözteti a szépet a kellemestől és a jótól, a műalkotás valódi célt nélkülöz. Az ízlés-ítélet szubjektív, minden embernek megvan a maga ízlése. Ha valaki szépnek nyilvánít valamit, akkor feltételezi, hogy azt másnak is szépnek kellene tartania, ha ugyanazon feltételek között ítél, mint ő.

 

A mechanikus művészeteknek (mesterségek, iparművészetek) kell rendelkezniük szabályokkal, de

a szépművészeteknek minden kényszertől mentesnek kell lenni.

 

A szép az eszme érzéki megjelenése az emberi szabadságot megvalósító történelemben.

-          szimbolikus művészi formák: az eszme még nincs érzékileg kifejlődve (sematikus egyiptomi művészet)

-          klasszikus művészi formák: a szép = ideál (görög művészet)

-          romantikus művészi formák: a szép = a lélek belső alakja (keresztény és modern kor művészete)

A szépség tehát történelmi-társadalmi termék.

A szépség mindig megőrzi az érzéki-felidéző jellegét.

 

Az esztétikum csak szubjektumokra való vonatkozásokban létezik, mindig befogadásra és befogadókra irányul.

 

A művészet olyan elsajátítás, amely magában foglalja a mű-befogadás viszonylatot.

Miközben a műre összpontosítjuk egész személyiségünket, elvonatkoztatunk a közvetlenül adott valóságtól, amikor pedig visszatérünk a mindennapi életbe, némileg más emberként térünk vissza, más szemmel tekintünk a világra.

 

A befogadás pillanatában a mindennap embere katarzison, megtisztuláson megy át.

A katartikus hatás minden műalkotás lényegi tulajdonsága: az olyan esztétikai tárgy, mely nem képes ilyen hatás kiváltására, nem művészi alkotás, hanem a mindennapi élet esztétikuma.

 

A művészet antropomorfizál, többértelműen érvényesül, értékkritériuma a többértelműség.

 

A művészeti alkotások tartalma történelmileg változó.

A tartalom a művész víziója a világról.

A forma valamely tartalmat, mint aktuális belső értéket jelenít meg.

 

Az egynemű közeg a megformálandó anyagot egynemű síkokra koncentrálva jeleníti meg. Az egynemű közeg kategóriája a kiindulópontja a műfajelméleteknek is.

Az egynemű közeg a művész és a befogadó összes érzelmi, gondolati viszonylatait lefordítja az adott témának megfelelően.

 

A meghatározatlan tárgyiasság kizárja a szabályszerűségeket.

A képzőművészetekben a meghatározottság van túlsúlyban a meghatározatlansággal szemben.

Az irodalomban a meghatározottság és a meghatározatlanság között egyensúly van.

A zenében a meghatározatlanság dominál.

 

Intenzív totalitás: Minden műalkotás önmagán belül kimeríthetetlenül gazdag és bonyolult, fogalmilag csak közelíthetően fejezhető ki. Zárt egység.

 

A művészeti esztétikum történelmi produktum: a művészet mindig társadalmi viszonylatrendszerben létezik. Relatív önállósággal bír; egy adott korban a művészeten belül valamelyik ágazat vagy műfaj mindig elterjedtebbé válik, mint a többi.

 

Az esztétikai-művészeti képződmények a történelmileg létező valóságot adják vissza. Az igazi művészet aktualitása nem a napi értelemben fogható fel. A nagy műalkotás mindig túllép a saját korán, mert az annak éleslátású megítélője.

 

Különböző társadalmi korszakokban a művészet különböző ágai kerülnek uralkodó szerepbe. Ennek oka a társadalmi-történelmi meghatározottság.

Náhány műfaj pl. az eposz kihalt, s néhány új született: regény, film.

 

antikvitásmítoszok: emberi társadalom nagy átalakulásairól

görög tragédiák – patriarchális-arisztokratikus társadalmi formák szétzúzásáról

drámák – emberek összecsapásairól

kereszténység – legendák:források a szentek, gazdag folklorikus anyagból dolgoztak

 

A demitologizálás a reneszánsz korában kezdődött. Hús-vér emberek jelentek meg a képzőművészetekben (Giottó, Michelangelo), az irodalomban (Dante, Petrarca)

 

angol reneszánsz – tragédiák II. korszaka (végsőkig való kiélezettség)

 

A polgárság kialakulásával, az ember, mint individuum rányomja bélyegét a művészetekre. A képzőművészetekben a polgári hétköznapok eseményei és tárgyai jelennek meg, ezek tükröződnek. Kialakul a csendélet, tájkép, regény.

 

-          csehovi, ibseni drámák: a szereplők “vergődnek”

-          shakespeari: “Légy hű önmagadhoz!”

-          kafkai, becketti művek: közöny, kiúttalanság

 

Minden művészi alkotás hozzájárul egy adott világkép megszilárdulásához ,vagy eróziójához.

A művészeti alkotások társadalmi hatása függ az elismertségétől, hírnevétől és a társadalmi érdekektől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.