DEZS.EXTRA.HU
tételek gyűjteménye
 

Kezdőlap
Tételek
gardening.ro erdélyi kertészeti portál

Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája PDF Nyomtatás E-mail
Írta: dezs   
Share this!
Filozófia

Immanuel Kant:

A tiszta ész kritikája

 

 

Immanuel Kant (1724-1804) német filozófus, a klasszikus német filozófia első kiemelkedő képviselője volt.

Két korszakot különböztetünk meg filozófiai fejlődése során: a kritika előtti és a kritikai korszakot.

Kritika előtti műveiben foglalkozik a természettudomány és a természetfilozófia kérdéseivel. Ezek a művek a természeten belüli fejlődés kérdését vetették fel, továbbfejlesztette a mozgás viszonylagosságának elvét. Legjelentősebb eredménye a Föld keletkezésének elmélete volt, de a Naprendszer kialakulására vonatkozó elméletet is kidolgozott. Kant szerint a Nap és a körülötte keringő bolygók a Newton által felfedezett mechanikai törvények szerint jöttek létre egy ősi izzó és forgásban lévő ködtömegből. Ezzel megdőlt az az elképzelés, mely szerint nincs időbeli története a természetnek. Engels véleménye szerint ez az elmélet volt a legnagyobb haladás a csillagászatban Copernikus óta.

Kant nem tett materialista és ateista következtetéseket, inkább beépítette felfogásaiba Istent, mint a világ teremtőjét és törvényhozóját.

Ebben a korszakában eleinte a racionalista filozófia hatása alatt állt, de utalt a racionalizmus határaira is. Eltávolodott attól a racionalista felfogástól, mely szerint két tény logikai kapcsolata két tény reális kapcsolatának felel meg. Ez kiindulópontot teremtett ahhoz, hogy áttérjen a következő, a kritikai korszakbeli munkáira.

Fő művei a kritikai korszakból valók: “ A tiszta ész kritikája ” (1781), “ A gyakorlati ész kritikája ” (1788) és “ Az ítélőerő kritikája ” (1790).

Kritikai korszakában megtartotta azt a racionalista filozófia szerinti tételt, hogy nem lehet a tapasztalat az általánosság és szükségszerüség forrása a megbízható ismereteket nyújtó tudományokban, mint például a matematikában és a természettudományban. Viszont a racionalisták szerinti ész sem lehet az a forrás, állította Kant. Feltette a kérdést, akkor honnan származik megbízható tudás, amely kétségtelenül létezik? A keresett forrást az érzékelésnek és az értelemnek a tapasztalattól független és a tapasztalat előtti formáiban találta meg.

“ Hogy minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik, abban nincs semmi kétség ... De ha minden ismeretünk kezdődik is a tapasztalattal, azért nem mindegyik ered is a tapasztalatból. ”

Kritikán azoknak a határoknak a kutatását értette, ameddig az ész képessége terjed, valamint a megismerés egyéb képességeinek és formáinak vizsgálatát, amelyek lehetővé teszik a tudományos megismerést. Kant ismeretelmélete agnosztikussá vált, tehát tagadja az objektív világ megbízható megismerésének elvi lehetőségét, a valóság lényegét pontosan tükröző ismeretek létezését. E szerint elvileg lehetetlen megmondani, hogy képzeteink vagy fogalmaink megfelelnek-e az objektív valóságnak. Szerinte az a mód, ahogyan a tárgyakat felfogjuk, a megismerő tudatnak a sajátosságából fakad. A megismerés objektuma megtörik érzékszerveink és gondolkodásunk prizmáján, s hogy milyenek a dolgok, valójában nem tudjuk és nem is tudhatjuk. Csak a jelenségekhez férhet hozzá a tudás, de nem a dolgok lényegéhez. A külvilág Kant felfogásában csak tevékenységre serkenti az észt, de rejtve marad előtte.

“ Ismereteink egyik nemében az emberi észnek az a különös sorsa, hogy oly kérdések zaklatják, melyeket el nem utasíthat magától, mert maga az ész természete teszi föl azokat, de amelyekre meg sem felelhet, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. “ - írja  “ A tiszta ész kritikája ” című művében.

Kant ismeretelméleti nézetei szorosan összefüggnek logikai nézeteivel. Fő műve ” A tiszta ész kritikája ” nem csak ismeretelméleti, hanem logikai értekezés is. Logikai tanában kétféle logikát alkalmaz. Megkülönböztethető a közönséges és a transzcendentális logika. A közönséges logikában a fogalmak, ítéletek és következtetések formáit vizsgálja elvonatkoztatva attól a tárgyi tartalomtól, amit e formákban gondolunk. A transzcendentális logika azt kutatja a gondolkodási formákban, ami a tudásnak priori jelleget kölcsönöz, és lehetővé teszi az általános és szükségszerű igazságot. A közönséges logikától eltérően más-más módon értékeli a gondolkodási formákat és illetékességüket aszerint, hogy milyen tárgyra vonatkoznak ezek a formák. A transzcendentális logikában dolgozta ki tudásról szóló tanítását. E szerint a tudás mindig ítéletek, azaz fogalmak kapcsolatai alakjában jelenik meg. Ezek az ítéletek kétfélék lehetnek: analitikusak, melyekben az állítmány nem ad új ismeretet csak azt tárja fel, amit az alany magában foglal, és szintetikusak, melyekben az állítmány újat tartalmaz az alanyban foglalt ismerethez képest. A szintetikus ítéleteket szintén két részre választotta szét: posterori vagy empirikus ítéletekre, melyek a tapasztalaton alapulnak, és ezek ellentéteire, priori ítéletekre, melyek egyáltalán minden tapasztalattól függetlenek, és szükségszerű érvényűek. Az olyan priori ítéleteket, amelyek semmi empirikusat nem tartalmaznak, tisztáknak nevezi.

Kant ezt a rendszerét a priori szintetikus ítéletek vizsgálatára építette, mert úgy vélte, hogy a fogalmak kapcsolata csak ezekben lehet egyetemes és szükségszerű. Ezeknek az ítéleteknek megfelelően úgy fogalmazódott meg a tudás forrásainak és határainak kérdése, hogy mennyiben lehetségesek a tudás egy-egy területén. Főként három tudomány érdekelte Kantot, így a priori szintetikus ítéletek kérdését is ezekre tette fel:

Hogyan lehetségesek ilyen ítéletek a matematikában?

Hogyan lehetségesek az elméleti természettudományban?

Lehetségesek-e és hogyan a metafizikában?

” A tiszta ész kritikája ” ezen kérdések szerint vizsgálja a három alapvető megismerőkészséget: az érzékelést, az értelmet mely feladata a szintézis, a képzetek összekapcsolása, az ítéletalkotás, és az észt, mely pedig a feltétlennek, az egésznek a megismerésére törekszik. Az emberi tudatban rejlik a szintézis spontán tevékenysége. Az énnek részt kell vennie minden gondolkodási folyamtban. A megismerés folyamatában két tényező működik együtt: az érzékiség és az értelem. Az érzéki adatok adják a megismerés alapját, az értelem ragadja meg, fogja meg, és rendezi. Az ítélőerő pedig megkülönbözteti, hogy melyik fogalomhoz rendelhetők a különböző érzéki adatok.

A három összetevőt három szakaszban vizsgálja a műben: az érzékelőképességet a transzcendentális esztétikában, az értelmet a transzcendentális analitikában, az észt pedig a transzcendentális dialektikában.

Az első kérdésre válaszolva Kant kifejti, hogy a matematikai ítéletek priori szintetikus ítéletek. Ezekben az alany és az állítmány szintézise vagy a tér érzéki szemléletén alapul mint a geometriában, vagy az időérzéki szemléleten mint az aritmetikában. A tér teszi lehetővé - mint az érzékiség priori formája - a geometriát, az idő pedig az aritmetika feltétele. Nem tagadja, hogy a tapasztalatból ismert dolgok a térben vannak, és minden esemény időben játszódik le, minden érzékelés előfeltétele a tér és az idő. A tér és az idő nem a tapasztalatból származnak, hanem azt lehetővé teszik. A matematikai megismeréshez tehát szükség van erre a két tényezőre is, nem csak a logikára. Érzeteink csak akkor válnak tapasztalattá, ha azt térben és időben elhelyezzük. Az empirikus tér és idő azonban szerinte nem adhat magyarázatot a matematikai igazságok abszolút, általános és szükségszerű jellegére, csak úgy lehetséges ha szemléleti képzeteink a tér és idő tiszta, mindennemű tapasztalattól független, priori formáin alapulnak. A matematikai igazságok abszolút általánosak és szükségszerűek, de általánosságuk és szükségszerűségük nem magukra a dolgokra vonatkoznak. Kant azt mondja, hogy a tér a külső érzéki szemlélet priori formája, az idő pedig a belső érzéki szemlélet priori formája.

A második kérdésre úgy válaszol, hogy az elméleti természettudományban a priori szintetikus ítéletek lehetőségének feltételei tizenkét kategóriára oszthatók. Ezt a tizenkét kategóriát négy osztályba sorolja: mennyiség, minőség, viszony és modalitás. A mennyiség kategóriái: egység, sokaság és teljesség, a minőség kategóriái: realitás, tagadás és korlátozás, a viszony osztályába tartozik: a szubsztancia és a tulajdonság, az ok és okozat közti viszony és a kölcsönhatás, a modalitás pedig tartalmazza: a lehetőség, a valóság és a szükségszerűség kategóriáját. Mind a tizenkét kategória önálló és a többitől független, egy-egy osztályon belül azonban fontos összefüggés van a kategóriák között. A kategória egy egységet feltételez.  A második kategória minden osztályban az első ellentéte, a harmadik pedig  az ellentétek szintézise vagy egysége.

“ E beosztás rendszeresen egy közös elvből, az ítélés képességéből készült. “

Ezek a kategória tanok idealista felfogásúak, ennek ellenére rendszerezik a legáltalánosabb és legtágabb fogalmakat, melyeket a gondolkodás akkor alkalmaz, amikor ítéleteket alkot a tudományos ismeretek tárgyairól. A kategóriák osztályaiban nemcsak az ellentéteket, hanem az ellentétek egységét is feltételezni kell.

Kant ezzel az elmélettel eljutott a dialektika küszöbére. Fontos az a feltételezése, mely szerint sem az érzéki szemlélet, sem az értelem fogalmai nem nyújtanak ismeretet külön-külön.

“ Gondolatok tartalom nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül vakok. “

“ Az értelem nem szemlélhet, az érzékek meg nem gondolhatnak semmit. Csak egyesülésükből származhatik ismeret. ”

Az egyesülés legfőbb feltétele tudatunk egysége, melyet Kant a transzcendentális appercepció egységének nevez. Tudatunk egysége véleménye szerint priori, ez az egység formális, alá sorolódik be minden sokféleség, de nem függ magának a sokféleségnek a tartalmától. Az érzéki szemlélet és az értelem között a másik közvetítő láncszem a képzelet teremtőereje. Ezzel válaszolt is arra a kérdésre, hogyan lehetséges elméleti természettudomány és felel arra, hogyan lehetséges olyan tudományos megismerés, melynek objektív jelentősége van, vagyis az általánosság és a szükségszerűség logikai ismérvével rendelkezik.

Kant véleménye az, hogy néhány egészen általános és szükségszerű törvény a természettudományok összes ítéletének alapja. A természettudomány által vizsgált tárgyak és jelenségek egymástól különböznek, tudományos megismerésük csak úgy lehetséges, ha az értelem úgy gondolja el a természet tárgyait és jelenségeit, hogy három törvénynek vannak alávetve. Ezek a törvények: a szubsztancia megmaradásának törvénye, az okság törvénye, és a szubsztanciák  közötti kölcsönhatás törvénye. Ezek azonban Kant szerint nem magának a természetnek a törvényei, hanem csak értelmünk sajátjai. Így a természettudományban tudatunk maga konstruálja meg a tárgyat. Nem reálisan létrehozza, hanem reálisan ő kölcsönzi a megismerendő tárgynak azt a formát, melyben megismerhető, az általános és szükségszerű tudás formáját. Nem elménk igazodik a természethez, hanem pont fordítva. Ez a “ kopernikuszi fordulat ”. Elménk csak azt találhatja a természetben, amit maga vitt bele a tapasztalat előtt és a tapasztalattól függetlenül. Nem a tapasztalat tartalmát viszi bele, hanem a tapasztalat általános és szükségszerű formáit, egyedül ezekben képes az értelem elgondolni a tudásnak bármilyen tárgyát. Kant ebből az vonta le, hogy a dolgok úgy, ahogy a valóságban léteznek, megismerhetetlenek. A tudat maga konstruálja meg a tudomány tárgyát.

A harmadik feltett kérdésre az észt vizsgálja, melynek produktumai az eszmék, melyek az abszolútumra vonatkoznak, így tárgyaikat az érzékszervek sohasem észlelhetik a tapasztalatban. Kant szerint az ész amikor az abszolút totalitást, vagyis a determinált jelenségek egységét keresi, szükségszerűen három eszmét dolgoz ki: a léleknek, mint az összes determinált pszichikus jelenségek abszolút totalitásának eszméjét, a világnak mint a kauzálisan determinált jelenségének végtelen sorából álló abszolút totalitásnak az eszméjét, és Istennek mint az összes determinált jelenségek okának eszméjét. Szerinte Istenre, szabadságra, és halhatatlanságra vonatkozó kérdéseket, melyek felvetődnek, nem válaszolhat meg a tudomány, csak a hit. Ezeket a kérdéseket a tapasztalat sem megerősíteni, sem megcáfolni nem képes.

“ Nekem tehát le kellett rontanom a tudást, hogy a hit számára szerezzek helyet. ”- írja.

Ezeket az eszméket elemezve arra jutott, hogy áltudomány a hagyományos filozófiának mind a három tudománya, ami ezeket a kérdéseket kutatta. Isten létére vonatkozó közismert állításokat pedig cáfolja. A racionális kozmológia válaszolni akar olyan kérdésekre, melyekre nem lehet, ennek során antinómiák lépnek fel az észben, a tiszta ész antinómiái. Úgy vélte, hogy ezek az egymásnak ellentmondó, mégis egyformán bizonyítható állítások azért lépnek fel az észben, mert  racionális kozmológia állításai hamis hipotézisen alapulnak, mégpedig azon, hogy a világ mint abszolút egész az ésszerű elméleti megismerések tárgya lehet. Kant szerint az ész szükségszerűen ellentmondásba kerül önmagával, amikor a világot lényege szerint akarja megismerni, ha túllépi a tapasztalat határát.

Ezek az antiómák Kant szerint:

A világnak volt kezdete az időben és korlátozott a térben. Û A világnak nem volt kezdete az időben és nincs határa a térben, tehát végtelen.

A világon minden összetett dolog abszolút egyszerű, oszthatatlan részekből áll. Û A világon egyetlen összetett dolog sem áll ilyen egyszerű és oszthatatlan részekből.

A világon minden a természet szükségszerű törvényei szerint történik és csak az okság törvénye alapján ismerhető meg. Û A jelenségek magyarázatához a természet törvényei szerinti okságon kívül feltételezni kell a szabad okság lehetőségeit is.

Létezik a világban, mint annak alkotórésze vagy oka, valamilyen abszolút szükségszerű lény. Û Semmiféle abszolút szükségszerű lény nem létezik a világban.

Kant nem elítéli el a metafizikát, csak kritikának veti alá, az észnek régtől fogva használt elvei szerint tiszta fogalmi ismerettel akar boldogulni.

Az észt is kritikának veti alá, mivelhogy ha az ész nem kritizálja magát, addig nem ismeri meg önmagát, főleg nem a határait. A metafizikát az emberi ész határairól szóló tudománnyá akarja tenni.

Kant kritikáiban tudományos szigorúságra törekszik, mindentől távoltartja magát, ami puszta vélemény.

Immanuel Kant fő művében így ír:

“ fölhívás az észhez, hogy föladatai legnehezebbjét, ugyanis az önismeretét újra elvállalja és törvényszéket állítson, mely jogos igényeiben biztosítja, ellenben minden alaptalan kérdéssel, ne hatalmi szóval ... végezhessen. “

 

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >
Tanulási segédletek
Kötelező olvasmányok elemzései
Irodalom vázlatok
Történelem tételek
Nyelvtan tételek
Számítástechnika tételek
Szociológia tételek
Angol tételek
Növényvédőszer kémia tételek
Elsősegély tételek
Vállalkozásgazdaságtan tételek
Irodalom tételek 2.
Nyelvtan szóbeli tételek
Történelem tételek 2.
Biológia tételek
Angol szóbeli tételek
Angol nyelvtan tételek
Irodalom tételek 3.
Filozófia tételek
free counters
 
Template source from www.webhomez.net. Converted to Mambo template by Your Mambo Design.
© 2017 dezs.extra.hu - tételek gyűjteménye
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.