DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Filozófia összefoglaló PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Fiozófia összefoglaló

I.

MI A FILOZÓFIA?

 

1. Világkép, világnézet, filozófia

Az embert körülvevő természeti környezet szerkezetére és működésére vonatkozó ismereteket összefoglaló ismeretrendszert egyszóval világképnek nevezzük. Visszatükrözi mindazt, ahogy az ember a tőle függetlenül létező külső világot tudatosítja, leképezi magában anélkül, hogy a hozzá való viszonyát tisztázná. Amikor mindezek megválaszolásán felül már olyan kérdések is felmerülnek, hogy mi köti össze az embert az őt körülvevő világgal, hat-e ő a környezetére, illetve a környezete rá, amikor az ember magára vonatkoztatva értékeli is a világképének elemeit: mi jó, mi rossz, mi hasznos illetve haszontalan, felfedezi az önmaga és társadalmi illetve természeti környezete közötti összefüggéseket vagy különbségeket, azokat értékeli és értékeléseivel szemben elkötelezetté válik – ez  már világnézet.

A világnézet mindig tartalmaz világképet. A világképnek világnézeti következményei vannak. A világkép és a világnézet összefonódottsága sok filozófus szerint oly magas mértékű, hogy fogalmi megkülönböztetésük nem indokolt, számukra a két kifejezés egymás szinonímája.

A filozófia szűkebb fogalom a világnézetnél, logikai nyelven nevezhetnénk a világnézet fajfogalmának. Minden filozófia világnézet, világnézeti kérdésekkel és válaszokkal foglakozik.

Filozófiáról beszélhetünk akkor, amikor az ember spontánul kalakult világnézetének elemei közötti kapcsolatok és szerepük tudatosulnak és elméleti megalapozást kapva rendszereződnek. A filozófia a világnézeti ismeretek egy rendezett elméleti szintje, orientál bennünket a rajtunk kívül létező világban és saját világunkban.

A szaktudományok fejlődésével az a világkép, amelyre a tudományt tisztelő filozófiák legitim módon támaszkodhatnak, jelentősen átalakult. Ez a világkép már “varázstalanított”, demitologizált, dezantropomorfizált.

Az ember a természeti környezete megértésekor kezdetben a saját magatartásának megfigyeléséből indult ki. Az ember cselekedetei mögött szándékok, elérendő célok húzódnak meg. A természeti környezetében végbemenő történésekről is feltételezte, hogy célra, valaminek az elérésére irányulnak. De ki tűzte ki ezt a célt? Bizonyára az emberi lélekhez hasonló szellemek állnak a háttérben – gondolták. Azt a szemléletet, és világmagyarázatot, amikor a világot az ember “hasonmására” képzelik el, a természeti erőkben vagy azok mögött irányító értelmet feltételeznek, antropomorfizmusnak nevezzük. E szemléletnek a mai napig számtalan alakja fennmaradt, a mai teologikus felfogásokban is tetten érhető.

Még a mai kor embere számára is túlságosan csábító annak a feltételezése, hogy az ember értelmes célért létezik a világban, és külső értelem irányítja az életfeltételeit jelentő természetet is. Goethe Faustja mondja a tenger vad hullámainak láttán:”Ami a kétségbeesésig képes volna megfélemlíteni, az a fékezhetetlen elemek céltalan ereje.”

A tudomány eredményeiből szintetizálódó tudományos világképben a természet az  embertől függetlenül, közömbösen létezik, léte és működése nem célra orientált, a világtörténés nem finálisan determinált: azaz a tudományos világkép dezantropomorf.

A szaktudományok hatnak a filozófiákra, amelyek összhangban kívánnak maradni (kerülni) a tudományos világképpel. Ez a törekvés azonban nem minden filozófiára jellemző.

 

2. A filozófiai gondolkodás keletkezése. Az európai filozófiai gondolkodás az i.e. VI. Évszázadban az ókori görög kultúrában keletkezett, éspedig a kor uralkodó világnézetével, a mitológiával szemben. A görögség akkor lépett a fejlődésének abba a szakaszába, amikor a mágiával és mitológiával átszőtt világkép és világnézet, már sokak számára nem volt olyan meggyőző, hogy arra alapozzák magatartásukat, életstratégiájukat és életmódjukat.

A mágia annak a felismerése, hogy az embert körülvevő környezet átalakítható, az ember számára kedvezővé tehető. Az a mód, az a cselekvéssor, amely ezt az átalakítást lehetővé tette számos felesleges, az elérendő cél szempontjából szükségtelen elemet tartalmazott. (Pl. sikeres harc vagy vadászat momentumainak megismétlése az újabb harc vagy vadászat előtt.) A sámánok mágiával gyógyítottak: de amelyik valóban gyógyított, annak eljárásában voltak valóságos gyógyító hatású elemek is.

A mítoszban gondolkodó ember már nem csak önmagát különböztette meg a környezetétől, hanem a környezetét is differenciálta. Megkülönböztette az ember számára befolyásolható részt, amelyet saját világa, az e világ részének tekintett. Mai kifejezéssel ez volt az immanens világ. Az embert körülvevő világ másik része az ember számára mindig elérhetetlen, saját eszközeivel, akaratával nem befolyásolható világ, amely ugyanakkor sorsdöntő hatással van az ember világára, és magára az emberre. A túlvilágra vonatkozó ismereteikben mindig ott volt a bizonytalanság, a titok, a misztikum.

A mítosz alkalmas volt az adott embercsoport fontos, de lényegében nem ismert sorskérdéseinek megmagyarázására. Így születtek az eredetmondák, illetve az adott népközösség történelmének, vagy mindennapi életének fontos mozzanatait megmagyarázó “mesék”, mítoszok, regék, amelyekben egymással összefonódva kaptak szerepet a valós, evilági erők és tényezők a túlvilág erőivel, isteneivel és más transzcendens szereplőkkel együtt. E mítoszok rendszere adja a mitológiát.

A mágia még nem magyarázat. A mitológiával jelenik meg a világnézet, amely a maga módján tisztázza az ember viszonyát az immanens és transzcendens világhoz egyaránt.

Az első filozófusok a mitológiánál stabilabb kapaszkodókat kerestek világnézetükhöz. Egy részük jóllehet a világ lényegét szellemi természetűnek ítélte meg, kevesebb hittel voltak az ember számára megfejthetetlen titkok iránt. Nagyobb bizalommal voltak az emberi tapasztalatok, illetve az azokon nyugvó, azokkal összhangra törekvő ismeretek iránt, amelyekre alapozva az ember cselekvőképessége, a természettel szembeni szabadsága megnő. Ilyen filozófus volt Platón, aki feltételezett egy másik, szellemileg létező világot a földi világunkon túl. Szerinte az ember születése előtt itt, az ideák világában élt, és képes arra visszaemlékezni. Ebből a visszaemlékezésből merítheti az ember a legbiztosabb ismereteit, amelyek életvezetése számára is iránymutatóak lehetnek. Ez a másvilág megközelíthetetlen az emberi érzékszervek útján. A görög filozófusok abban megegyeztek, hogy az embereknek bízniuk kell az igényes megismerés útján megszerezhető, magasabb szintű ismeretekben, bölcsességekben, sőt ezeket kell életvezetésük alapjává tenni. Jellemző módon magukat nem is bölcs embereknek, hanem bölcsesség szerető embereknek (filo- szófusoknak) tartották.

A bölcsességek a kezdeti időben  együvé tartoztak a matematikai, csillagászati, természeti és életvezetésre vonatkozó magasabb ismeretek. Ez volt a tudomány amivel helyettesíthették a mitológiát.

Annak ellenére, hogy manapság sokak a filozófia “kiürítésének” folyamatáról beszélnek, elmondhatjuk, hogy a filozófiának még mindig maradt bőséges terrénuma. Hiszen a tudatos világnézeteket adó eszmerendszerekre mindig szüksége lesz az embereknek és az önállósult filozófiai diszciplinák (etika, esztétika, stb.) sem nélkülözhetik a filozófiai megalapozottságukat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II.

A filozófiai megismerés sajátosságai

 

A filozófia az ember világában való tájékozódáshoz, eligazodáshoz ad ismereteket és fejleszt ki képességeket. Nem lineárisan építkező tudomány, mint például a matematika, vagy általában a természettudományok.  A filozófusok megállapításai nem végleges, hanem lehetséges igazságokat mondanak ki. Ismereteik és élettapasztalataik egyéni szintézisét adják, még ha támaszkodnak is a szaktudományokra, akkor sem csak megismétlik, hanem egyéni szintézisben használják fel az eredményeiket.

A filozófiának akkor  is meg kell fogalmaznia kérdéseit, és választ kell keresnie és adnia rájuk, ha hiányos előismeretekkel rendelkezik. Hiszen az embernek élete során döntéseket kell folyamatosan hoznia és ehhez kapaszkodókra van szüksége.

A filozófiának joga van rákérdezni minden korábbi “igazságainkra” , álláspontunkra újabb megerősítést  vagy éppen korrekciót igényelve. Arra például : alá kell e rendelnie az egyénnek saját érdekeit a közösség érdekeinek, vannak e olyan jogaik, amelyeknek prioritása van a közösségi érdekekkel szemben? Ha igen miért? Stb. Csupa olyan kérdés, amelyekre az igényes ember választ keres. Fenntartja a jogot magának, hogy ezeket a kérdéseket feltegye és önmaga számára érthető Választ kapjon rájuk. E kérdések feltevésekor és a válasz keresésekor, megtalálásakor az ember tulajdonképpen filozofál. A filozofálás lényege: újabb és újabb próbára kitenni korábbi bizonyosságainkat, és újabb bizonyosságokat találni, amelyek megbízható kiinduló pontjai lehetnek állásfoglalásainknak, magatartásunknak.

A filozófia lényege a bölcsesség szeretete és a bölcsességre való törekvés. Jaspers így fogalmaz: “A filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése, tekintet nélkül arra, hogy hány filozófus hamisítja meg a szó értelmét dogmatizmusával, az oktató elvek tömegével, azzal a szándékával, hogy végérvényes és teljes legyen. A filozófia úton-levést jelent .Kérdései lényegesebbek válaszainál, s minden kérdése további kérdéseket szül.”

A tudomány és a filozófia sokban hasonlítanak, de legalább ennyiben különböznek is. Mindkettő az  absztrakt fogalmi gondolkodás olyan rendszerét épí ti ki magának, amelyben logikai koherenciára törekszik. Ebből adódóan a tudomány eredményei beépíthetők valamely filozófiai rendszerbe.

Mindkettő a tárgyukon belül az “általánosra” vonatkozó objektív törvények feltárására törekszik. A  szaktudomány a szakterületének keretein belül a filozófia a “világegész” keretén belül.

Lényeges különbségük, hogy a tudomány az emberi tapasztalat tényein alapuló – a logika szabályainak eleget tevő – általánosításokon nyugszik és hipotéziseit csak tudományos igényű bizonyítottság esetén emeli be tételei közé. Egy tudományos kérdésre egy  igaz feleletet ad a tudomány még akkor is, ha az adott tétel is magán viseli a relatív ( a nem teljesség , a pontosíthatóság jellegét). A filozófiai gondolkodást kevésbé kötik a bizonyítási kötelezettségek. A tényanyag és érvanyag itt inkább a demonstráció, a példaszerű bemutatás szerepét játsza. A hipotéziseket mint lehetséges igazságokat  kezeli mindaddig, amíg azok  nem kerülnek feloldhatatlan logikai ellentmondásba az adott filozófiai gondolatrendszer más tételeivel, illetve a tapasztalattal.

A világban tájékozódni, és cselekedni akaró embert nem elégíthet ki egy olyan helyzet, hogy kérdéseire még nincs válasz, nem elégedhet meg a “tudományos hallgatással”. Ha nincs bizonyítottan igaz válasz , akkor megelégszik a számára elérhető lehetséges igaz válasszal.

Ez a magyarázata annak, hogy a különböző filozófiai irányzatok egy sor kérdést másként, gyakran egymásnak ellentmondóan válaszolnak meg. A tudomány csak bizonyított állításokból építkezhet, a filozófia tudományosan nem cáfolt hipotézisekből is. A filozófia az emberi lét lényegét kívánja feltárni a világlétben és más emberekkel való létviszonyában. Világnézetén keresztül az egyén fogalmazza meg az értékelését és viszonyát a világhoz. A világ az ember számára adott és ebben az értelemben objektív, de a hozzávaló tudatos viszonyát ő alakítja ki és fogalmazza meg (jól vagy kevésbé jól), így az szubjektív. Ez a szubjektív elem a világnézeti – filozófiai – sokszínűséghez vezet. A világot teljes mélységében csak az ismerheti meg, aki “kívülről” néz le rá, aki nem része ennek a világnak. Ha van transzcendens lény (Isten), akkor ő, ha nincs akkor marad a viszonylagos emberi megismerés, és marad a filozófia, ami az útonlevő embernek segít  - nem általános érvénnyel, hanem bizonyos élethelyzetekben, bizonyos viszonyok megítélésében – eligazodni, segít helyzetének megítélésében, lehetőségeinek feltárásában. A filozófiai megismerés sajátosságából adódóan a filozófia oktatás célja sem lehet más, mint kifejleszteni a hallgatóban a világnézeti tájékozódó képességet.

Az elődök példáján tanulva magunknak is képessé kell válnunk a problémák meglátására, kérdések felvetésére, és válaszok megfogalmazására. A filozófiai gondolatnak mindig saját alkotásként kell létreejönnie. Mindenkinek magának kell megalkotnia.

 

4. A filozófia hasznáról

Az értelmiségi ember számára szükséges valamiféle tudatos, koherens világnézet, amelynek elméleti szintje magasabb és igényesebb a spontán világnézetnél, azaz szüksége van filozófia kulturáltságra, enélkül nagyon is féloldalas lenne a felkészültségünk, nagyobb lenne az ún. “szakbarbárság” veszélye. A világnézet, világkép létrejöhet spontán módon, és tanulás során, illetve a két folymat keveredése útján. A filozófiát az emeli a spontán világnézet fölé, hogy igényes válaszokat kíván megfogalmazni a világnézeti kérdésekre, a válaszokban egyfajta koherenciára (logikai illeszkedésre) törekszik. Nem állíthatjuk, hogy a filozófia tudomány, csak arra utalhatunk, hogy a fogalomhasználat következetességével, a kijelentések logikai kapcsolódásával, indoklási igényével, magyarázatával a tudományos igényt figyelembe veszi és alkalmazza. Ez a tudományos igény az, amely megkülönbözteti a filozófiát a teológiától is.

A filozófia azért szükséges az ember számára, hogy otthon érezhesse magát abban a világban, amelyben él. Az emberi világ kellő megismeréséhez van szüksége az embernek az elméleti tudat szintjét elérő világnézetre, azaz filozófiára.

Az értelmiségképzésen belüli filozófia tanulmányok ahhoz járulnak hozzá, hogy jobban értse az értelmiségi  ember a világot, amelyben otthon kell lennie és tudatosabban alakíthassa  ki a hozzávaló viszonyát.

 

5. A filozófia területei 

Attól függően, hogy egy-egy konkrét filozófia a valóság mely részterületének megmagyarázására irányul filozófiai diszciplinákat különböztethetünk meg. Főbb filozófiai diszciplinák:

1. Lételmélet (ontológia)

A létező dolgok, valamint általában a létezés közös törvényszerűségeinek leírására vállalkozik.

2. Ismeretelmélet (gnoszeológia)

Az emberi megismerés lehetőségeit, korlátait és általános törvényszerűségeit vizsgálja.

3. Dialektika.

A létező dolgok közötti egyetemes összefüggés formáit, a mozgás egyetemes törvényeit, valamint a megismerés folyamat- jellegét, annak fejlődési törvényeit írja le.

4. Természetfilozófia.

A modern természettudományos világkép világnézeti-filozófia konzekvenciáit kutatja. Számos alterületre tagolódik (pl. a genetika világnézeti problémái, modern kozmológia, stb.)

5. Társadalomfilozófia.

Többféle terjedelemben használt fogalom. Legszélesebb értelmezésben a természetfilozófia ellenfogalma. Felölel minden az emberi társadalommal (és az  emberrel) összefüggő filozófiai problémát. Szűkebb értelemben az emberi társadalommal (társadalmakkal) közösségek kialakulásával, létével, fejlődésével kapcsolatos világnézeti kérdéseket öleli fel.Általános társadalomértelmezést ad, így részben fedik egymást az általános szociológia néven jelölt diszciplinával.

6. Filozófiai antropológia.

Főbb kérdései: Mi az ember? Mitől ember az ember? Milyen módon fejlődött ki az ember?

7. Történelemfilozófia.

Az emberi társadalom kialakulása és történelmi fejlődése általános törvényeit írja le. Kutatja az egyes ember szerepét és lehetőségeit a történelemben.

8. Politikai filozófia.

A társadalom politikai életének filozófia értelmezése és leírása.

9. Erkölcsfilozófia.

A társadalom (és az egyén) erkölcsi élete filozófiai problémáinak, értelmezéseinek szintézise.

10. Vallásfilozófia.

A vallás lényegének, az ember és a transzcendens viszonyának, a vallás társadalmi szerepének filozófiai kérdései.

11. Esztétika.

Művészetfilozófia. Az esztétikum különböző kategóriákban való megjelenését, törvényszerűségeit vizsgálja, főként a művészetben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                          

III.

A LÉTELMÉLET PROBLÁMÁI

 

Azt a filozófiai gondolkodásnak azt a területetét, amely a léttel, a lét értelmezésével, a létezők fajtáival, felépítésük és átalakulásuk közös törvényeivel foglalkozik - ontológiának nevezzük.

Az ontológia kérdéseit boncolgatta már az ókorban a preszokratikus görög filozófia is , kersvén az őselemet (archét), ami az ő felfogásukban olyan végső alapja minden létezőnek, amiből a fejlődés során minden konkrét minőségű dolog keletkezett. Az újkori filozófiában aztán a szubsztancia fogalma veszi át az arcsé szerepét.

Platón szerint a földi, egymáshoz hasonló dolgok csoportjának van egy eredeti, tökéletes szellemi mása, ideája abban a másik világban, amit az ideák világának nevezett. E világ tökéletlen mása a földi világ – állította.

1. Szubsztancia

Az ontológiának a létezők viszonyait, sajátosságait leíró része feltételezi, hogy az egyes embertől független, objektív valóságban az ember csak szereplő, annyi aktivitással, amennyit a determináltsága megenged. Ezeknek az ontológiáknak központi kategóriája a szubsztancia, amelyet olyan önálló, végső létezőként definiálnak, amelynek lét oka önmaga. Minden más konrét létező a szubsztanciákból épül fel. Attól függően, hogy a filozófiák hány létező szubsztanciát tételeznek fel, monista, dualista és pluralista irányzatok különíthetők el.

2.Monizmus

A monista filozófiák feltételezik, hogy minden létezőben van valami végső, közös elem amelyekből felépülnek a konkrét dolgok. A létről szóló elméletnek le kell írnia a feltételezett szubsztancia lényegét, természetét, lényeges tulajdonságait, fel kell tárnia a konkrét képződmények keletkezésének, működésének törvényeit.

A materializmus a filozófia egyik monista irányzata, amely az anyagban véli felfedezni az általa egyetlennek tekintett szubsztanciát.

A matematikus-filozófus Bertrand Russel és a materialista Engels egyike sem kételkedett az elmétől-tudattól független anyag reális létében amely térben létezik és mozog.

A XX. századi fizika által hozott természettudományos ismeretek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az anyag nem csak tárgyi és testi, hanem folytonos mező formájában is létezhet. Sőt változtatható állapotai átalakulhatnak egymásba. A mezőkre pedig nem jellemző a koncentrált térkitöltés hanem a tér csak egy adott részében vannak jelen a különböző terek.

A szocialista világ valamikori vezetői (néha bizony teljes sikerrel) igyekeztek a filozófiát a politika szolgálólányává tenni, nagy kárt okozva ezzel a filozófia fejlődésének.Ugyanakkor nem javasolt és értelmetlen  is lenne, ha “tárgyalás nélkül” dobnánk ki az ablakon akár a marxi-engels-i dialektikus materializmust, de különösen a XX. század második felének materialista próbálkozásait. Gondolok itt az argentin Mario Bunga kritikai materializmusára ugyanúgy mint a francia Lucien Sevé megújítási törekvéseire. Ugyanis egy filozófiai nézetrendszert kritikailag kell legyőzni és semmi esetre sem érdemi kritika nélkül megbélyegezni, ami csak politikai eszköz lehet, meglehetősen távol áll azonban a kulturált filozófiai élettől.

A modern materializmus alapfogalma az anyag, amit szubsztanciának tekint. Az anyagon értik mindazt a létezőt, amely az emberi tudattól függetlenül is létezik.

A materialista ontológia egy másik nagy vállalkozása a társadalom életének, determináltságának materialista értelmezése. Ennek követői arra figyelmeztetnek, hogy a történelem megismerésének kulcsa és valóságos mozgásának hajtóereje azokban a  tényezőkben rejlenek, amelyek a történelmileg cselekvő emberek indító okai mögött állnak, és végső soron amelyek az emberek anyagi életfolyamataiból erednek.

A monista felfogások másik alapvető irányzata az objektív idealizmus, amely feltételez az emberi és természeti világon túl egy önálló léttel bíró szellemi világot, mint szubsztanciát. Az objektív szellem determinálja az anyagi valóságot is, az anyagi létszférától elvitatják az öndetermináló képességet.Az anyag és az anyagi világ itt önmozgásra képtelen, önmagának nem létoka, azaz nem szubsztancia. Az egyetlen szubsztancia az objektív szellem. Az anyagi világ már a létét is ennek az objektív szellemnek köszönheti. Ebben a felfogásban az objektív szellem önálló létre képes és önmaga oka, tehát szubsztancia.

Monista irányzatként kell megemlítenünk a szubjektív idealizmust, amely abból indul ki, hogy az ember ismeretei csak az érzéki megismerésből adódhatnak. Azonban az ész sohasem a külvilággal van kapcsolatban, hanem csak saját érzeteivel. Az egyén tudatában megjelenő világ milyensége az egyén szubjektumától függ, ebben az értelemben az egyén teremti azt a látszatvilágot (“jelenségvilágot”) amelyben él.

Ahhoz a feltevéshez, hogy a világon csak Én létezem, más emberek és anyagi dolgok létének bizonyosságát nem szerezhetem meg, lehet, hogy csak álmodom az egész életet. B. Russel megadólag így fogalmaz: el kell ismerni, hogy sohasem tudjuk más dolgok létezését bebizonyítani. Nincs logikai lehetetlenség abban a feltevésben, hogy az egész élet álom. De ha ez logikailag nem lehetetlen is, nincen semmiféle okunk arra sem, hogy igaznak tartsuk.

A szubjektív idealizmus nem kíván az embertől független világról,annak ontológiájáról szólni, mert azt nem tartja az emberi megismerés számára megbízhatóan megközelíthetőnek, leírhatónak. A szubjektív idealizmus a nevét onnan kapta, hogy csak az egyéni tudatot, mint szubjektív tudatot ismeri el ismeretelméleti kiindulópontnak.

A dualizmus – érzékelve mind az anyagelvű, mindpedig a szellemi elvű, következetes monizmusok nehézségeit és egyes megoldásaik egyoldalúságát – két szubsztancia egyidejű feltételezésével, az anyag és a tudat szubsztanciaként való értelmezésével építi ki filozófiai világképét és világnézetét. Mindez ellentmond a szubsztancia értelmezésének, hiszen ott önállóságról, öntörvényűségről van szó és kizárja az alárendeltséget, mástól való függést. Ezért a dualista értelmezések előbb-utóbb valamelyik monista értelmezés irányában kénytelenek engedményeket tenni, és eklekticizmushoz vezetnek, legalábbis akkor, ha az anyag és a tudat egyidejű szubsztanciális létét fenn kívánják tartani.

Wartovsky: A test és a lélek viszonya

...Problémánk , hogy milyen kapcsolatban van az agy a szellemmel vagy az organizmus a szellemmel.Az előbbi esetben az agyat a tudat szervének tekintjük, az utóbbiban pedig úgy fejleszthetjük tovább ezt a gondolatot, hogy az agy és az idegrendszer révén az egész szervezet tudatos.

Feltehető, hogy a testi állapotokat, közvetlenül vagy közvetve, fizikai eszközökkel vizsgálhatja a tudomány. Ha azt állítjuk, hogy a szellem nem más mint ezeknek a testi állapotoknak bizonyos szerveződése, akkor a szellemi eseményeknek vagy állapotoknak fizikaiakra való leplezetlenül fizikalista redukciójával van dolgunk. A fizikalista redukció szerint a szellemi és a fizikai állapot numerikusan azonos. Ha tehát megfigyelhetnénk azt az “f” fizikai állapotot amely az introspekcióban “t” szellemi állapotként jelenik meg, akkor valójában egy más aspektusban “figyelnénk” meg a “szellemi” állapotot, vagyis “f” és “t” azonos referenciával bírna, ugyanannak a dolognak két neve volna.

Az emergentista és mentalista felfogások szerint a szellemi és a fizikai között nincs abszolút azonossági viszony, noha lehetséges a korreláció.

IV.

 

EGYETEMES ÖSSZEFÜGGÉSEK I.

 

1. OKSÁG

Az öszefüggések leggyakoribb, legáltalánosabb, és legegyszrűbb formája az oksági összefüggés. Vizsgálata végighúzódik a filozófia egész történetén. Ez azzal magyarázható, hogy az okság a mindennapi életben a legszembetűnőbb egyetemes összefüggés-típus.

Az oksági (kauzális) összefüggés két jelenség, illetve jelenséghalmaz közötti kapcsolat, melyek közül az egyik (ok) időben megelőzi a másikat (okozat, következmény) és előidézi, kiváltja azt. Például az évszakok vagy a napszakok egymást követik, de nem okai egymásnak.

A különböző események létrejöttéhez, bekövetkezéséhez általában nem egy, hanem több tényező hatása szükséges. Ezek közül egyet vagy néhányat mint okot megkülönböztetünk a többitől mint feltételtől.Az ok aktív szerepet játszik az okozat létrejöttében, létében vagy megszűnésében, a feltételek pedig – jóllehet jelenlétük elkerülhetetlen a következmény szempontjából – nem töltenek be az okhoz hasonló mértékben aktív szerepet. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy azonos okok más feltételek között eltérő következményekhez vezetnek. Azonos okok csak azonos feltételek mellett eredményeznek azonos okozatokat.

Az oksági összefüggéssel kapcsolatban az alkalomról is említést kell tenni. Alkalmon általában az okozat megvalósulásához szükséges okok és feltételek kedvező alakulását értjük. Az alkalom fogalmát az ürügy rokonértelmű fogalmaként is használjuk olyan értelemben és abban az esetben, ha az okozati összefüggést és a megvalósulásához szükséges feltételeket elfedi,eltakarja valamely nem lényeges feltétel, s ez jelenik meg okként. Valójában itt sen azonos a feltétel az okkal. (Mint például az I. Vh. Kirobbanásakor.)

 

2. TELEOLÓGIA

Az okság elvének objektív idealista értelmezését képviseli az ún. célokság tana is, más néven a teleológia. E tan szerint az anyagi világon kívül létezik egy célkitűző értelem, ez határozza meg az anyagi világban lejátszódó eseményeket, ennek eredménye, hogy minden folyamat célszerűen megy végbe. A cél-okság tana sajátosan “antropomorfizáló” világmagyarázat. Az emberi tevékenység közismerten céltudatos jellegű. Ennek a céltudatos emberi tevékenységnek a mintájára magyarázza a célokság tana az anyagi világot, úgy, mintha az anyagi világnak is volna célokat kitűző értelme.

Az okság az összefüggésnek csak az egyik, a legegyszerűbb formája.Az oksági összefüggésben két jelenség, jelenségcsoport – az ok és az okozat – közvetlen összefüggését vizsgáljuk, elvonatkoztatva az összefüggések más formáitól. A valóságban az oksági összefüggés nem egyedül, önmagában, az egyetemes összefüggések más formáitól elszigetelten létezik. Az okság csak kis részecskéje az összefüggésnek, de nem csupán a szubjektív, hanem az objektív osszefüggésnek a részecskéje. Az összefüggések vizsgálata nem állhat meg az okságnál, és magát az okságot sem lehet csupán önmagában vizsgálni, az ok és az okozat kapcsolatát leegyszerűsítve egyoldalúan felfogni. Az okság dialektikus felfogása abból indul ki, hogy ok és okozat olyan képzetek, amelyek csak az egyes esetre való alkalmazásukban érvényesek ebben a meghatározottságukban. Azonban mihelyt az egyes esetet a világ egészével való általános összefüggésben tekinjük, összefolynak, feloldódnak az egyetemes kölcsönhatás szemléletében. Ahol oko és okozatok folytonosan helyet cserélnek, s ami most vagy itt okozat, ott vagy máskor okká lesz és megfordítva.

Az oksági összefüggés időben egymást követő jelenségek determinációs viszonyára vonatkozik. De nem csak időben egymást követő események, jelenségek között létezhet determinációs viszony, hanem egyidejűleg létező, egymással kölcsönhatásban álló jelenségek között is.

 

 

3. SZÜKSÉGSZERŰ ÉS VÉLETLEN

A modern dialektikus materializmus álláspontja szerint szükségszerű az az összefüggés, amely az adott folyamatot, dolgot, jelenséget alkotó elemek belső meghatározottságából, kapcsolatából adódik. Olyan kapcsolat, amely az adott jelenség vagy folyamat létezése esetén – adott feltételek mellett – elkerülhetetlenül létrejön, amelynek oka az adott jelenségben, folymatban van.

Véletlennek nevezzük azt az összefüggést, amely bekövetkezhez, meg nem is. Alapja egy másik jelenség hatása, valamilyen külső, vagy a jelenség lényege szempontjából mellékes ok. A metafizikus determinizmus álláspontja szerint, a természetben mindenütt egyszerű, közvetlen szükségszerűség uralkodik, minden egyformán szükségszerű. Ez az álláspont tagadja a véletlenek objektív létezését és szerepét a jelenségek és folyamatok meghatározottságában.

Az indeterminizmus az, a metafizikus determinizmussal ellentétben a szükségszerűséget tagadja. Csak mi rendezzük, értelmezzük a véletlenek halmazát a szükségszerűség fogalmának segítségével.

A dialektika egységben és kölcsönhatásban fogja fel és értelmezi a szükségszerűséget és a véletlent, mint a dolgok, jelenségek, folyamatok konkrét meghatározottságának két egymással összefüggő, egymást kiegészítő, egymásba átmnő oldalát. A természetben és a társadalomban nincs tiszta szükségszerűség, mint ahogyan tiszta véletlen sincs. A véletlen a szükségszerűség kiegészítése és megjelenési formája. A szükségszerűség a véletleneken keresztül valósul meg. Ezt figyelhetjük meg például a fajok fejlődésében amikor az egyes fajokon belül az egyedek végtelen számú véletlen különbözőségei a fajtajelleg áttöréséig fokozódnak és egy új fajta kialakulásához vezetnek.

A szükségszerű és véletlen összefüggések, valamint kölcsönhatásuk figyelembevétele egyaránt fontos egyrészt azért, mert a kölcsönhatások kutatása folyamán nem állhatunk meg az oksági kölcsönhatások vizsgálatánál, vagy a véletlenek leírásánál, hanem tovább kell lépnünk a szükségszerű kölcsönhatások tanulmányozásához. Konkrét helyzetekben gondosan meg kell különböztetnünk ezeket, hogy tevékenységünk során a szükségszerű összefüggéseket pontosan számításba tudjuk venni. Ugyanakkor a véletlennek a szükségszerűvel fenálló kölcsönhatásaitól sem tekinthetünk el a konkrét események pontos megértése szempontjából.

 

4. JELENSÉG ÉS LÉNYEG    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

V.

EGYETEMES ÖSSZEFÜGGÉSEK  II.

 

1. TÖRVÉNY

A törvényszerű összefüggések olyan szükségszerűségek melyek tartósak, lényegesek, általánosak és ismétlődőek. Itt példaként a fizikából ismert tömegvonzás törvényét említhetjük meg. Többek között ennek az alapján jellemezhetjük úgy a törvényszerűséget, hogy az nem más, mint a szükségszerűségek ismétlődő vonásai. A hasonló jellegű egyedi esetek mindegyikének közös vonásai, ismétlődő tulajdonságai, összefüggései. A törvény az ami tartós (maradandó) a jelenségben, a lényegek közötti viszony.

A törvények objektívek is. Nem az emberi tudat határozza meg őket, hanem az akarattól független társadalmi, gazdasági viszonyok szükségszerű, lényegi meghatározottságai. Minden törvényszerű kölcsönhatás egyúttal szükségszerű kölcsönhatás is, de –mivel a szükségszerűség egyedi esetekre vonatkozik – a szükségszerű kölcsönhatásoknak a lényeges, ismétlődő, általános és tartós vonásai a törvényszerű összefüggések.

 

3. SZABADSÁG ÉS DETERMINIZMUS

A filozófia régi törekvése annak megmagyarázása, hogy a determináltság és a szabadság miként tudnak együtt létezni. Ennek kapcsán a filozófia a szabadság két fő tartópillérét hangsúlyozza. Az egyik a függetlenség, ami azt jelenti, hogy nem kényszer hatására születik a döntés, illetve megy végbe a cselekvés. A másik az önmegvalósítás, ami abban mutatkozik meg, hogy az embernek van lehetősége több olyan döntést hozni, amelyeket végre is tud hajtani, a végrehajtásnak megvannak a külső és a belső feltételei.

A szabadságon nem szabad csupán akaratszabadságot értenünk. Akarni azt szabad, aminek megvalósítási feltételei nem ütköznek objektív törvények, az objektív determináltság falaiba.(pl. segélyt “mindenkinek”)

Ugyanígy nem jelent szabadságot císupán függetlennek lenni(hajléktalanok).

Egyik “tartópillér” sem abszolút érvényű.Sem a teljes és mindentől való függés nem létezik, sem a választási-cselekvési lehetőségek száma nem korlátlan. Tekintve, hogy determináltságunkat objektív tényezők hozzák létre, csak viszonylagos szabadság létezik.

 

4. FATALIZMUS ÉS VOLUNTARIZMUS

A törvények és az emberi szabad cselekvés viszonyának egyoldalú értelmezése két szélsőséges szabadságkoncepcióhoz vezet:

A./ Voluntarizmus – a törvénynek nincs embert determináló jellege, az akarat (voluntas) az elsődleges.Az ember tudati tevékenységét függetlennek tartja az anyagi világban érvényesülő objektív determinációtól, s ezen belül a törvényszerű kölcsön hatásoktól.

B./ Fatalizmus (fatum= sors,végzet) – a törvények érvényesülése= vasszükségszerűség. (háborúk, természeti csapások) Tagadja az emberi szabadság lehetőségét, lemond az anyagi világban érvényesülő determinációs rendszerek megismeréséről, de különösen az erre vonatkozó ismeretek gyakorlati felhasználásáról.Mindkét felfogás egyoldalúan értelmezi a  törvényszerű összefüggések, az emberi megismerés és gyakorlati tevékenység kapcsolatát, ezért nem tud kielégitő támpontokat adni az emberi szabadság tényleges megvalósítása számára.

 

 

 

 

 

VI.

 

EGYETEMES ÖSSZFÜGGÉS III.

 

 

1. RÉSZ ÉS EGÉSZ, TOTALITÁS

A részeknek a belőlük képződő egészhez való viszonya régi problémája a filozófiának. Nem minden rész együttes halmaza képez egészet. Az csak akkor jönlétre, ha a részeket funkcionálisan kölcsönös kapcsolatok, kötik össze. E kapcsolatok keretében a folyamatokat belső viszonyok, erők stb. határozzák meg.

A részek és az egész kölcsönösen feltételezik egymást, egymás nélkül nem létezhetnek.A részek sajátos minőségüket csak az egészen belül nyerik el.(Pl. testrészek és test viszonya.) Belső szerkezettel, elemekkel és az egésztől viszonylag különálló önmözgással rendelkeznek. Az egyénre a társadalom sok tekintetben meghatározólag hat, de emelett az ember megmarad fizikai, biológiai és szellemi adottságai totalitásának.

A totalitáson belül a részek sajátos struktúrát képeznek, amelyben alá- és fölérendelő hierarchiában helyezkednek el. Ez a hierarchia változó. (Pl. gazdaság-politika ---hatalomváltás: politika-gazdaság) A részek ugyanúgy determináltak az egész által, mint az egész a részek által. A részek viszonylagos önmozgása előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy más egészet alkotnak, vagy más egész részeivé válnak. A totalitás elvének különösen nagy szerepe van az élő organizmusok és a társadalom tudományos vizsgálatában.

 

2. HOLIZMUS ÉS REDUKCIONIZMUS

A rész és egész viszonyának értelmezése a redukcionizmus és a holizmus filozófiai irányzataiban alapvető jelentőséggel bírnak. Azt a felfogást amely szerint a képződmények mint magasabb minőségek csupán bonyolultságukban különböznek az összetevő elemek minőségétől és ezért – kellő tudományos felkészültséggel – az összetevő elemek létszintjének (mint alacsonyabb szintnek) a törvényeiből megmagyarázható, leírható az egész (magasabb) létszintjének a viselkedése: - redukcionizmusnak nevezzük.(Anglia – “nehezen kezelhető” peremkerületi gyerekek nyogtatózása). Ezzel ellentétes felfogás a holizmus, miszerint az egész (mint magasabb rendű képződmény) sajátosságait kifejező törvények nem vezethetők vissza a részeket leíró törvényekre.( a homo sapiens és a társadalom)

 

3. LEHETŐSÉG ÉS VALÓSÁG

A valóság részei állandó mozgásban, változásban vannak. Egy dolog jelenlegi állapota és jövőbeli változási iránya, illetve kialakuló új állapota közötti összefüggés leírását teszi pontosabbá a lehetőség és valóság kategóriája.

Az új elemei már a régi méhében létrejönnek. A régi és új közötti harc során az addig csak lehetőség formájában jelenlévő lehetőség  valósággá válik. A tárgyak és jelenségek reális létezését nevezzük valóságnak, azaz valóság az ami reálisan létezik. A létező belsejében megszületődő újat jelöljük a lehetőség kategóriával, azt ami megfelelő feltételek mellett bekövetkezhet. A megvalósult lehetőség – az új valóság, amely újabb fejlődési lehetőségeket foglal magába. Az objektive létező realitás (valóság) mindig sokminőségű, benne sok különféle lehetőség létezik.

Több lehetőség esetén az ember aktív közreműködésével úgy alakíthatja a feltételeket, hogy a számára kedvező lehetőség váljék valósággá. A lehetőségek között meg kell különböztetnünk azokat, amelyek megvalósításának megvannak a külső feltételei – ezeket reális lehetőségeknek nevezzük. Amelyeknek az adott pillanatban nincsenek meg a feltételei, de – nem mondanak ellent az objektív törvényeknek – a jövőben minden bizonnyal kialakulnak, ezeket formális, absztrakt lehetőségeknek nevezzük. Ezeket többnyire a tudományos előrelátás tárja fel.

A lehetőségektől meg kell különböztetnünk az illúziókat, a megalapozatlan fantázia szülte elképzeléseket. Ezek valójában csak a “dolgokba” belelátott “lehetőségek”. (Kiből lehet hegedűművész?)

Hasonlóképpen illúzióhoz vezet a formális lehetőségek összetévesztése a reális lehetőségekkel, amikor olyan lehetőségek teljesülését várjuk, amelyek megvalósulásának feltételei még hiányoznak.

A történelmi fejlődésre alkalmazva, a lehetőség kategóriájával szinonim fogalomként használjuk az alternatíva kifejezést. (Szószerint ez kétféle választási lehetőséget jelent, de ma már szélesebb értelemben is használják, választási lehetőségeket értve alatta.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VII.

A FILOZÓFIAI ÉS SZAKANTROPOLÓGIÁK VISZONYA

 

  1. ANTROPOLÓGIÁK

Az antropológia mint szakszó O. Casmann protestáns humanistánál jelenik meg először 1596-ban kiadott művében. Mint alapkifejezés a görög antrophosz (ember) terminusra vezethető vissza. Eredeti jelentése szerint tehát “emberről szóló tudomány”. Használata csak a XVIII.-XIX. Században vált általánossá, ekkor a biológiai antropológiát értették alatta. Számtalan területe között jelentős helyet foglal el a filozófiai antropológia, melynek kutatási eredményeire a szakantropológiák kifejezetten igényt tartanak. Analóg ez a viszony a szaktudományok és a filozófia általában vett viszonyával; a rész és az egész viszonyával állunk itt is szemben. Tekintettel arra, hogy az ember nem egyszerűen anatonómiailag preparált  csontváz vagy fiziológiailag működő organizmus, a filozófiai antropológia az egyetlen olyan kísérlet, amely az embert a maga ember mivoltában egészként ragadja meg. (Löwith-Arzenbacher) Bizonytalanság uralkodik egyelőre annak a kérdésnek a megválaszolásában: vajon a szociál- illetve a kulturális antropológia a filozófiainak részét vagy különálló egészet képezik, képeznek-e.

A paradigma olyan gondolkodás módszertani és megismerési-értelmezési minta, ami a tudományos magyarázatoknak logikai alapmodellt nyújt, amelynek összefüggésrendszere, következtetési eljárásai analógiás segítséget nyújtanak egy-egy probléma elemzéséhez, ábrázolásához, megmagyarázásához. E mintát az adott paradigma hívei általánosan érvényesnek tartanak és alkalmaznak az általuk vizsgált valóság értelmezéséhez és leírásához.

A különböző filozófiai antropológiáknak ez idáig nem sikerült olyan egységes és koherens paradigmát kidolgozni, amely az embert a maga totalitásában képes lenne eszmeileg modellizálni. Erre már a filozófiai antropológia voltaképpeni megalapítója Max Scheler is utalt 1928-ban írt “Az ember helye a Kozmoszban” című munkájában.

 

1. A TEOLÓGIAI ANTROPOLÓGIA    

A keresztény antropológia lényegét tekintve teocentrikus; alapja a biblia és azon belül a Genezis könyve, ebben minden nagy keresztény felekezet gondolkodói egyetértenek. Isten maga a lét, a lét teljessége, értelemmel és akarattal bíró örökkévaló szellemi valóság; a világ Isten szabad és alkotó tevékenységének eredménye, az ember Isten teremtménye, akit saját képmására teremtett.

A keresztény antropológiában az ember legmélyebb titkában fedezzük fel Isten jelenlétét.

“Az ember Istentől származik, Istenben és Istenért él.” J. Maritian szerint: a humanizmus csak Isten és ember kapcsolatában teljesedhet ki és valósulhat meg.

A modern teológia ma már általában nem vitatja az evolúció tanának tudományosságát, az ember természeti származását. Ebben a szemléletváltozásban nagy szerepe volt Teilhard de Chardinnek, akinek elméletét az egyház eleinte gyanakvással fogadta. Fő törekvése az volt, hogy szintetizálja, “összebékítse” a teológiát és a természettudományt. Isten olyan világot teremtett amelynek célja és értelme van.

II. János Pál pápa 1996-ban kinyilvánította álláspontját a kérdés kapcsán. Ebben kijelentette: az ember állati származása a természettudományok által igazolt hipotézis, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lélek isteni eredetű. Az evolúció teológiai értelmezése végső soron teleolokgikus, az eredet és a cél az isteni terv részei; a fejlődés csak az isteni közreműködés révén valósulhat meg.

A lélek a teológia álláspontja szerint a természeti világ fejlődéséből nem vezethető le. A szellemi lélek Isten alkotása: halhatatlan, az emberbe “beleteremtve” megismételhetetlen.

Ugyanakkor a teológiát is foglalkoztatja a kérdés: van-e értelme az ember létezésének. A válasza erre a kérdésre: igen. Az ember transzcendens irányultságú lény. Csak az ember képes az igaz, a szép, és a jó befogadására, de ez – mint Borbelitz írja – posztulálja az Abszolútumot: “Az ember önmaga és tevékenysége transzcendentális feltételeként mindig valamiféle abszolútumot feltételez, aki az emberi lét végső, feltétlen, értelmes oka.

2.      A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ANTROPOLÓGIA

-         Az idő birtokbavétele.

-         A tér meghódítása rövidebb időt vett igénybe: hajózás, repülés, Internet…

-         A rendszertan alapjai: Linné – Systema Naturae,1735: kreacionizmus és fixizmus jellemzi. Egyenes következménye a fajok állandóságának tétele: ”Annyi faj van, amennyit a végtelen Lény kezdetben teremtett.”

     A XIX. Század első felében nagy hatást gyakorolt G. Cuvier katasztrófaelmélete, amely részben J. Lamarck evolucionizmusát, részben az ekkor kibontakozó új tudomány, a geológia evolúcióra utaló állításait volt hivatott megcáfolni. A geológia klasszikus műve 1835-ben jelent meg Ch. Lyell angol geológus és antropológus tollából. Művében kimutatja azt, hogy a fosszíliák olyan lények maradványait tartalmazzák, amelyek ma már nem léteznek, illetve, hogy a földkéreg mélyebb rétegei nagyon primitív élet maradványait őrzik.

-         Darwin: Fajok eredete – 1859. Az evolúció érvényes az ember kialakulására is. A fajokat változékonyság jellemzi. Az életben maradás legfontosabb feltétele az alkalmazkodás, a fajok és az egyedek viszonyát a létért való küzdelem jellemzi, s ennek egyenes következménye a természetes kiválasztódás.

-         A darwini elmélet legfontosabb következménye: az ember elveszítette “különleges” helyét a természeti világban. Ha az univerzum életkorát 1 napnak vesszük, az ember az utolsó 10 másodpercben lépett a színre.

     

3.      A FILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA   

-        Filozófia története = Antropológia története. A fil. antrop. A XVII. Században kezdődik, de csak a XX. sz.-ra teljesedik ki, magától értetődően tekinti az embert legfőbb tárgyának, nem akarja leszűkíteni az ember vizsgálatát egy meghatározott diszciplína területére.

-        A görög filozófia nem ismerte az ex nihilo teremtés gondolatát. Valamiféle isteni értelem káoszból kozmoszt teremtett. Az ember mint ennek a megformált természetnek a része részesedik az isteni értelemből – értelemmel bíró lény.

-        Az athéni klasszikus filozófiát az etikai nézőpont határozta meg. Platón: az emberi lélek immateriális, szellemi eredetű és természetű – ez magyarázza értelmi tevékenységét. A lélek ebből fakadóan halhatatlan. Az ember természete szerint államalkotó lény (zoon politikón) ezért a legmagasabb rendű tudomány a politika tudomány, ehhez szorosan kapcsolódik, de ennek van alárendelve az etika.

-        A tulajdonképpeni filozófiai antropológia alapjait a reneszánsz gondolkodás rakta le (XV-XVI. sz.) Az antik hagyományból két axiómát vett ál: 1. az ember természeti lény 2. az ember társadalmi lény. De emberfelfogása a) dezantropomorf, b) dezantropocentrikus.

-        Descartes metafizikájában Platón antropológiájának dualista szemlélete éledt újjá és teljesedett ki. A legvégső szubsztancia mellett létezik még két másodlagos szubsztancia: res extensa és a res cogitans. Kettőjük (test és lélek) között nincs semmiféle közvetlen kapcsolat. Descartes koncepciója meghatározóan tematizálta az újkori és a modern filozófiai antropológiát, ami Kanttal kezdődik. 4 híres kérdése: 1. Mit lehet tudnom?(metafizika) 2. Mit kell tennem? (morál) 3. Mit szabad remélnem? (vallás) 4. Mi az ember? (antropológia) Az egészet antropológiának nevezhetnénk, mivel az első három kérdés az utolsóra vonatkozik. Az ember cselekedeteit nem az ösztönszerűség, hanem az ésszerűség irányítja, az etika alapkategóriái ily módon az akarat és a kötelesség.

-        Az angolszász antropológiát általában kulturális, módszerét tekintve pedig funkcionális antropológiának definiálják, az irányzat erősen támaszkodik a régészet, a nyelvfilozófia, a pszichológia és az etnográfia eredményeire. Szemléletére lényeges hatást gyakorolt az angol-amerikai pozitivizmus. Az antropológia tárgykörét jelentősen leszűkítik, tehát végső soron nem tudják elkerülni a redukcionizmus veszélyeit. Álláspontjuk lényege, hogy a különböző kultúrák egyenrangúak, ezért jogosulatlan “primitív” illetve “magas” kultúráról beszélni. Malinowski: minden társadalom tökéletesen megérthető az ember alapvető szükségleteiből, illetve az arra adott kulturális válaszokból. 1. anyagcsere-ellátás 2.szaporodás-rokonság 3.testi kényelem-hajlék 4. biztonság-védelem 5. mozgás-tevékenységek 6. növekedés-oktatás 7. egészség-higiénia. Ez a funkcionalizmus biologizmuson alapszik, emiatt kell eltekintenie az emberiség társadalomtörténetétől.

-        A francia antropológia lényege a szociologizmus, fő területei a szociológia és az etnológia; alapítója Durkheim, maradandó hatást gyakorolt a szociológia és az antropológia történetére. A társadalom önálló valóság, amely különbözik az anyagi és pszichikai valóságtól, ily módon a társadalom határozza meg az ember összes életfolyamatát. E koncepció követője Lévi Strauss, kinek elmélete a strukturális antropológia. Alaptézise: az egyes jelenségek csak egy adott összefüggésben, a rendszer egyéb elemeivel való kapcsolatukban vizsgálhatók és érthetők meg. Az ember egy adott társadalom (struktúra) “függvénye”. Az antropológia feladata az emberi szellem tudat alatti struktúráinak feltérképezése; kutatási célja pedig a “történelem nélküli társadalmak” vizsgálatában jelölhető meg.

-        Scheler fő törekvése a Descartes – féle dualizmus meghaladása volt. Az ember a legmagasabb helyet foglalja el a “lények létráján”. A test és lélek dualizmusa véleménye szerint úgy oldható fel, ha az embert “lélektől megelevenített testként” fogjuk fel, az ember lényege pedig a szellem, az ember szellemi lény. Az emberi lényeg második ismérve: a világra nyitottság – az ember nincs a természeti korlátokba bezárva. A biológiai antropológia és az életfilozófia szintézisét kívánta megteremteni Scheler nyomdokain Gehlen (1940), aki abból a herderi tézisből indult ki, hogy az ember alapvetően fogyatékos lény, csak cselekvő lényként lehet életképes, de mint cselekvő – kultúrlény is egyben. Az ember fogyatékossága révén világra nyitott, kultúrát és rendet teremt maga körül, a természethez a technika révén viszonyul, verbális nyelvet használ, szimbólumokat alkot. Gehlen emberénél, a kulturált ember, az eredmény lesz a kiindulópont. Mindez végső soron az evolúció elutasításához vezet. A gehleni antropológia nagy érdeme, hogy messzemenően támaszkodott a szaktudományos antropológiák eredményeire, ám elemzéseiben a társadalmiság (termelés, munka, társas lét stb.) és a történetiség nem kapott megfelelő hangsúlyokat. 

 

 

 

VIII.

A FILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA ALAPKÉRDÉSEI

 

1. ALAPKÉRDÉSEK

Az emberiség egységes fajt képez.  – Előítéletes gondolkodás – Már a görögök is barbárnak tekintettek minden más népcsoportot.

Linné: Két alfaj: a.) fehérbőrű szangvinikus

                            b.) fekete flegmatikus.

Még ma is vannak akiknél egyetértésre talál.

 

Az emberi nem egységét két érvvel lehet alátámasztani:

                             a.) minden heteroszexuális kapcsolatból születhetnek utódok

                              b.) a kultúrák átjárhatók: az ember bármilyen kultúrát, nyelvet, stb. el tud       

                              sajátítani, körülmények között tud élni.

Az emberi lényeg mibenléte: van-e lényeg? Antropológiai adottságok? Összefüggés lényeg és történetiség-társadalmiság között? 

A kérdés megválaszolásában általában a munkát és a kommunikációt tekintik meghatározónak, melyek egymást kölcsönösen feltételező entitások.

 

2. AZ EMBER SZÁRMAZÁSA:

Az ember az életnek és a törzsfejlődésnek kései eredménye. A fejlődési folyamat rekonstrukcióját soha nem tudják megadni.

Természeti állati származás – régi gondolat, de mivel lehet bizonyítani az evolúció állításait?

A.) Többközpontú modell : három kontinensen alakult ki fokozatosan a génáramlás révén.

B.) Afrikai eredet : a Homo sapiens Afrikában alakult ki és onnan rajzott szét. (valószínűbb)

Az evolúciót számos elágazás és kereszteződés jellemzi.

 

 

 

Fenti folyamatot kísérő változások: két lábon járás; agytérfogat növekedése; eszközkészítés;

tűzhasználat; temetkezés; művészet kezdetei; mezőgazdaság forradalma; “neolit forradalom”; az első városok létrejötte; írásbeliség megjelenése. 

 

3. MUNKA ÉS EMBERRÉ VÁLÁS, AZ EMBERI LÉNYEG

Filozófiai megválaszolásához Hegel és Marx objektiváció elméletét és Engels hipotézisét használjuk fel. Az eredmény felől közelítik meg a kérdést.

Csak mennyiségi különbségek.

 

MUNKA                           BESZÉD                              EMBER 

 

A kifejlett emberi munka már “végeredmény” , lényege a teleologia (célokság), egy fordított ok okozati viszony, az okozat időben megelőzi az okot. A munkafolyamat további ismérvei: -- a közvetítettség a szükségletek kielégítésében

- eszközhasználat.

 

Rendelkeznek-e az állatok a munkavégzés és az előrelátás képességével? – Igen, de csak kifejletlen formában. Eszközhasználatuk véletlenszerű, nem párosul eszközkészítéssel. Az ember fejlődése során az eszközök egyre célszerűbbé tételével megkezdődött egy mesterséges természet létrehozása.

A munka: Objektiváció (tárgyiasító tevékenység): ami a szubjektum oldalán volt célok, képességek, akaratok  formájában, az a munka révén tárgyi formát ölt.

Az ember a természettel (társadalmi emberként) “anyagcserét” folytat. Ezért tevékenysége egyetemes, mivel a természet saját szféráját és saját magát is tevékenysége tárgyává teheti és ezáltal nembeli, ebből következően szabad lény.

Az emberi lényeg a társadalmi viszonyok összessége. A társadalom pedig az emberi tevékenységek által létrehozott, objektiválódott viszonyrendszerek összessége. Ember és társadalom tehát egymást feltételező entitások és fogalmak.

Az emberi lényeg:  az ember egyetemes lény, csak vele kapcsolatban beszélhetünk szubjektum-objektum viszonyról és objektivációs tevékenységről, a természethez való egyetemes viszonyulása tudatosságot feltételez, tehát nemcsak egyetemes, hanem szabad és tudatos lény.

 

4. TUDAT, NYELV, INTELLIGENCIA

Az emberi tudat természeti eredetű, ezt támasztják alá a különböző neurobiológiai, etológiai és zoopszichológiai kutatások.

Az állati pszichikum fejlődési szakaszai:

  • Elemi szenzoros pszichikum (halak)
  • Perceptív pszichikum (kutyák) agyi feltétele a kefalizáció (középagy kifejlődése)
  • Állati intellektus (főemlősök) kortikális (agykérgi) dominancia 

Az emberi tudat kialakulásának természeti feltételei:

  • Kétlábonjárás és térlátás
  • Munkára képes kéz
  • Agytérfogat megnövekedése

 

Két érdekes megállapítás az agytérfogattal kapcsolatban:

    1. Az australopithecus agytérfogata kisebb mint a gorilláé.
    2. A zsákutcás evolúció útjára lépett neandervölgyi ősember nagyobb agytérfogattal rendelkezett mint a ma élő ember.

Tehát a fejlődés során rendkívül fontos szerepet játszott az agy strukturáltsága. A Homo sapiens sikerének titka, hogy agya nem lett a túlzott specifikáció áldozata. Az egyre újabb és újabb kihívásokra az agy hatékonyabb működésével válaszolt.

Az emberi tudat fizikai megnyilvánulása a nyelv, a kommunikáció. Akkor alakult ki amikor a legfejlettebb állati intellektus összekapcsolódott a legfejlettebb kommunikációval, a verbális, artikulált beszéddel.(cromagnoni-gégefő).

A nyelv kialakulásának konkrét folyamatára vonatkozó hipotézisek:

  1. Evolucionizmus (kontinuitáselmélet): az állati és az emberi kommunikáció közötti folyamatosságot keresi. Főemlősök – Gégefő – Broca mező(beszédközpont) – Austra.

Magyarázat a nyelv kialakulására.

  1. Diszkontinuitás (Chomsky-féle generatív grammatika): a nyelvre jellemző szerkezeti sajátosságok és műveleti szkémák velünk születtek. Magyarázat a nyelvi képességek öröklődésére és működésére.

 

A nyelv kialakulása összekapcsolódik az agyfejlődéssel, a szerszámhasználattal és a társas szerveződéssel. Az intelligencia is a társas lét terméke. Leakey és Lewin: ”azért kell, hogy intelligensek legyünk, hogy csoportokban fennmaradhassunk, és arra használjuk az intelligenciánkat, hogy találékonyak legyünk. Az intelligencia meglétének bizonyítéka az öntudat.

A nyelvfilozófia legfontosabb tézisei: 

A nyelv verbális jelrendszer.

1./  természetes (beszélt) nyelvek

2./  művészetek nyelve (másodlagos nyelv)

3./  formalizált nyelvek (logika, matematika, természettudományok.

 

Az emberi nyelv univerzális: véges számú jel és véges számú szabály alkalmazásával végtelen sok mondat alkotható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

A TÁRSADALMI VISZONYOK

 

1. Társadalmiság, történetiség, szabadság

Az emberi lényeg vonatkozásából megközelítve : az antropológiai adottságok megkönnyítik, vagy megnehezítik az ember társas kapcsolatait?

A társadalmiság a kommunikációban és az együttműködésben nyilvánul meg.

Magánpolgár-magánérdek.                                             Közpolgár-közérdek

 

 


Territorializmus, uralkodni akarás                               Konfliktusteremtő mentalitás. (K.Lorenz)

 

 

Thümosz = elismertetés vágy

Individualizmus – Kollektivizmus - Egyenlőtlenségi viszonyok.

2. Szabadság

Az ember mint nembeli szabad, de nem léphet át minden természeti korláton.

Egyéni szabadság: Akarat, Választás, Cselekvés, Vélemény, Gondolat.

A nemiség a nemek kapcsolata és a család a kulturális és szociológiai antropológia által vizsgált szférák.

Arisztotelész: Az állam – családok egyesülése.

A társadalom feltárása a társadalom- és politikai filozófia feladata.

A történelem és az idő csak az ember számára létezik; az ember a jelenben él, de cselekvései a múlt által motiváltak és a jövő felé orientáltak. (Élete a “halál felé való lét”.)

 

1.veszély:

Önmérséklet nélküli uralkodása a természet

felett                                                                                                   Ökológiai csapda.  

 

 


2.veszély: A hatalmi politika a jelen érdekeit                           

   helyezi előtérbe.                                                                               Az emberi faj

kettészakadása.

 

 



3. EMBER ÉS TÁRSADALOM VISZONYA 

Miért  élnek csoportokban az emberek? Mi tartja össze ezeket a csoportokat?

A szerveződésekben együtt élő emberek egymásra utaltságukból adódóan kölcsönös függésben, viszonyokban vannak egymással. E függések lehetnek:

  • Egyenértékűek
  • Egyenlőtlenek
  • Szimmetrikusak
  • Aszimmetrikusak

 

Az együttéléssel járó viszonyok: társadalmi viszonyok.

A anyagi életfeltételek termelése, újratermelése során keletkezett viszonyok: gazdasági viszonyok.

A csoportok érdekérvényesítő magatartásával összefüggő, azt szolgáló viszonyok a politikai viszonyok.

A szellemi-kulturális értékek “előállítása”, közvetítése, újratermelése, megőrzése és elsajátítása során létrejött, azt szolgálóan működő viszonyok a kulturális viszonyok.

Mindezek külön-külön és együtt a társadalom életének alrendszerei.

 

 

 

 

 

 

Az alrendszerek közötti viszonyokat a különböző filozófiai irányzatok eltérő módon ítélik meg. A különbség abban van melyik alrendszernek adnak prioritást.

A társadalmi viszonyok összefonódnak egymással. Egy munkát végző ember továbbra is alanya a korábban már kialakult és megőrzött egyéb viszonyainak.

Egyes emberek meghatározottságának döntő tényezője, hogy milyenek a közvetlen és közvetett társadalmi viszonyaik (függéseik). Az emberekből szerveződő társadalom, mint totalitás lényegét és milyenségét éppen a társadalmi viszonyok hálójának milyensége adja.

A társadalmi viszonyok mindig emberek közötti viszonyok. Pl.: A falu termőföldjei külföldi kézbe kerültek – ez a falu fejlesztési terveinek korlátjává vált --- A tulajdonviszonyok, emberek közötti viszonyok.

A társadalom nagyszámú együttélő ember viszonyokkal-viszonyrendszerekkel összekapcsolódó szerveződése. Olyan makroszintű szerveződés, amelyben az embereket kölcsönös kapcsolatok fűzik össze egy komplex és bonyolult viszonyrendszerré,amelyben az ember és az emberi szerveződések (komplexumok) feltételezik más emberek és emberi szerveződések, (meg)létét és a velük való  kapcsolatot.

A társadalmi viszonyok lehetnek közvetlenek és közvetettek.

Mikro társadalmak – közösségek --- Makrotársadalom. (az áttételek nagysága változó)

A társadalom szinonímája a makrotársadalom. Ettől eltérő terjedelem és tartalom esetén: jelzős szerkezet: helyi- mikro- stb.

 

4.A TERMÉSZET-EMBER ÉS TÁRSADALOM VISZONYÁRÓL

Az állati közösségi lét elemei, kapcsolatai nem tűntek el teljesen az emberré válás folyamán. Az ember nem szűnt meg természeti lény lenni, erre épült rá a társadalmi, közösségi lét, amelynek új törvényszerűségei azután visszahatottak a természeti determináltságokra is, módosították azok megjelenési formáit. (táplálkozás-konyhaművészet)

Miképpen hatnak ma egymásra a társadalmi determináltságok? A szociáldarwinizmus szerint a társadalom is ugyanazoknak az alapvető törvényeknek van alárendelve mint az állatvilág.

Egy ezzel ellentétes felfogás az emberi tudatot szubsztanciának  tekinti, mely egyre inkább elhatalmasodik az anyagi, természeti világ felett; vagy a természeti létből kinövő emberi tudat egyszercsak átlépte azt a küszöböt, amely után az ember és társadalom önmaga sorsának kizárólagos és egyben tudatos irányítójává vált.

A természet megszabta keretek között rendkívül széleskörű lehetőség adódik az ember számára magatartásformák, tevékenységek, törkvések és az alkotó tevékenység differenciálására. A társadalmi élet végleges formáját az erők bonyolult komplexuma alakítja ki, amelyben a természeti jelenségek és folyamatok csak az egyik elemet alkotják. A természet nyújtotta feltételek alapján más erők és tényezők is szerepet kapnak.(Jan Szcepansky)

 

5. A TÁRSADALMI ALRENDSZEREK  VISZONYA

Rousseau szerint a társadalom fejlődése ott tévesztett irányt amikor a vezető szerepet az erkölcs helyett a tudomány és a művészetek vették át.

A XIX-XX. század első évtizedeiben a monizmusra törekvő társadalomfelfogás volt viszonylag domináns. Eszerint a társadalom szellemi képe (modellje) felépíthető, viselkedése pedig levezethető egyetlen alapból elvből.

Hegelnél ez az alap egy ún. Világ-Ész. Az ifjuhegeliánusoknál a vallási eszmék és viszonyok. Marxnál és Engelsnél: a gazdasági viszonyok a társadalmak szerveződésének, működésének és fejlődésének az alapjai. A társadalom alapja pedig termelési módon belüli termelési viszonyok. A pol. És kult. Viszonyok ebből az alapból létrejövö felépítmény.

Schopenhauernél – valamilyen irracionális akarat.

Kierkegaardnál – vallási hit.

Comte-nál – pozitív tudomány.

Emil Durkheim: az ember eleve kétpólusú természettel rendelkezik:

1.Egyediség, individum--------2. Társadalmiság és kollektivitás

                  mint szolidáris ösztön------- - mint munkamegosztás, azaz erkölcsi

                                  jellegű szolidaritás

 

 

 

A XX. században alapvetően megváltozott a stabil társadalmi struktúra létezésében való meggyőződés; eltűnt vagy hipotetikussá vált. Az a többségi vélemény alakult ki, hogy a társ. Élet totalitása egyetlen koherens elméletben nem írható le.

Max Weber a protestáns vallás szellemiségében látja azt a döntő tényezőt, ami miatt a kapitalizmus Nyugaton alakult ki először.

Irányzatok sora született azzal az igénnyel, hogy a társadalom életének egy-egy síkját leírja. Vagy önként mondtak le erről, vagy kritikusaik mutatták ki érvényességük korlátozottságát.

Az ok: nem helyettesíthetik egymást, mellérendeltek, egymást kiegészítők.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X.

A TÁRSADALOM STRUKTÚRÁJÁRÓL 

 

1. A TÁRSADALMI CSOPORTTAGOZÓDÁS

Ugyanaz az  ember egyszerre több különböző csoport tagja. A csoportokhoz különböző intenzitással kötődik. Ezek a “csoporttagságok” a társadalom mikroszintjét képviselik.

Vannak azonban az embereknek olyan kötelékeik, amelyeket már csak a tudományos elemzés képes felismerni, kibogozni, mivel ezeket már egy sokkal szélesebb viszonyrendszer határozza meg.

Az emberek társadalmi kötelékei egyenlőtlenek is lehetnek. Egyes csoportok számára előnyösek, már csoportok szemszögéből hátrányosak. A tartósan fennálló egyenlőtlenségek egyenlőtlen társadalmi helyzetet eredményezhetnek.

A társadalmi viszonyok egy-egy komplexuma, a kölcsönös függések és érdekeltségek az emberek különböző csoportjait hozzák létre. A csoportok maguk is viszonyba kerülnek egymással. Ezt a tagozódást szociális struktúrának nevezzük.

Vannak társadalomfilozófiai irányzatok, amelyek a társadalom magatartását és annak megértését a társadalom tagozódására illetve a nagy társadalmi csoportok érdekkonfliktusaira és partikuláris érdekeik érvényesítési törekvéseire vezetik vissza. Erre az alapgondolatra építkezve törekednek a makroszintű társadalmi változások megértésére és modellizálására. Az irányzatok alapvetően aszerint különböztethetők meg, hogy mely tagozódást tartják elsődlegesnek.

2. INTÉZMÉNYEK, INTÉZMÉNYI STRUKTÚRA

A gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségekre később más különbözőségek és egyenlőtlenségek is rárakódtak egyazon társadalmon belül, amik tartós társadalmi rétegződésekhez vezettek. Ezeket a társadalomfilozófia területén belül tanulmányozni lehet, de részletes vizsgálatuk a szociológia feladatkörébe tartozik.

A társadalmi viszonyok tartós fennállását, megőrzését, működését biztosítandó az emberek intézményeket szerveztek, amelyek életterük részeivé váltak. Pl.: Iskola-tudás, Egyház- hitélet szervezése, bíróság – törvények jogszabályok érv., páratlan megítélés.

Az intézmények részei a társadalom szerkezetének, az intézményi struktúrát képezik. Konkrét vizsgálatuk nem a filozófia hanem a szervezetszociológia feladata.

 

3. TÁRSADALMI FORMÁK ÉS TIPIZÁLÁSUK 

A társadalmi alrendszerek egymáshoz illeszkedése, kölcsönös egymásra hatása a dinamikus egyensúly állapotában tartják a társadalmat.

Egy stabil társadalomban az alrendszerek bármelyikének állapotából következtethetünk a többi alrendszer állapotára. A termelési módjukból lehet következtetni politikai rendszerükre. Az össze nem illő alrendszerek nem képeznek tartós egységet. Ha funkcionálisan nem illeszkedők, előbb-utóbb korrekciós folyamatok (reformok, forradalmak) jönnek létre a dinamikus egyensúly helyreállítására. Ez újra és újra megbomolhat, és ismét beindulnak a korrekciós folyamatok.

Mindazok a tipizálások, amelyek egy-egy rendszert vesznek alapul, segíthetnek a társadalom lépcsőfokainak megértésében és egymással is korrelációba hozhatók. Marx és Engels a termelési viszonyok rendszeréből dolgozták ki a társadalmi- gazdasági alakulat kategóriáját. Az alakulat szó helyett használható a formáció kifejezés is. Marx az alakulatokat az uralkodó termelési viszonyok milyensége alapján különbözteti meg.

Rostow a termelőerők fejlettségi szintjére helyezte a hangsúlyt. Nála a kapitalizmus és szocializmus variációi ugyanazon gazdasági fejlődésnek. “Konvergencia-elmélet”, mely szerint a kapitalizmus és szocializmus közeledni fognak egymáshoz. Szerinte a társadalmi fejlődés főbb lépcsőfokai:

      1. hagyományos társadalom (prekapitalista, feudális társ.)

2. kibontakozás előfeltételeinek érlelődése (eredeti tőkefelhalmozás)

3. kibontakozás szakasza (szabadversenyes kapitalizmus)

4. érettség időszaka (ipari társadalom)

5. nagyfokú tömegfogyasztás kora( fogyasztói társadalom formái)

Az egyes népek nem azonos időben érik el az egyes fokozatokat, de mindegyiken végig kell menniük.                       

Napjaink társadalmainak tipizálásában nem teszünk markáns különbséget társadalmi formációk és variánsok között. Így fogalmak, mint: posztmodern, tudásalapú, információs, stb.

Demokratikus és diktatórikus társadalmakra felosztani – nem fejlődési fokozatok, hanem egy-egy társadalmi formán belül előforduló változatok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

TÖRTÉNELEM

 

1. MI A TÖRTÉNELEM

Az időben lejátszódó eseményeknek, esemény soroknak történetük van. Ha az emberi közösségek történései, egyedi eseményei összefüggenek egymással, ha a jelen eseményei a múltban gyökereznek és a jelen determinálólag hat a jövőre, akkor nem pusztán történetről, hanem történelemről beszélünk.

Az emberi faj kialakulása és azt követő fejlődése olyan történelem, amelyben az embernek magának is aktív szerepe volt és van.

A történelem mindazon folyamatok szerves összessége, amelyek a múltban az emberrel és közösségeivel, a társadalommal megtörténtek.

Vannak a múltra vonatkozó, összefoglaló ismereteket nevezik  Más értelmezés szerint a történelmet haladást eredményező mély folyamatok, erők képezik. A történelem itt sem a múlt totalitása, nem a teljes múlt leírására, hanem csak a lényeges folyamatok mélyén lévő objektív törvények bemutatására kell irányulnia. A lényeges elemeket tárja fel a népek múltjából.

2.  A TÖRTÉNELEM IRÁNYA, HAJTÓERŐI 

“ A történelemben egy általános irényt, célt kell keresnünk, a világ végcélját, nem a szubjektív szellem vagy a lélek valamilyen különös célját...” (Hegel)

Történelemfilozófia                               Voltaire.

Külön fejezet a dátumozás problémája: iszlám – 622 (Mohamed Mekkából Medinába költözése) ; zsidók 3760 ( a világ teremtésének feltételezett dátuma) stb.

Van e fejlődés, haladás, mik mozgatják előre?

Kant, Hegel, Marx, Fukuyama: a részfolyamatok, amelyeken keresztül előre halad, lehetnek nagyon szörnyűek és tragikusak is a benne szereplők számára, de ezek csak a történelem felszínét képezik. Az elméletek többsége a fejlődés mellett foglal állást.

Historizmus: szükséges áldozatnak fogja fel a történelmi tragédiákat, amelyek meghozatala feltétele a fejlődésnek. A töreténelem egy eleve adott cél irányában halad, minden történelmi esemény, lépcsőfok közelebb visz ehhez a végcélhoz, végállapothoz.

De vannak hanyatlást “látó” felfogások is. A lények az eredeti magasabb állapotokból egyre inkább az emberi, halandó és esetleges elem által meghatározott állapotokba szállnak alá. Főleg keleti vallások világképében: vaskor, káli juga szakasza, sokkal negatívabb erkölcsi állapotok.

Mozgatórugóira vonatkozó teóriák:

a) Chardin: a történelem isten országa eljöveteléig terjedő folyamat.

b) Fukuyama: a mozgatóerő az emberben meglévő pszichés tényező.

c) Marx: a termelő erők és termelési viszonyok közötti ellentét válik hatékonnyá.

Van e célja a történelemnek? Világnézeti állásfoglalást is igénylő kérdésfeltevés ez.

Rendszerint teológiai, vallási megoldásokat, válaszokat találunk. Bergyajev szerint Isten teremtőként egyben a történelem irányítója is. “Jöjjön el a Te országod”. Ez az ország egyrészt már itt van és a világtörténelem vége már nem kétséges.  Isten országa egyrészt adomány, másrészt faladat. Isten országa eljövetelének előmozdítása emberi feladat is.

Kanti elképzelés: természettörvényekben, kizárólag emberi erőfeszítésben és az ennek nyomán kiépülő szabad, igazságos társadalomban gondolkodik.

Hegel új a történelemnek célt szabó, és azt formáló erőt keres és ezt a világszellem fogalmában találja meg. A világszellem ad értelmet a történelemnek, amerre halad ott fejlődés van, ahonnan kivonul, ott zsákutcába jutnak a mozgások. A hegeli rendszer marxi kritikája eredményeként kifejezetten és hangsúlyozottan evilági mozzanatok kerülnek előtérbe.

A történelem jövőjéről: Fukuyama: tulajdonképpen már véget ért. Hegel és Kant: majd a legtökéletesebb polgári alkotmány elérésével. Hegel a történelmet az ember haladásaként a racionalitás és a szabadság magasabb szintre való emelkedéseként határozta meg, ennek a folyamatnak a logikus vége az abszolút öntudat megvalósulása volt.

Mind Hégelnél, mind Fukuyamánál a történelem az emberi közösségekből álló emberiség időbeli változásának olyan, amely egyúttal haladás is, amelynek új minőséget képviselő fejlődési fokai vannak. Nem időben való emberi létezés hanem haladás valamilyen állapot felé.

Ha a jövőben sem jön létre új társadalmi minőség, akkor elértünk a történelem végére. Hegel szerint az emberek képesek megfogalmazni a legtökéletesebb akotmányt és létrehozni a legtökéletesebb államot, azaz társadalmukat. Ha ez megtörténik, akkor már nincs további fejlődés, a történelem véget ér. Marx szerint azonban éppen, hogy ezután kezdődik az emberiség igazi történelme. Majd csak ezt követően jöhet az  idő, amikor az emberek tudatosan és folyamatosan megtervezik a jövőt, és folyamatosan megvalósítják  Ami addig volt az az emberiség “előtörténete”. Fukuyama szerint napjainkra már elkészült a tökéletes, a liberális társadalom, és azok a népek is hamarosan célba érnek, akik meg nem tartanak a fejlettségnek ezen a szintjén. Egyetért azzal, hogy a szocialista elvek szerint épített társadalmak összeomlottak, így a liberális demokráciának nincs alternatívája a jelenben, és a jövőben sem. Ezen koncepciók közös vonása, hogy egyirányúak.

Nietzsche szerint a világ egy állandó körforgás állapotában van, “nincs új a nap alatt. Spengler: a nyugat-európai kultúrkör fejlődésének leszálló ágához érkezett. Arnold Toynbee tagadja a történelmi determinizmust, ami az emberi történések menetének hamis interpretációja. Ő a vallás szerepének változását teszi meg a történelem és a társadalmi fejlődés alapjává. Ez a szabad akarat Istentől kapott és az embernek lehetősége van az Isten akaratának felismerésére és annak megvalósítására. Karl Popper tagadja a történelem célirányosságát. A történelmi folyamatok célra irányulóak, az elérendő történelmi végcél érdekében és okán olyanok amilyenek.

A történelmi fejlődés minden pontonalternatív fejlődés ahol a választásban az  emberi tudásnak determináns szerepe van. Samuel P. Huntington szerint az emberiség történelme a civilizációk történelme. Az emberiség fejlődése kizárólag a civilizációk fogalmaival írható le. A Nyugat relatív befolyását tekintve hatyatlik: az ázsiai civilizációk növelik gazdasági, katonai és politikai erejüket; az iszlám robbanásszerű demográfiai növekedésének vagyunk tanúi. A civilizációk összecsapását tartja a legnagyobb veszélynek. A leginkább érdeklődésre számot tartó kérdés most, vajon eljut e a 3. évezredben az emberiség oda, hogy saját kezébe vegye sorsa irányítását, tud-e tervszerűséget vinni a folyamatokba, és a történelem rémülete érzés növekedése helyett, el tudja-e érni annak csökkenését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

A TÖRTÉNELEM IRÁNYÁRÓL

 

 

1.  A TÖRTÉNELEM IRÁNYA, HISTORIZMUS 

“ A történelemben egy általános igényt, célt kell keresnünk, a világ végcélját, nem a szubjektív szellem vagy a lélek valamilyen különös célját...” (Hegel)

Történelemfilozófia                              Voltaire.

Külön fejezet a dátumozás problémája: iszlám – 622 (Mohamed Mekkából Medinába költözése) ; zsidók 3760 ( a világ teremtésének feltételezett dátuma) stb.

Van e fejlődés, haladás, mik mozgatják előre?

Kant, Hegel, Marx, Fukuyama: a részfolyamatok, amelyeken keresztül előre halad, lehetnek nagyon szörnyűek és tragikusak is a benne szereplők számára, de ezek csak a történelem felszínét képezik. Az elméletek többsége a fejlődés mellett foglal állást.

Historizmus: szükséges áldozatnak fogja fel a történelmi tragédiákat, amelyek meghozatala feltétele a fejlődésnek. A történelem egy eleve adott cél irányában halad, minden történelmi esemény, lépcsőfok közelebb visz ehhez a végcélhoz, végállapothoz.

De vannak hanyatlást “látó” felfogások is. A lények az eredeti magasabb állapotokból egyre inkább az emberi, halandó és esetleges elem által meghatározott állapotokba szállnak alá. Főleg keleti vallások világképében: vaskor, káli juga szakasza, sokkal negatívabb erkölcsi állapotok.

Mozgatórugóira vonatkozó teóriák:

a) Chardin: a történelem isten országa eljöveteléig terjedő folyamat.

b) Fukuyama: a mozgatóerő az emberben meglévő pszichés tényező.

c) Marx: a termelő erők és termelési viszonyok közötti ellentét válik hatékonnyá.

Van e célja a történelemnek? Világnézeti állásfoglalást is igénylő kérdésfeltevés ez.

Rendszerint teológiai, vallási megoldásokat, válaszokat találunk. Bergyajev szerint Isten teremtőként egyben a történelem irányítója is. “Jöjjön el a Te országod”. Ez az ország egyrészt már itt van és a világtörténelem vége már nem kétséges.  Isten országa egyrészt adomány, másrészt faladat. Isten országa eljövetelének előmozdítása emberi feladat is.

Kanti elképzelés: természettörvényekben, kizárólag emberi erőfeszítésben és az ennek nyomán kiépülő szabad, igazságos társadalomban gondolkodik.

Hegel új a történelemnek célt szabó, és azt formáló erőt keres és ezt a világszellem fogalmában találja meg. A világszellem ad értelmet a történelemnek, amerre halad ott fejlődés van, ahonnan kivonul, ott zsákutcába jutnak a mozgások. A hegeli rendszer marxi kritikája eredményeként kifejezetten és hangsúlyozottan evilági mozzanatok kerülnek előtérbe.

A történelem jövőjéről: Fukuyama: tulajdonképpen már véget ért. Hegel és Kant: majd a legtökéletesebb polgári alkotmány elérésével. Hegel a történelmet az ember haladásaként a racionalitás és a szabadság magasabb szintre való emelkedéseként határozta meg, ennek a folyamatnak a logikus vége az abszolút öntudat megvalósulása volt.

Mind Hégelnél, mind Fukuyamánál a történelem az emberi közösségekből álló emberiség időbeli változásának olyan , amely egyúttal haladás is, amelynek új minőséget képviselő fejlődési fokai vannak. Nem időben való emberi létezés hanem haladás valamilyen állapot felé.

Ha a jövőben sem jön létre új társadalmi minőség, akkor elértünk a történelem végére. Hegel szerint az emberek képesek megfogalmazni a legtökéletesebb alkotmányt és létrehozni a legtökéletesebb államot, azaz társadalmukat. Ha ez megtörténik, akkor már nincs további fejlődés, a történelem véget ér. Marx szerint azonban éppen, hogy ezután kezdődik az emberiség igazi történelme. Majd csak ezt követően jöhet az idő, amikor az emberek tudatosan és folyamatosan megtervezik a jövőt, és folyamatosan megvalósítják. Ami addig volt az emberiség “előtörténete”. Fukuyama szerint napjainkra már elkészült a tökéletes, a liberális társadalom, és azok a népek is hamarosan célba érnek, akik még nem tartanak a fejlettségnek ezen a szintjén. Egyetért azzal, hogy a szocialista elvek szerint épített társadalmak összeomlottak, így a liberális demokráciának nincs alternatívája a jelenben, és a jövőben sem. Ezen koncepciók közös vonása, hogy egyirányúak.

Nietzsche szerint a világ egy állandó körforgás állapotában van, “nincs új a nap alatt”. Spengler: a nyugat-európai kultúrkör fejlődésének leszálló ágához érkezett. Arnold Toynbee tagadja a történelmi determinizmust, ami az emberi történések menetének hamis interpretációja. Ő a vallás szerepének változását teszi meg a történelem és a társadalmi fejlődés alapjává. Ez a szabad akarat Istentől kapott és az embernek lehetősége van az Isten akaratának felismerésére és annak megvalósítására. Karl Popper tagadja a történelem célirányosságát. A történelmi folyamatok célra irányulóak, az elérendő történelmi végcél érdekében és okán olyanok amilyenek.

A történelmi fejlődés minden ponton alternatív fejlődés, ahol a választásban az emberi tudásnak determináns szerepe van. Samuel P. Huntington szerint az emberiség történelme a civilizációk történelme. Az emberiség fejlődése kizárólag a civilizációk fogalmaival írható le. A Nyugat relatív befolyását tekintve hanyatlik: az ázsiai civilizációk növelik gazdasági, katonai és politikai erejüket; az iszlám robbanásszerű demográfiai növekedésének vagyunk tanúi. A civilizációk összecsapását tartja a legnagyobb veszélynek. A leginkább érdeklődésre számot tartó kérdés most, vajon eljut e a 3. évezredben az emberiség oda, hogy saját kezébe vegye sorsa irányítását, tud-e tervszerűséget vinni a folyamatokba, és a történelem rémülete érzés növekedése helyett, el tudja-e érni annak csökkenését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIII.

TÖRTÉNELMI ELŐRELÁTÁS, TÖRTÉNELEMTUDAT

 

A történelem mindazon folyamatok szerves összessége, amelyek a múltban az emberrel és közösségeivel, a társadalommal megtörténtek. Ez a múlt valóságának teljessége. Az emberi emlékezet megőrzi, reprodukálja ezeket a folyamatokat. A reprodukált múlt a történettudat, ami sohasem lehet teljes,

A történelemtudat, a múltnak az egyes ember múltra vonatkozó részismereteiből építkező szintetikus, szellemi képe.

A történettudat kialakulási folyamatának több lépcsőfoka van. A múlt fogalmi megalkotásához és ábrázolásához az emlékezetnek szelektálnia kell. El kell döntenünk, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen a történekem szempontjából. Az éppen akkori tudatunkra, addig kialakult világnézetünkre, értékrendünkre támaszkodva. Így értékmentes történelemtudomány nincs.

Az ember valamely általa relevánsnak tartott történelmi paradigma mentén rendezi az adatait. A múlt képe is pluralista lesz, a múlt történelmi képe különbözőképpen jelenik meg.

A múltbeli események között szelektálni kell a történelem “összeállításakor”. Nincs közmegegyezéses paradigma arról, hogy mi alapján történjék ez a szelekció. A történészek egyik irányzata szerint a társadalom életfolyamatát is objektív törvények jellemzik, ezek felismerhetők és rájuk támaszkodva jól rekonstruálható a múlt. Mások szerint ez képtelenség, mert az emberi tudat jelenléte a cselekvő embernek olyan alternatív választási lehetőségeket biztosít, ami ellentmond a makroszintű társadalmi meghatározottságnak, azaz a társadalmi törvények objektivitásának.

A történelemismeret nagyon lényeges szerepet tölt be mind az egyén, mind egy adott társadalom identitástudatában.

Nietzsche: “A történelem, ha tiszta tudománnyá gondolták el és szuverénné változott, az emberiség számára egyféle életzárássá, és leszámolássá lenne. A történelmi műveltség csakis egy hatalmas, új életfolyamnak, például egy keletkezőben lévő új kultúrának a kíséretében volna valami üdvös és jövőt ígérő, tehát csakis akkor, ha egy magasabb erő az ura és irányítója, s nem ő maga uralkodok és irányít.”

Olyan célokért könnyebb az embereket mozgósítani, amelyek az általuk vállalt múltból következik. Ez abban az esetben is igaz, ha a múltból tanulva irányváltoztatást tervezünk. Ezért tulajdonítanak nagy jelentőséget a társadalom történelemtudatának. A különböző politikai mozgalmak más-más eseményt tartanak fontosnak, előrevivőnek, vagy elhibázottnak, mások a pozitív vagy negatív szereplők stb.

Az ideológiának az a törekvése, hogy történelmileg megalapozza a jövőbe vezető utat. Érdekorientált és a jövőre irányul. Nem zárja ki, hogy a jövőkép lehet tudományosan megalapozott.  De az érdekvédelem prioritása miatt gyakran találkozunk a történelem meghamisításával. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIV.

 

A TÁRSADALMI TAGOZÓDÁS

 

1.      TAGOLTSÁG, KÖZÉRDEK ÉS PARTIKULÁRIS ÉRDEK

Az emberek közötti tartós társadalmi viszonyok a társadalom rétegződéséhez, tagolódásához vezetnek.

A társadalom széles értelemben vett csoport (szociális) tagoltsága és struktúrája a csoportérdekek tartós megjelenésével járt együtt.

Tagoltságok lehetnek természetadta különbségeken alapulóak: nem, kor – utódokra nem öröklődnek. Öröklődő tagoltság: a társadalmi fejlődéssel együtt járó egyenlőtlen társadalmi helyzetek által teremtett, megmerevedett tagoltság, szociális struktúra.

A termelés a tagokra következményekkel jár:

·        Részmomentumát végzi

·        Részfeladathoz ért

·        Ugyanazon részfeladatot végző viszonyai életfeltételei az adott szerephez idomulnak, alakulnak, rögzülnek, átöröklődnek, sajátos társadalmi szerepek alakulnak ki.

 

        A generációra átöröklődő társadalmi szerepek a társadalom újszerű tagolódását eredményezték. Formái: rabszolgák, tartóik, szabadok. Főrendek, köznemesek, jobbágyok. Nagytőkések, bérmunkások, parasztok. A nagycsoportoknak sajátos (partikuláris) érdekeik jöttek létre. Ezek érvényesítése más csoportok érdekérvényesítő törekvéseibe ütközött.

 

2. ÉRDEK ÉS POLITIKA  

A csoporttagozódás állandósulásával állandósult a közérdek és csoportérdekek konfliktusa. Ezek egy idő után már nem voltak kezelhetőek a megszokott módon. Új társadalmi intézmények iránti igény--- Egyes nagycsoportok saját befolyásuk alá---abból a célból, hogy közösségi érdekké feltüntetve valósíttassék meg saját érdekük. Ezek a partikuláris érdekérvényesítési törekvések a politika szülői.

 

3. HATALOM ÉS URALOM

Szociológiailag az állam nem definiálható. Trockij: “Minden állam erőszakon alapszik”.

Az állam számít az erőszakhoz való jog egyedüli forrásának.

A politika ezek szerint: törekvés a hatalomból való részesedésre, vagy a hatalom államok vagy embercsoportok közti megosztásának befolyásolására.

Az állam embereknek emberek feletti uralma, csak akkor áll fenn, ha az uralom alatt álló emberek az uralmon lévők által igényelt tekintélynek engedelmeskednek.

Az uralom legitimitásának elvileg háromféle alapja lehet:

1.      a “tradicionális” uralom ( pátriárkák, fejedelmek)

2.      a “karizmatikus” uralom (hadvezér, király)

3.      “törvényességen” alapuló uralom (modern államszolgák és a hatalom más efféle letéteményesei)

      Az engedelmeskedés indokai a félelem, remény és a legkülönfélébb érdekek lehetnek.

     

 

 

 

XV.

 

ÁLLAM ÉS POLITIKA

 

1. A POLITIKAI RENDSZER

A politika azoknak a hatalmi eszközöknek az összessége, amelyek meghatározzák a kormányzati tevékenységek hatókörét és taralmát. Ennél fogva a politikum szférája tágabb az állami intézményeknél, hiszen azok akik nem részei a kormányzati apparátusnaksokféle módon igyekeznek azt befolyásolni.

Jogrendszer ott létezik ahol vannak egyének akik az igazságszolgáltatásra specializálódnak.

Az államok fejlődése magával hozza a különálló igazságszolgáltatási rendszer – kodifikált törvények és a törvényszékek létrejöttét, amelynek módjában áll a kényszer alkalmazása olyan esetekben , amikor a döntéseknek nem engedelmeskednek.

Az állam nélküli társadalmak informális kormányzási mechanizmusok révén hozták meg a közösséget érintő döntéseket és kezelték a konfliktusokat. (Egyes államokban – a politikai központosítás egy-egy eleme, de nem váltak kifejlett állammá.

Az államilag szervezett társadalmakban a régebbi hadvezérek, papok, főnökök királyok lettek, nagy udvartartást vezettek és ellenőrzésük alá vonták a fegyveres erőket.

Minden tradicionális és modern állam rendelkezik bizonyos közös jellemzőkkel. Államokról akkor beszélhetünk, ha létezik egy politikai apparátus (kormányzati intézmények, köztisztviselők), amely egy adott terület felett uralkodik, uralmát jogrendszer biztosítja, illetve amelynek módjában áll kényszert alkalmazni politikájának érvényre juttatásához.

 

2.NEMZETÁLLAM, CIVILTÁRSADALOM

Az állam és kormányzat funkcióját a szociológiai irodalomban eltérően ítélik meg.

Marx: az uralkodó osztály érdekeit szolgálja ki, a fennálló társadalmi rendszer fenntartására törekszik (akár a szegényebb rétegeket támogatja, akár a tüntetők közé lövet. Független a gazdasági uralkodó osztálytól, annak érdekeitől.Arra törekszik, hogy az érdekellentéteket kiegyenlítse, a közrendet biztosítsa, a társadalomban a külső erőktől való függetlenségét elősegítse, és a külső beavatkozástól megvédje.

Max Weber: Pontosan körülhatárolt területen egyedül alkalmazhat kényszert, adókat vethet ki, bűnözőket börtönözhet be, hadat üzenhet. Amennyiben más intézmények is alkalmaznak erőszakot, úgy az az állam gyengeségének a kézzelfogható jele.

A kormányzat azokból az egyénekből áll, akiknek állami hivatali pozíciójuk folytán joguk van erőszakot, kényszert alkalmazni. Ezek a személyek cserélődhetnek, az állam allandóan fennáll.

A politika a társadalom tagjainak és csoportjainak arra irányuló tevékenysége, hogy az állami döntések meghozatalára feljogosító pozícióba jussanak, ezeket a pozíciókat megtartsák, vagy legalábbis ezeket a döntéseket befolyásolhassák, hatalomhoz juthassanak és azt megtarthassák.

 

3. HATALOM ÉS URALOM

Hatalom: viszony, melyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalmának alávetett személyeket arra bírja, hogy szándékainakl megfelelően viselkedjenek, akár ezzel egyetértenek az uralom alatt állók, akár nem. Kényszerrel, vagy elfogadtatás útján lehet keresztül vinni a szándékát. Utóbbi esetben  legitim hatalomról, azaz uralomról beszélünk.

NEMZETÁLLAM: Az az elképzelés, vagy politikai cél, hogy egy nemzetnek minden polgára legyen az államalkotó nemzet tagja. Fennhatóságát és területét ki kívánja terjeszteni minden, az adott nemzet tagjának tekintett személyre, az állam minden polgárát, akár erőszak árán is az államalkotó nemzet tagjává akarja tenni.

CIVILTÁRSADALOM: Fogalma csak a legutóbbi években hódított tért. A társadalomnak mindazon autonóm szervezetei, amelyek nem függnek az államtól, legalábbis közvetlenül. Más szerzők beleértik azt a magatartást, amikor az állampolgárok részt vesznek a közügyekben, nem csak saját hasznukat keresve, hanem a közösség javát is előremozdítva. Beleértik másrészt a demokráciában szükséges mentalitást: az  udavariasságot és toleranciát a közösség többi tagjával szemben, még azokkal szemben is akikkel nem értenek egyet, a vitára való készséget, a többi döntés elfogadását, az erőszak alkalmazásától való tartózkodást srb. A demokratikus politikai rendszer működéséhez erős civiltársadalom szükséges.

 

4. DEMOKRÁCIA ÉS DIKTATÚRA 

Karl Popper: Kétféle államforma létezik: amelyben a kormányt vérontás nélkül le lehet váltani és amelyikben ez nem lehetséges.

Sosem volt  népuralom. Az állam fölött Platón szerint a legjobbnak, Marx szerint a proletároknak, a diktátorok szerint pedig saját maguknak kell uralkodnia.

A diktatúrát, zsarnokságot morálisan rossznak tekintjük, mert nem vonható felelősségre, de rá vagyunk kényszerítve, hogy elviseljük. A demokráciák elsősorban a diktatúra ellen irányuló intézmények. A demokrácia nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a kormánytól vérontás nélkül meg lehessen szabadulni.

Mindazokat, akiket a néphez számítunk, nem akarjuk a hatalomban látni, nem akarjuk az ő uralmukat. Nem akarunk félni tőlük és már egyáltalán nem akarjuk, hogy félnünk kelljen.

Ugyanakkor mi egy kormányt utólag tudunk megítélni és talán jóváhagyásunkat adni és újraválasztani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVI.

 

A VALLÁSRÓL

 

1. LÉNYEGE, ELEMEI

A vallásfilozófia:  Feladata a természetfelettiről alkotott fogalmaknak, a vallási képzeteknek a filozófia fogalmi rendjébe való átültetése és bölcseleti vizsgálata. A vallás keletkezésének, fennmaradásának okait és feltételeit kutatja, társadalmi szerepét és perspektíváit törekszik feltárni, az egyes vallások általános törvényszerűségeihez kíván eljutni.

A vallás komplex tásadalmi jelenség. A természetfeletti erőkben való oyan hit, amelyet bizonyosságként él meg a vállásos ember. Az egyén szintjén nem pusztán tudati jelenség, hanem a hit által befolyásolt emberi magatartaás, életmód. A társadalom egésze szempontjából pedig sajátos társadalmi kapcsolatokban, viszonyokban létező gyakorlat, és ebből adódóan nagyhatású társadalomszervező, ideológiai erő.

Pszichológiai  értelemben a vallási hit a hit fajfogalma. Vallási értelemben a remélt dolgok bizonyosságként való megélése. Az ember által fizikailag érzékelhető világon kívül van a létezésnek egy magasabb rendű, szellemű szintje. Az ember a testisége révén része a természetnek, ugyanakkor a lelke révén a szellemből is részesedik. Ez a dualisztikus világkép minden hívő ember világnézetének szerves része.

A vallásos ember azonban nem csupán hívő, meg is kíván felelni azoknak az isteni elvárásoknak, amelyek teljesítése révén méltóvá válik a túlvilági, bűntől és kisértésektől megtisztult boldog állapotra.(mennyország, nirvána)

Vallás a hiten alapuló nézetek, ismeretek tételek rendszere és nem utolsó sorban az ezekhez kötődő erős emóció,vallási érzelem. Intézményrendszere:  egyházak, kisebb-nagyobb vallási közösségek. A vallágyakorlás fontos elemei a szertartások, melyek pszichikailag segítenek a vallásos élmény közösségi megélésében.

 

2. A SZENT FOGALMA

Minden vallás lényege a transzcendens világ tisztelete, amely a hívő ember és a “szent  dolgok” viszonyában fejeződik ki. A Szent fogalmában az ember mindennapi világát meghaladó létrend mutatkozik meg. A Szent megjelenhet térben, időben, tárgyakban, személyekben, könyvekben.

Az ember azt észlelte, hogy a transzcendens világ tőle független, akaratával nem befolyásolható. De nem mond le az Isten - ember viszony közvetett befolyásolásáról. Istennek tetsző magatartaással törekszik annak jóindulatát elnyerni és a kedvező viszonyt, valamint annak következményeit megszolgálni.

 

3. ISTEN LÉTEZÉSÉRŐL

A vallásos ember hite által bizonyosság a transzcendens lény, Isten ontológiai léte.

Aquinói Tamás öt érvet hozott fel létezésére. Ezek közül az egyik: minden dolognak, történésnek van kiváltó oka. De az itt kiváltó okként szereplő dolognak is kell lennie okának, és így a sor mint oksági sor visszafelé folytatható, de ez nem mehet a végtelenségig, kell lennie egy első oknak, amelynek már nics külső oka, azaz önmagának az oka.

Descartes: él az emberekben egy legtökéletesebb lény fogalma, és ez csak akkor lehetséges, ha ez a lény létezik is.

Némelyek, mint néhány ókori görög szkeptikus, vagy az újkori Kant hajlanak arra, hogy a Teremtő létét kétségbe vonják.

 

Vallásfilozófiai nézetek:

·        Teizmus: Isten létében való teljes bizonyosság

·        Deizmus: Isten csak egyszeri teremtő voltában van jelen, az emberiség azóta a maga útján, a maga törvényei szerint fejlődik.

·        Ateizmus: A világ keletkezését, rendjét, működését szuverén, immanens törvényeknek alárendelten értelmezi. Számtalan változata létezik a szélsőséges, harcostól a legenyhébb toleráns változatig.

                  - gyakorlati ateizmus, ellentmond az elméletileg nem tagadott Isten létének.

                  - elméleti ateizmus, Isten létéről valő szilárd meggyőződés hiánya:

                            a) negatív ateizmus, Isten nem ismerése,

                            b) pozitív ateizmus, Isten létének megfogalmazott tagadása:

                                  - dogmatikus ateizmus (előítéleten alapuló)

                                 - kategorikus ateizmus (ellentmondást nem tűrő)

                                  - posztulált ateizmus (az értelem követeli Isten létének tagadását)                                                                                    -  szkeptikus ateizmus (kétkedő)

                                  - agnosztikus ateizmus (tagadja Isten létének a megismerhetőségét)                                   c)  indifferentizmus, közömbösség az Istenkérdést illetően.

Nem feledhetjük e felosztás elméleti jellegét: a konkrét emberről ugyanis vajmi nehezen állapítható meg bizonyossággal, hogy az ateizmus mely fajtájának képviselője.

A társadalomban a vallás jelen van, társadalmi tény.

 

4. A VALLÁS KELETKEZÉSE, TÖRTÉNETÉNEK FŐBB ÁLLOMÁSAI, VILÁGVALLÁSOK

A vallás a társadalmi fejlődés során jött létre. A mítoszok megjelenése után tételezhetjük fel létrejöttét. A mágia önmagában még nem világmagyarázat, a mítosszal és a mítoszok rendszerré szerveződésével, a mitológiával jön létre az a szellemi alap amelyre egy vallási szerveződés, vallási gyakorlat épülhet.Az elvonatkoztatni képes emberi gondolkodás kialakulásának pillanatától jön létre az a szellemi szint, amelyre épülhet a későbbi vallás.

A syemélyes Istent feltételező vallások keletkezése vagy egy Isten által kiválasztott, magas szellemiségű, karizmatikus személyhez kötődik( Mózes, Mohamed), vagy Isten megtestesüléséhez kapcsolódik (Jézus). Ezek kinyilatkoztatásra épülő vallások. Isten megnyilatkozott a vallásalapítóknak és más kiválasztottaknak; ezek a kinyilatkoztatások képezik az adott vallás tanainak alapját.

A világvallások egy másik csoportja a személyes Istent nem feltételezik. Vallási hitük alapja szerint a világot az örök világtörvény határozza meg, ez biztosítja a világegész harmóniáját. Az embernek ezt kell felismernie és ehhez kell alkalmazkodnia. Hittételeikhez nem a kinyilatkoztatás útján jutottak, hanem a kivételes szellemi adottságú ember saját szellemi erejével képes azok tartalmát felfedezni, mintegy bepillantani a titokba. Buddha neve maga is jelzi ezt, olyan személyt jelent, aki “felébredt”, aki a lét lényegéről szóló tudást  a maga szellemi erejével szerezte meg, saját szellemi erejével érte el a “megvilágosodást”. A fenti vallásokat –tantételeik forrására utalva – megvilágosodáson alalpuló vallásoknak is nevezik.

A hnduizmus a fentiu két csoport egyikébe sem sorolható. Bizonyos irányzatai az istenes vallásokhoz, mások a megvilágosodás vallásaihoz állnak közelebb. Vannak nagy megvilágosodott mestereik, de a bajbajutott emberek segítségére siető Istenmegtestesüléseik is (Krisna, Visnu).

Az istenes vallások többistenhitre és egyistenhitre tagozódnak. Az európai vallásfejlődés a többistenhittől az egyistenhitig való fejlődési utat futotta be. Egyes vallástörténészek szerint ez a vallásfejlődés természete útja. Mások az ősmonoteizmus hívei, ami szerint a politeizmus csupán az  ősi, primitív egyistenhit deformációja, és a mai monoteista vallások az ősi egyistenhithez való visszatérés magasabb fokát jelentik.

A világvallásokat nem csupán a hívők száma alaján emelik ki a többi vallás közül, hanem a döntő ismérveik, az emberiség kultúrájára tett kiemelkedő hatásuk alapján és, hogy a vallásfejlődés útjának egy-egy kiemelkedő állomásai.

 

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.